Pécsett vendégszerepel A Dohány utcai seriff

November 13-án a Zsolnay Negyed E78-as épületének Tánctermében lesz látható a FÜGE és a Kaposvári Egyetem előadása.

A színdarab szövegét Mohácsi János rendező és a szereplők közösen válogatták. Gerincét személyes visszaemlékezések adják, Claude Lanzmann Shoah című, holokausztról szóló, a túlélőket megszólaltató filmjének textusán kívül számos vendégszöveg is található benne.

 

Az esettanulmányok, túlélők visszaemlékezései, szépirodalmi művek, naplórészletek, történelmi források, jegyzőkönyvek és személyes gyűjtések segítenek a korabeli atmoszféra és a történelmi kor bemutatásában. A vallomások és írott anyagok közé ismétlődően önironikus és karakteres zsidó viccek ékelődnek, amelyekben ugyanez a sors fogalmazódik meg, a humor érthetőbbé teszi a tragikus történelmi hátteret is - mint minden igazi színházban: a tragikum a nevetésen sejlik át.

 

dohany utcai

 

"Kohn sétál az utcán, mellén a sárga csillaggal. Arra megy Grün, és rákérdez:
– Jézusom, Kohn, te zsidó vagy?
– Nem, vazze, én vagyok a Dohány utcai seriff!"

 

Az előadást teljes sötétben játsszák, időtartama 80 perc, szünet nélkül.
Alkotók: Kovács Márton, Mohácsi János.

Szereplők: Bánfalvi Eszter, Béli Ádám, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella.

süti beállítások módosítása