Vidnyánszky lemondott a Színházművészeti Bizottság elnöki posztjáról

A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnöki tisztségében megerősített Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: lemondott az Előadó-művészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának elnöki posztjáról.

(A Színházművészeti Bizottság tagjai jelenleg: Vidnyánszky Attila, Fekete Péter, Vasvári Csaba, Novák János, Dobay Dezső.)


Vidnyánszky Attila a Teátrumi Társaság hétfői közgyűlése után az MTI-nek úgy fogalmazott: a társaság elnöki tisztségére történt újbóli jelölés elfogadásában az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy egyöntetű volt a tagság támogatása. Megjegyezte, hogy hosszú döntési folyamat után vállalta el újra az MTT elnöki posztját.


Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatói posztjára való kinevezésekor úgy nyilatkozott, hogy a teátrum vezetésének átvételével több egyéb vezetői pozíciójáról le fog mondani. Erről most azt mondta: az döntött, hogy ennyire egyöntetű volt a tagság támogatása, kérése. "Az a helyzet, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lettem még komolyabb tekintélyt és még több lehetőséget nyújt majd a Magyar Teátrumi Társaságnak munkája további végzéséhez" - tette hozzá.

 

vidnyanszky

Fotó: Székelyhidi Balázs, mno.hu


A régi-új elnököt egyhangúlag, 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett választotta meg a közgyűlés. Vidnyánszky Attila kiemelte: az eltelt öt év munkájára büszkék lehetnek. Véleménye szerint az előadó-művészeti törvénnyel és a szakma átalakításával, áthangolásával kapcsolatban fontos eredményeket mutathatnak fel. 


"Az, hogy 53 tagszervezetünk van, bizonyítja: úgy működtetjük szervezetünket, hogy mindenki megtalálhatja itt a helyét és egyenértékű tagként megfelelően érvényesítheti elképzeléseit" - fogalmazott a Teátrumi Társaságról.


A kibővített, immár 5 tagú elnökség jövőbeni munkájáról szólva kiemelte: a színésszel fognak foglalkozni. A kamarai működés felé való elmozdulás, annak lehetőségei, a színészi életpályamodell, a képzés és a Pécsi Országos Színházi Találkozó témáját említette. Mint mondta, egy sor nagyon fontos kérdés mentén kell együtt gondolkodniuk, dolgozniuk, a Magyar Színházi Társasággal is.


Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetői pozíciójáról lemondott, ugyanakkor arra a felvetésre, hogy a közelmúltban rektorhelyettesnek nevezték ki, azt mondta: az intézet vezetése napi feladatokat adott, az új pozíció azonban stratégiai kérdések mentén való együttgondolkodást jelent.

 

Arról szólva, hogy a Magyar Színházi Társaság meghívta közgyűlésére az MTT képviselőjét, ők azonban nem tettek így, elmondta: ez egy tisztújító közgyűlés volt és úgy döntöttek, hogy a következő közgyűlésre hívják meg a szervezetet, nem egyszerű szemlélőként, hanem azokat a kérdéseket, amelyek mentén szövetkezhetnek, meg is tudják beszélni. "Most nem tudtunk volna ezekről a közös témákról részletesen beszélni, mert a tisztújítás volt a cél" - tette hozzá Vidnyánszky Attila.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása