Bölcs Náthán - Felnőttmese Valló Péter rendezésében a Csikyben

November 2-án mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán című "felnőttmeséjét" Valló Péter rendezésében, aki már harmadik éve visszatérő vendége a színháznak.

A Csiky ajánlója:

„Mi a nép? Zsidó s keresztény tán inkább zsidó s keresztény, mint ember?” Tud-e zsidó, muzulmán és keresztény helyett mindegyikük ember lenni – ez a mindennél fontosabb kérdés. Lessing drámájában egy főúr megkegyelmez egy ifjú lovagnak – mert az emlékezteti őt rég eltűnt öccsére. A lovag, miután megmenekült a halálos büntetéstől, visszanyert életét tüstént kockára teszi: megment a tűzhaláltól egy fiatal lányt, akinek apja dúsgazdag kereskedő. A kereskedőtől a főúr épp kölcsön akar kérni, mert kiürült a kincstár, s a megmentett lány szíve fellobban. Jeruzsálemben vagyunk, a keresztes háborúk idején, mikor a vallási különbségek miatt százezrek gyilkoltak és gyilkoltattak meg. A főúr muzulmán, az ifjú lovag harcosa a kereszténységnek; a gazdag kereskedő – Náthán – zsidó. Olyan különbségek, ellentétek ezek, amik feloldhatatlannak tűntek akkoriban… s ha mélyen magunkba-, és figyelmesen körbenézünk, talán ma is érezzük, hogy sokszor nehéz feldogozni azt, mennyire különbözőeknek neveltek bennünket.

Fotók: Memlaur Imre

Részletek Bérczes László Valló Péterrel készített interjújából:

B.L.: Többször elmondtad, […] hogy az előadásnak van egy egyszerű üzenete: minden ember egyforma. Szépen hangzik – de mit kezdjünk vele?
V.P.: […] Mi is a mi vallásunk?, teszi fel a kérdést Náthán. Olyasvalami, amit az apáink, a véreink hagynak ránk. Így neveltek bennünket, ebben nőttünk fel, miért ne hinnénk nekik?! Ahogyan azok, akiket másra neveltek, másoknak hisznek. Ha így nézzük, az emberek közti különbségek elenyészőek. Itt is, ott is szájhagyomány útján továbbadott történetek és hagyományok jelentik azokat a kapaszkodókat, amik segítenek az eligazodásban. Náthán, s általa Lessing azt próbálja bebizonyítani, hogy ezen különböző történetek mélyén mégiscsak van egy olyan közös erkölcsiség, aminek mentén meg lehet egyezni egymással. Ilyen egyszerű: először és elsősorban mindenki ember, és csak utána keresztény, zsidó, mohamedán, jobboldali, baloldali, néger, sárga, fehér, hupikék…
B.L.: Arra, hogy ezt megállapítsuk, azaz lássuk az összes feldarabolt területet, egyetlen pozíció alkalmas: a törésvonalon kell állni.

V.P.: Nem kevés munkát fektetek abba, és már elég sok éve, hogy megpróbáljak épelméjű maradni abban az országban, ahol élek. Hogy megpróbáljak ne vakbuzgó, ortodox lenni, hogy ne „hozomra elhiszem” módon tájékozódjak az élet dolgaiban. Erre az a csalódássorozat készteti az embert […] Egyetlen ambíciója maradhat az embernek: megpróbálja megőrizni a tisztánlátását. Ott áll tehát középen, a törésvonalon, és hallgatja mindenfelől a csaholó mondatokat a „langyosokról”, a „gyávákról”, akiknek pusztulniuk kell. De mivel a pályám java részét végigcsináltam, engem ez már nem érdekel.
B.L.: A csalódássorozat az embert kételkedővé, szkeptikussá, sőt cinikussá tehetik […] Egy cinikus ember nem a Bölcs Náthánt fogja választani.
V.P.: Éppen ezért választja: hogy ne legyen cinikus, hogy értelmét lássa a tevékenységének, hogy elnyerje célját számára a mai nap és a holnapi nap. Máshogy nem lehet színházat csinálni. Ha az ember elveszíti hitét és bizalmát tevékenysége teleológiájában, akkor fel se keljen azért, hogy próbát tartson, és ott bizakodó fiatal embereknek instrukciókat adjon, nem beszélve a nézőkről, akik megtisztelik azzal, hogy megnézik, amit létrehozott. Amikor tehát Lessing történetében olyan szereplővel találkozom, akit sorsa milliószor súlyosabb csapásokkal sújt, és ő ezenközben talpra áll, sőt szívében megőrzi az ember tiszteletét és szeretetét, akkor én nem lehetek cinikus […] Az élet iránti bizalmat nem veszíthetjük el. Nincs ember, tartozzék bármelyik felekezethez, bármelyik párthoz, aki ne fogadná el ezt […] A szerzőt olyan egyszerű szándék vezérli, hogy mi, emberek egyezzünk meg bizonyos erkölcsi minimumban – és utána különbözzünk kedvünk szerint, de akkor az ütközéseink már egy másik szinten zajlanak majd…


Szarvas József az előadásról:

" (...) Most játszódik, hát persze. És velem, ezzel az emberrel történik, aki én vagyok. A rendező ide, hozzánk emeli az egészet: mai öltönyben leszek, talán lesz egy szemüvegem, a fejemen egy kipa, jelzésként […] Arra törekszünk, hogy minél ismerősebb legyen minden a nézőnek. Igaz, Lessing költői nyelvét beszéljük, és manapság a nézői figyelem hajlamos elkalandozni, amikor költészettel találkozik – na, ez nagy kihívás számomra. Szeretem ezt a történetet, szeretem ezt a Náthánt, és képzeld: még ezt a szöveget is szeretem tanulni. Mert van kedvem együtt lenni ezekkel a mondatokkal. Olyan szép és emberi a történet, hogy megéri kivételes energiát sűríteni a szövegmondásba. Hogy azzal megnyerjem, és ne elveszítsem a nézőt […] Ez az ember kérdez, válaszol, mesél, nyomoz… Elnyeri a néző figyelmét – nem azért, mert zsidó, hanem azért, mert ember. Legalábbis törekszik ember lenni és az maradni. Egyszerű az üzenet: nem az a lényegünk, hogy cigányok vagyunk, zsidók, kommunisták, jobboldaliak, baloldaliak satöbbi, hanem hogy mindenekelőtt emberek vagyunk. Beül majd a néző, aki a mindennapjaiban olykor-olykor – és nem ritkán – bizony elutasítja a tőle különböző másik embert, és itt azt veszi észre, hogy olyan egyszerű és olyan jó elfogadni a másik embert. Nem azért veszi észre, mert ezzel tömjük a fejét. Azért veszi észre, mert elvarázsolja a történet, miközben beúsznak az élet lényegi kérdései: ki vagyok én?, mi az én sorsom?, miben hiszek?, ki az a másik?, ő miben hisz?... "

Gotthold Ephraim Lessing:

BÖLCS NÁTHÁN

mese felnőtteknek