A Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál felkérésére készült előadást október 28-án láthatja először a hazai közönség a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
A szeptember végén, október elején megrendezett nyitrai fesztivál szervezői hat társulatot kértek fel arra, hogy a "Párhuzamos életek — a 20. század a Titkosrendőrség szemével" című projekt részeként egy-egy előadást készítsenek. Egy bukaresti, egy krakkói, egy prágai, egy drezdai és egy pozsonyi társulat mellett Magyarországot a Szputnyik Hajózási Társaság képviselte Reflex című előadásával. A tervek szerint a következő három év során mind a hat előadás látható lesz az összes résztvevő országban. A magyar darab szövegét titkosrendőrségi iratok nyomán Závada Péter költő és dalszövegíró írta, rendezője Kovács D. Dániel, a Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatója.
A társulat ajánlója az előadás elé:
"1956 nyarán egy fiatal pszichológust elmegyógyintézetbe szállítanak. Az orvosok paranoid skizofréniára gyanakszanak, Ő pedig arra, hogy egykori kollégái az államvédelmi hatóságokkal vállvetve próbálják meg félreállítani. Lehet-e az államnak elég hatalma ahhoz, hogy meghatározza, mi a normális, így definiálva a realitást? Létezik-e objektív olvasata egy megfigyelésnek? Az elmegyógyintézet történései rávilágítanak a rendszer működésének különböző aspektusaira; elmeszelt ügynökök, megkerült jelentések, ismétlődés, újabb és újabb vetületek. És persze az épület véget nem érő, korszakokon átívelő átalakításai: a kibontott fal mögül régi titkok kerülnek elő, miközben valakik újabbakat falaznak be."
Fotó: Ctibor Bachratý
Kritikus szemmel a darabról:
"Závada néhány világirodalmi előképből (pl. Dürrenmatt, Kafka stb.) és sok bölcseleti forrásból (pl. Foucault, Arendt stb.) merítő darabja ügyesen mossa össze az egyénit (a színpadon Szemerédi Máriának nevezett doktornő kálváriáját) a közösségi szinttel (a pszichiátria igazgatói tisztségéért vívott össznépi, amúgy mélyen mulatságos küzdelmet: ki akarna egy bolondokháza első embere lenni?!). A nagyban tükröződik a kicsi, és fordítva: a Lipót valójában nem más, mint maga az ország, amit most az egyszerűség kedvéért nevezzünk Magyarországnak – tessék, helyben vagyunk."
"Lineáris történetmesélés, vagyis egyetlen ember meghurcolásának históriája helyett a szemtelenül fiatal alkotók – akik mind a rendszerváltás körüli években születtek, tehát közvetlen tapasztalatuk nincs, nem lehet a rezsim működéséről – inkább azt vizsgálták, hogy az ő mai élményeikkel, gondolataikkal és kételyeikkel egyrészt mi látszik a mesterségesen félhomályban tartott közelmúltból, másrészt mindez hogyan változtatható színházzá. Az ő szemüvegükön át nézve ez a múlt abszurd és kínos jelenetekkel van tele, amiket nézve az ember nem tudja, hogy inkább sírjon vagy nevessen." (Jászay Tamás/Revizor)
Alkotók az előadásról - Róbert Júlia interjújából:
Kovács D. Dániel:
"Próbáltunk olyan történeteket találni, amik átfogóan beszélnek arról, amikor az Államnak hirtelen erős beleszólása lesz az emberek életébe és kontrollált figyelme az emberek felé. Hogy mindez hogyan változtatja meg az egyén valóságérzékelését, mennyiben hozza elő azokat a paranoiákat, amik amúgy is az ember sajátjai. És mennyiben tudja felülírni a tiszta gondolatokat az a tudat, vagy annak az eshetősége, hogy akár figyelnek, vagy akár én kerülhetek figyelő pozícióba."
Závada Péter:
"Abban hamar megegyeztünk, hogy semmiképp sem számonkérő darab lesz. A múlttal való szembenézés a részünkről sokkal inkább pszichológiai, lélektani kérdés, mintsem tárgyilagos felelősségrevonás."
"Engem leginkább az ismeretelméleti kérdések érdekeltek. A percepció szubjektivitása. Épp úgy, mint a 20. századi diktatúrák során, ma is meg kell küzdenünk a személyes valóságunkért. Információáradatban élünk: borzalmasan nehéz kiszűrni a számunkra hasznos híreket, és nehéz eldönteni, hogy az ember mit higgyen el és mit nem. Az a különbség, hogy míg 40-50 éve egy fajta, az államhatalom által kreált valósággal szemben kellett egy privát valóságot megfogalmazni, addig ma számos párhuzamos valóság létezik (például a különböző, eltérő értékítéletű médiumok valóságai). Mindenkinek el kell tudnia dönteni, melyiket vallja a magáénak. Az ember előbb-utóbb keres magának egy egységesnek tűnő valóságot, mert nem tud párhuzamos valóságokban létezni."
A teljes interjú itt olvasható.
Képek az előadásból:
1.
2.
Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Koblicska Lőte
Kurta Niké, Pető Kata, Rainer - Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán
Író, dramaturg: Závada Péter
Rendezőasszisztens: Pass Andrea
Jelmez: Balázs Júlia
Mozgás: Hegymegi Máté
Díszlet: Balázs Júlia
Produkciós vezető: Ságodi Ildikó
Hang: Keresztes Gábor
Rendező: Kovács D. Dániel
Bemutató: október 28.
További előadások: november 7, november 27.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.