Öt új taggal bővült a Teátrumi Társaság

Öt új tag, köztük a Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház felvételéről döntöttek a Magyar Teátrumi Társaság hétfői tisztújító közgyűlésén.


A közgyűlésen Vidnyánszky Attila, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy "nem valami ellen, hanem valamiért" jött létre a szervezet. Leszögezte: céljuk a korábbi évtizedeket jellemző kötelező igazodás megváltoztatása. "Olyan világot kéne felépíteni, ahol szabadon tudunk gondolkozni, színházat csinálni" - hangoztatta.


Az elnökségi beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A rendezvényen öt új tag: a Nemzeti Színház, a Szabad Tér Színház, a Csepel Színház, az Újvidéki Színház és a szegedi Pinceszínház felvételéről döntöttek, így 53-ra bővült a szervezet tagjainak száma.

 

mtt

 

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a közgyűlésen elmondta: az idei évhez képest 17 millárd forinttal több támogatás jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben.

"A magyar színházi világ minden tekintetben biztonságban van" - hangsúlyozta az államtitkár, aki nagy előrelépésnek tekinti a pluszforrásokat. Az előadóművészetek közül kiemelte a zenét, és megjegyezte, hogy a vidéki zenekarok 630 millió forinttal nagyobb támogatást kapnak jövőre.


Halász János leszögezte: az állam támogatja az előadóművészetet, de az állam befolyásától mentesen működhetnek a művészi közösségek.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása