Megörökítve - New York-i színpadon Marton Mária darabja

Szerelmi négyszög három szál gerberával, egy öreg réti nyúllal, és indiántánccal – így lehetne leírni Marton Mária szívhez szóló komédiáját, melynek ősbemutatója a közelmúltban zajlott New Yorkban. A szerzőt a helyszínen, egy manhattani magyar könyvesboltban faggattuk, ahol nemrég műhelyelőadást is tartott dramaturgiai trükkökről. 

 Marton Máriát kérdeztük:

- Milyen út vezetett a New York-i premierig? 

Marton Mária: Otthon ültem, épp rossz kedvem volt, és Mészáros Márta járt a fejemben, akire csak külföldi sikerei után figyeltek fel Magyarországon. Otthon ugyanis nehéz az áttörés, különösen női szerzőként… Arra gondoltam, itt az ideje, hogy az én írásaim is megmérettessenek külföldön, ezért e-mailt küldtem jónéhány külföldi színháznak. Az egyik, aki válaszolt, Zsédely Tímea volt, a New York-i Pilvax Players Társulat alapítója, rendezője. Felvettük a kapcsolatot, elpostáztam neki a két drámakötetemet, és rábíztam a választást.

- A választás a Megörökítve című darabra esett, ami két festőművész kapcsolatbeli magányának és kibontakozó szerelmének története. Mennyi a valóságalapja a történetnek illetve a karaktereknek?

Marton Mária: A történet kitaláció. Azt akartam érzékeltetni, miként él és hogyan találkozik egymással két nehéz személyiségű művészember, aki nagyszerű dolgokat hoz létre. A karaktereket illetően pedig azt gondolom, ha két alkotó ember él együtt, akkor a szenvedélyük, a törekvéseik könnyen kiolthatják egymást. Tehát nem biztos, hogy az együttlét jót tesz nekik, illetve az alkotói munkásságuknak, szükségük van olyan partnerre, aki reálisabban gondolkodik, mint ők, aki képes a ‘hétköznapokban létezni’. Szerintem, ha két tehetséges ember mégis egymásra talál, akkor tudnak működőképes kapcsolatot ápolni, ha a saját szuverén világuknak is hagynak teret: külön lakásban laknak, vagy az egyikük az egyik sarokban, a másikuk a másikban dolgozik, és a két sarok között nagy a távolság. De ez csak egyfajta nézőpont, általánosítani nem lehet. Éppen ezért írtam meg a saját szereplőim – egy budapesti festőnő és egy vidéki festő - történetét úgy, hogy nyitva hagytam a végét: lehet, hogy megpróbálják együtt, lehet, hogy nem. Végig megmarad a feszültség, és zajlik egy különös játék a pár között, akik egy szerelmi négyszögbe kerülnek. A karakterek kibontakoztatásakor a színészekre is gondoltam, szerettem volna, hogy több lehetőségük legyen megformálni a szerepet. A képzőművészek eszköztára egy színész számára sokkal gazdagabb, mint például egy íróé.

- A darab egyoldalas leírással kezdődik, ami aprólékosan bemutatja a két helyszínt, a két műteremlakást. A felvonások tele vannak tűzdelve szerzői instrukciókkal, a dialógusok révén pedig éles jellemrajzokat kapunk. Ha valaki elolvassa a darabot, azt érzi "konyhakész". Ez jellemzi a korábbi írásaidat is? 

Marton Mária: Igen, azt mondanám…

- Édesapád (Marton Frigyes - a szerk.) rendező volt... Mennyi betekintést engedett a színház világába?

Marton Mária: Színházi közegben nőttem fel, és ez észrevétlenül hatott rám. Mindig a regényírás volt a célom. Aztán egyszer írtam egy darabot, ami hihetetlenül könnyen ment. Azóta is megesik velem, hogy leülök például verset írni és végül színdarab lesz belőle. Mielőtt viszont lejegyzem a darabot, gondolatban eljátszom a jeleneteket, néha a mozdulatokat is kipróbálom. A munkámmal kapcsolatban az egyik legnagyobb dicséretet Ruszt Józseftől kaptam. Egy vendéglőben ültünk, az egyik darabomról beszélgettünk, amit meg akart rendezni. "Mari, te kiszúrtál velem, meg a színészekkel” - mondta. “Te megrendezted a darabot az íróasztalnál. Ezt már csak ki kell osztani és el kell játszani. Nem hagysz lehetőséget nekünk" – tette hozzá. Neki egyébként a Megörökítve is nagyon tetszett, ezért külön örültem, hogy Tímea is ezt a darabot választotta. Apu is szerette volna megrendezni, de sajnos beteg lett, és már nem maradt rá ideje. Valószínűleg azért szerethetik, mert lényeges kérdésekkel foglalkozik és időtlen. 

Jelenet az előadásból | Kaszás Eszter, Katona László

- A bemutató előadás után mondtál egy rövid köszöntőt az alkotóknak és a közönségnek, amelyben Lázár Ervint is megemlítetted, akivel szoros barátságban álltatok, akiről könyvet is írtál (Mese Lázár Ervinről - a szerk.). Íróként ő mennyiben hatott rád?

