Fiatal csapat debütált a Rómeó és Júliában

Januárban lesz 10 éve, hogy az Operettszínház bemutatta a Rómeó és Júlia című musicalt. Az előadáson felnőtt egy nemzedék, és ennek a nemzedéknek a tagjai immár a színpadon is debütáltak. A sikerdarab új, fiatal főszereplőit óriási tapssal jutalmazta a közönség.

Több, mint 500 előadáson van túl Gerard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicalje, melyet közel 10 éve mutatott be a Budapesti Operettszínház, és azóta is a teátrum legsikeresebb darabjai közé tartozik. A William Shakespeare drámája alapján készült műben mostantól a színház hat fiatal színésze is látható a főszereplők között, akikkel egy az eredeti történethez korban is közelebb álló szereposztás mutatkozik be. 

 

 

„Itt volt az ideje, hogy ez a nemzedék a színpadon is megmutassa magát. A darab a lángoló ifjúságról, az őrült szerelemről, a társadalom manipulációin is győzni tudó, ifjúi ártatlanságról mesél. Azt gondolom, nagyon jót tesz az előadásnak, hogy egy új, átütően erős és szemtelenül fiatal csapat játszhatja most el mindezt. Természetesen a nagy „öregek” sem hagyják el az előadást, a törzsközönségnek így biztosan öröm lesz összehasonlítani, hogy mennyiben mások a tíz-tizenkét évvel fiatalabb kollégáik”  - mondta Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője.

 

romeo és júlia új1

 

Az előadás nem először ad lehetőséget arra, hogy a fiatalok is megmutathassák, mit tudnak. A premier-szereposztás után néhány évvel, 2005-ben, egy „csikó csapat” állhatott a színpadra, közülük a mai napig látható Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett Júliaként, Kerényi Miklós Máté Benvolióként, Szabó Dávid pedig Mercutióként. Két évvel ezelőtt Kocsis Dénes Rómeó, Kádár Szabolcs Paris, majd Brasch Bence Mercutio szerepében debütált. Hozzájuk csatlakozott, az idei évadban Jenes Kitti Júliaként, Gömöri András Máté Benvolióként, Karányi Péter Tybaltként, Prescsák Zita Capuletnéként és Szentmártoni Norman Verona hercegeként. Veréb Tamás személyében pedig a musical történetének legfiatalabb Rómeóját köszöntheti a közönség.

 

A 19 éves színész mai napig nem hiszi el, hogy főszereplője lett kedvenc darabjának. „Nagyon vártam, hogy valamikor majd eljön ez a pont az életemben, de nem gondoltam, hogy ilyen korán. Nem gondoltam, hogy az Operettszínház munkájában való bármiféle részvételi lehetőség ilyen hamar megtalál. Ráadásul ez egy főszerep és pont a Rómeó. Borzasztóan hálás vagyok a Kerényi Miklós Gábor direktor úrnak, hogy rám gondolt. Úgy tervezem, hogy a karakterem egy kedves, szerethető figura lesz, aki majd Júlia és a nézők szívébe is belopja magát” – mondja Veréb Tamás, aki Júlia szívébe már egészen biztosan belopta magát, hiszen Jenes Kitti nagyon örül partnerének.

 

 

A Júliaként debütáló fiatal színésznő nem először bizonyít, hiszen A Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéján Belle-t, a női főszerepet játssza. „Júlia abszolút szerepálom. Óriási kihívás. Azt gondolom, hogy mindegyik művésznőnek, aki előttem formálta meg Júliát, más volt az erőssége. Én most megpróbálom beleképzelni magam azokba a szituációkba, amelyekkel Júlia szembesül. Ebben az esetben például a szülőkkel való konfliktusba vagy a tiltott szerelembe. Azt remélem, lesz bőven tudok adni magamból ebben a szerepben. Veréb Tominak pedig külön örülök. Gyönyörűen énekel és nagyon jó partner” – mondja Jenes Kitti.

