Kabarérendezése után újra a Centrál Színházban dolgozik Bozsik Yvette. Ennek kapcsán adott rövid interjút.
A Chicago-ból december 29-én tartanak bemutatót, Velma Kelly szerepében Jordán Adélt mellett, Schell Juditot, és Szilágyi Csengét, Roxie Hart szerepében Ágoston Katalint, Mórocz Adriennt és Szilágyi Csengét, Billy Flynn szerepében Kulka Jánost, Morton Mamaként Falusi Mariannt, Amos Hart-ként Stohl Andrást és Cserna Antalt, Mary Sunshine illetve Liz szerepében Botos Évát, Konferansziéként Schmied Zoltánt láthatják.
A díszlettervező Khell Zsolt, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina, a zenei vezető Fekete Mari lesz.
Sándor Erzsi kérdezte Bozsik Yvette-t:
A díszlet makett áll előttünk, ami annyira kicsi, mint egy Junoszty televízió, és egyébként is úgy néz ki, mint egy monitor. Sőt, még a képzeletbeli színpadon befelé is rengeteg képernyőt látni. A tévé celebcsináló nagyhatalmát 15 éve képesek vagyunk beazonosítani. Így aztán el kezdtük érteni a Chicagot is.
Bozsik Yvette: Van egy nagy tévé, ez kétségtelen, de beljebb ez egy kapszula hotel. Japán találmány. Az emberek kibérelnek egy lukat, mondjuk egy csövet, belefekszenek és nézik a tévét. Ágy és televízió. Ennyi a világ.
Japánon innen, és túl.
Bozsik Yvette: Az emberek nagy részének az ágy-tévé élhető, tehát valós létforma. Ha pedig a tévé a világ, innen csak egy lépés, hogy azon gondolkodjunk: mennyire valóságos és mennyire manipulált a tévé által közvetített világ. A válaszom egyértelmű: az egy művilág, ami attól olyan veszélyes, hogy az emberek valódinak hiszik.
Fotók: Horváth Judit
Aki a gyerekkora óta, kitartóan rengeteg munkával éri el a saját sikerét, annak markáns véleménye lehet a tehetségkutató show-król...
Bozsik Yvette: Nem is értem, hol terem nálunk ennyi tehetség? Egy táncos három éves korától áll a rúdnál, évente többször belehal, fizikailag tönkremegy. Negyvenöt éves vagyok és a tönkrement izületeim miatti fájdalmak, hozzátartoznak az életemhez. A Chicago által fölvetett kérdés az, hogy tényleg megéri-e ez a pokoli befektetés?
Neked igen. Ha engem kérdezel.
Bozsik Yvette: Sokszor vesztem el a hitemet, de mégis egyértelműen igen.
Velma és Roxie? Az ő esetükben milyen munka van és mennyi tehetség? A befektetést mondjuk értem.
Bozsik Yvette: Végeredményben ők két hús-vér nő. A Yale egyetemen tanuló Miss Watkins írt darabot a történetükből. Velma karaktere az én elképzelésem szerint egy képességes kabaré énekesnőé. Roxie karaktere vélhetően a valóságban is egy átlagnő volt, akiből a gyilkosság és az azt követő felmentés csinált sztárt. A kriminalizálás sajnos jó út a hírnévhez. Velma megcsalatása, elárultása ismerős terep nekem. Az öregedése is. Az, hogy már nem ő táncol, hogy át kell adnia a helyét a fiatal táncosnak. De előfordultak cifrább esetek is az életemben. Amikor volt kolléganőm a sajátjának tünteti fel az egyik koreográfiámat külföldön, vagy amikor egy jó nevű kolléga magáénak tekinti az én szólómat. Ha nem csinálok botrányt – és nem csinálok -, akkor ezek sosem lesznek nyilvánosak, de attól még pusztítóak. Tudok honnan merítkezni ehhez a darabhoz.
Van egy - tőled egyáltalán nem idegen – feminista szál is a történetben, miszerint a nők egyetlen esélye, ha a férfiak diktálta ízlés szerint próbálják eladni magukat, miközben apránként el is teszik láb alól a diktáló férfiak egy részét.
Bozsik Yvette: Miss Watkins feminista volt. Ezért aztán meg is akarom mutatni a férfiáldozatokat. A megölt férjek angyalként, szellemként végig jelen lesznek az előadásban. Maga a konferanszié is egy ilyen angyal. A nők nem feltétlenül szimpatikusak. Roxie például kihasználja, eldobja, megcsalja a férjét. Erre nehezen tudom azt mondani, hogy védekezésből. Hát nem! Kicsit magunkba nézünk, és rögtön ott találjuk az önzésünket, a lenézésünket, a megvetésünket és a férfiáldozatainkat is. Biztosan azért lett két fiam, hogy képes legyek megérteni a férfiakat is.
A szex a Chicago előadásaiban mindig nagyon hangsúlyos. Nálad is?
Bozsik Yvette: Jellemzően igen, de egyben kiüresedett is. A szereplők érzelmeket hazudnak és kiteszik a kirakatba. Sok táncra számíthatnak a nézők, és eleganciára. Arra, amit Bob Fosse-tól tanultunk. De azért újrakoreografálom a darabot...
Szerző: Sándor Erzsi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.