Puha pihe - Komoly mese a KoMod Színházban

Drezda, London, Temesvár és Szabadka után Magyarországon először a KoMod Színházban kerül bemutatásra október 31-én Ali Taylor kortárs angol drámaíró Puha pihe című színdarabja.

 

Az alkotók ajánlója:

„És ha nem tudnál megtartani, és lezuhannék?”

„Lenéznék. Aztán kivárnám, hogy tíz percig óbégass, lássam, érdemes-e lekínlódni magam. És ha még mindig kiabálsz, vigyáznék, hogy jó cipő legyen rajtam, amibe’ biztonságosan le tudok mászni. Aztán megtalálnálak össze-vissza kaszabolva, csuromvéresen. Elszívnék egy cigit. Aztán a karomba kapnálak, melegen tartanálak, puha pihébe bugyolálnálak.”

 

Varga Ádám Herman Flóra Adányi Alex

 

Ali Taylor Puha pihe című darabja október 31-én a KoMod Színház fiatal művészeinek jóvoltából kerül bemutatásra hazai színpadon először. A magyarországi ősbemutatót követően a darabot folyamatosan játssza majd a teátrum, valamint – az alkotók tervei szerint - középiskolás osztályok számára színházlátogatással egybekötött drámapedagógiai foglalkozást is tartanak majd az előadásokat követően.

Ali Taylor angol drámaíró első darabját (Porcelain) 2001 decemberében mutatták be a londoni Royal Court Színház Theatre’s Workers Writes fesztiváljának keretében. A Puha pihe (Cotton Wool) című színdarab premierje 2008 januárjában volt Drezdában, angol nyelven először 2008. április 1-jén a londoni Theatre 503-ban láthatta a közönség, Lisa Spirling rendezésében. Magyar nyelven a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, majd a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata tűzte műsorára, Upor László fordításában. A szerző nagy örömmel fogadta a budapesti ősbemutató hírét, hiszen 2002-ben - drámaírói karrierje kezdetén - Magyarországon képviselhette hazáját a Pécsett megrendezett INTERPLAY fesztivál keretein belül.

 

Varga Ádám

 

A KoMod Színház előadását Tóth János Gergely rendezi, a szerepeket három fiatal, pályakezdő színész, Adányi Alex, Varga Ádám és Herman Flóra formálja meg.


Tóth János Gergely rendező az előadásról:


„Szeretném, ha ebben az előadásban titok lenne, varázslat és őrület. Az élet eufóriája és a halál képtelensége. Szerelem (is) legyen benne. Az életben talán a szerelem és a halál az, ahol létünk egyszerűen más ritmust kap. Egy nem e világi ritmust… A darab részben egy nem e világi történet. De mi is a valóság? Hol húzódik a határ képzelet és valóság között? Képzeletünknek valóban teremtő ereje lenne? Az előadás szól a mindenkori, korán a felnőtté válásra kényszerült tizenéves generációról. A felnőtté válással való szembesülés nehézségéről. Három bolyongó és önmagát kereső tizenéves fiatal egymásra utaltságáról.”


Adányi Alex Herman Flóra


Ali Taylor:
Puha pihe
komoly mese egy felvonásban
Fordította: Upor László

Játsszák: Adányi Alex, Varga Ádám, Herman Flóra

Dramaturg: Adorján Beáta
Világítástervező: Ilyés Róbert Leó
Játéktér: Tóth Teodóra, Tóth János Gergely
Rendező: Tóth János Gergely

Bemutató:

2013. október 31. 20:20

Helyszín:

KoMod Színház (1126 Budapest, Királyhágó utca 5/b.)

További időpontok:

2013. november 08., 23. 20:00

 

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.


Forrás, fotók: KoMod Színház

süti beállítások módosítása