 

romeo és júlia új4

 

 

Nyáron, a szintén Presguvic nevével fémjelzett Elfújta a szél című musicalben, mely a Budapesti Operettszínház idei évadán is látható lesz, a Rómeó és Júliába újonnan beálló fiatal tehetségek közül már többen megmutathatták magukat. Míg az Elfújta a szélben Veréb Tamás és Karányi Péter Ashley Wilkes szerepét formálják meg, most a Rómeó és Júliában egymás ellenfeleit játsszák. Tybaltként színpadra lépni, több szempontból is nagy kihívást jelentett Karányi Péter számára. Szabó P. Szilveszter mellett, után eljátszani ezt a szerepet, nem egyszerű. Nem akarom őt utánozni, de mivel kilenc éve benne vagyok ebben az előadásban táncosként, bizonyos képek azért belém ivódtak. Ha nem is szándékosan, de lehet, hogy előjön majd egy-két mozdulat tőle. Mindenesetre én nem félek attól, hogy menni fog-e. Menni fog! Szilveszter amúgy azt ígérte, megnéz majd, számomra ez óriási megtiszteltetés. Ahogyan az előadásban való részvétel is az. Nagyon élvezem. A felkészülési időszakban heti három énekóra, színészmesterség órák és a napi két próba tette ki az életemet. Ez összekovácsolt minket „újakat”. Mi most már egy csapat vagyunk” - fogalmazott Karányi Péter.

 

 

romeo és júlia új2

 

Gömöri András Máté az új csapatban Benvoliót, Rómeó legjobb barátját játssza. Ahogy ő fogalmaz: ez élete első, egész estés, nagy szerepe. „13 éves voltam, amikor a Rómeó és Júlia cd-t megkaptam. Akkor kezdett el érdekelni a zenés színház és a musical. Bár még azt sem nagyon tudtam, hogy mi is az pontosan. Kölyök fejjel Rómeó akartam lenni. Aztán, ahogyan idősödtem, rájöttem, én nem vagyok Rómeó. Nagyon élvezem, hogy Benvoliót formálhatom meg, de a Rómeóból valószínűleg bármit jó játszani, hiszen ez a darab tényleg rólunk szól! Kerényi Miklós Gábor tanár úr azonban nagyon odafigyel arra, hogy mindenki azt csinálja és azt játssza, ami neki jól áll. Karakterben különbözöm a nagy Benvolióktól. Az enyém talán kölykösebb, egy olyan Benvolio, aki tulajdonképpen a második felvonásban nő fel.”

 

Prescsák Zitának, aki Capuletné szerepében mutatkozott be, épp a kora miatt kellett éveket várnia, hogy megkaphassa Júlia édesanyjának szerepét. „23 éves stúdiós voltam, amikor meghallgattak Capuletné szerepére, de túl fiatalnak ítéltek. Azért ez mégiscsak egy asszony-szerep. Mindig is nagy vágyam volt eljátszani. Már akkor nagyon izgultam, és fantasztikus élményként éltem meg a meghallgatást. Most sem izgultam kevésbé, elképesztően vártam. Persze aggódtam, hogy elfogadnak-e majd a „régiek”. Fölösleges volt. Csengeri Ottíliával és Sz. Nagy Ildikóval öltöztem együtt, akik egyből a szárnyaik alá vettek. Otti, aki Montague-né szerepében az ellenfelemet játssza, minden lépésemet követte és folyamatosan segített. Ez hihetetlenül jó érzés volt a számomra. Csodálatos együtt dolgozni ezzel az új csapattal. Tetszik ebben a szerepben, hogy a keserűségtől a csalódottságon át a gyűlöletig mindent meg lehet benne mutatni” - fejtette ki Prescsák Zita.

 

romeo és júlia új3

 

Szentmártoni Norman nem először ugrik be, így ő talán kevésbé izgult, mint a többiek. Az idei évadtól azonban „főállásban” is Verona hercegeként láthatja a közönség. „Most teljesen más hangulata van a darabnak. Mindenkinek érdemes újra megnéznie” - vélekedett Szentmártoni Norman.

 

Az idei évadtól azonban nem kell nélkülöznie a közönségnek a régieket sem, továbbra is látható lesz az előadásban Dolhai Attila, Kocsis Dénes, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter, György-Rózsa Sándor, Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Brasch Bence, Csengeri Ottília, Kapócs Zsóka, Nádasi Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Szabó Dávid, Földes Tamás, Szomor György, Kádár Szabolcs és Szerényi László.

 

Forrás: Operett.hu

 

süti beállítások módosítása