Marton Mária: Minket csodálatos barátság kötött össze. Amikor fiatal és bizonytalan voltam, elsősorban az ő véleményére adtam. Ervin nagyon szigorú volt, tehát ha ő azt mondta, hogy jó valami, akkor ahhoz kétség nem fért. Végtelenül hiányzik... Azt hiszem, bizonyos értelemben én klasszikus figurája vagyok az irodalomnak, mert nekem kell a múzsa, fontos, hogy valaki csodáljon, hogy meg tudjam mutatni, hol tartok, és hogy jelezzék, jó irányba haladok-e. Ervin ezt tette. Képes volt nyáron, negyven fokban átjönni hozzám, hogy elolvasson húsz oldalt a regényemből. Egyébként gyakran beugrottunk egymáshoz, én a Tűzoltó utcában laktam, ő pedig a Lónyay utcában. Huszonéves barátság után mesélte egyszer: "Mari, én mindig úgy megyek hozzád, hogy elmegyek a József Attila háza előtt a Gát utcában." Mire én: "Ervin, én is mindig ugyanazon az útvonalon megyek hozzád, a Gát utcán át, hogy útba essen József Attila háza."

Szász Imre is az az ember volt az életemben, aki szárnyakat adott. Hiányzik a műveltsége, szigorúsága, kritikussága. Hol vannak ezek a nagy óriások, akik így tudtak figyelni az emberre? 

A szerző és a rendező a bemutató utáni pillanatokban

- Nemrégiben versesköteted jelent meg. Hol tart most az írói pályád? 

Marton Mária: Az utóbbi 1o évben inkább a verselésre hajlott az agyam. A regényíráshoz most túl zaklatott az életem. Fejben persze folyamatosan dolgozom, tehát ha én látszólag nem dolgozom, akkor is dolgozom. Sőt akkor dolgozom a legjobban, mert előbb fejben áll össze minden, anélkül, hogy vázlatot írnék vagy jegyzetelnék. Most éppen egy regényen gondolkodom, amit egyes szám első személyben írnék, egy férfi szemszögéből. Egyébként egy mesekönyvet és egy novelláskötet készülök kiadni a közeljövőben.

- Színház...?

Marton Mária: November végén, és december elején lesz egy bemutatóm az Óbudai Kulteában. Igó Éva és Szitás Barbara Kettős vallomás címmel készít önálló zenés estet a verseskötetemből. Izgalmas, egészen újszerű dolog lesz, úgyhogy remélem, sokan eljönnek megnézni. A Megörökítve című előadással is vannak még terveim, hiszen a fő célom az, hogy New Yorkban és környékén angolul is megismerjék a darabot.

Jelenet az előadásból | Katona László

Zsédely Tímea, rendező a darabról és a társulatról:

Marton Mária drámáinak két fontos jellegzetessége ragadta meg a figyelmemet. Az egyik az a különös, de termékeny ellentmondás, amely a szövegben a női érzékenység (a női szempontok előtérbe helyezése) és a már-már maszkulinnak mondható érdes szókimondás között feszül. A drámai dialógusok, sőt, a karakterek is éppen a retorikai spontaneitástól kezdenek el működni Marton Mária szövegeiben. Az írások dramaturgiai pontossága és klasszikus értelemben vett színházi atmoszférája is magával ragadó volt.

Marton Mária darabjaiból azért választottam a Megörökítve című komédiát, mert ebben a műben érvényesül a leginkább az a nemzetközi hang, ami tartalmilag  könnyen befogadhatóvá teszi a darabot, miközben retorikailag megtartja azt a kelet-európai egzotikumot is, ami a sajátja. A két festőművész találkozásának története az urbánus-falusi életmód közti ellentétről is beszél, és ez egy újabb értelmezési réteget ad a darabnak. 

Jelenet az előadásból | Bíró Emőke, Katona László

A Megörökítve New York-i előadása a Pilvax Players Theatre Company, független amerikai-magyar színtársulat és filmprodukciós non-profit szervezet által jött létre. Egy aránylag frissen alakult kreatív csoportról van szó, ami jelenleg nagyon szerény költségvetéssel működik, amatőr és profi színészekkel. Remélhetőleg a támogatóink száma a produkcióink számával együtt növekedik majd. Mivel itt New Yorkban megszokott, hogy csak a bemutató előtt van lehetőség a helyszínen próbálni, ezért lényegében a teljes munka- és próbafolyamat nyolcvan százaléka  színháztermen kívüli, - ma úgy mondanánk- szobaszínházban folyt. 

Megörökítve - így készült... | Ajánló

A Pilvax Players próbaterme Manhattanben az East Village nevű negyedben működő 10 Thousand Steps Hungarian Bookstore pincegalériájában működik. A színtársulatot egy kreatív baráti kör alkotja, ezért a munkafolyamat - bár szigorúan szakmai alapokra épül - családiasan inspiratív légkörben zajlik. Mivel az amerikai-magyar közösségben ritkaságnak számít egy-egy magyar nyelvű színházi esemény, ezért általában az előadásainkra nemcsak New York-ban, de más államokban is kiváncsiak. Ez az előadásunk is meghívást kapott más városokba (Boston, New Brunswick, Los Angeles, stb.). Igyekszünk eleget tenni a felkéréseknek és minél több magyar nyelvű közösségnek bemutatni darabjainkat.

Szerző: N.A.Zs.

A Megörökítve előadásról képekben:

1. A Megörökítve stábja

További képek a Megörökítve c. előadásból  - A fotókat Balogh Enikő készítette

2. 

3. 

4.  

5. 

 6.

 7.

8.

Pilvax Players Theater Company: MEGÖRÖKÍTVE
Írta: Marton Mária

Rendezte: Zsédely Tímea

Szereplõk:
HALMOS ANNA, festõnõ - Kaszás Eszter
MÁLNÁSI GYÖRGY, "Bolond" - Katona László
ÉVA, Bolond barátnõje - Bíró Emõke
GÉZA, Anna barátja - Gyulai Zoltán

Rendezõasszisztens/Technikai vezetõ: Roland Udvari
Technikai asszisztens: Kovács Zsolt

Illusztráció: Mark Szep

Ősbemutató: 2013. szeptember 22., TADA Theater