November 9-én 700. alkalommal "szakad le" a kristálycsillár a Madách Színházban. A jubileumi előadáson színre lépnek a jelenlegi Fantomok, Raoulok és Christine-ek, valamint pas de deux-t táncol a Magyar Állami Operaház két balettművésze, Nakamura Shoko és Bajári Levente.
Jön a 700. előadás
A világon elsőként saját verzióban, vagyis non-replica változatban mutatkozhatott be 2003. május 30-án Budapesten az idén 10 éves jubileumát is ünneplő musical. Ez a leghosszabb ideje futó darab a Broadway történetében, a közönség pedig ennyi idő után sem tudja megunni. Az Operaház Fantomja előadására a Majestic Teatherben az elmúlt tíz évben 12,000 néző ült be hetente.
Magyarországon A Fantom hosszú várakozást követően, az 1986-os világpremier után 17 évvel volt először látható. Az előadás jogaiért három színház versengett, s végül a Madách Színház csapatát és Szirtes Tamás rendezőt érte a megtiszteltetés, hogy a világon elsőként saját felfogásban állíthatta színpadra a legendás művet.
Az Operaház fantomja vélhetően még hosszú évekig műsoron lesz, köszönhetően Charles Hart és Richard Stilgoe dalszövegeinek, Richard Stilgoe és Andrew Lloyd Webber szövegkönyvének, Galambos Attila fordításának és természetesen Webber kitűnő zenéjének és a remek színészeknek. A 700. előadáson színre lép a Fantom szerepében Sasvári Sándor, Posta Victor, Csengeri Attila, Christine bőrébe Fonyó Barbara és a Los Angelesből hazatérő Mahó Andrea bújik, Raoulként Bot Gábort, Magyar Bálintot és Homonnay Zsoltot láthatják a nézők. A musical végén pedig különleges pas de deux-t táncol Nakamura Shoko és Bajári Levente, aki egyben a pas de deux koreográfusa is.
Az eredeti produkciót Cameron Mackintosh és a Really Useful Theatre Company állították színpadra.
Darabtörténet:
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.
Kigyulladnak a csillár fényei, és egyszerre régi pompájában ragyog fel az egykori párizsi Operaház.
Felidéződik egy nagy szerelem története. Szereplői: Raoul, a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő. Kettőjük között azonban ott áll egy titokzatos harmadik személy, aki mindent elkövet boldogságuk ellen.
A rejtélyes harmadik: az Operaház Fantomja, aki a színház alatti labirintusban él. Ez az ember nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy elnyerje Christine szerelmét.
Ki ez a fantasztikus lény?
Zseniális zenész, tudós, építész, feltaláló, szenvedélyes szerelmes vagy szörnyszülött zsaroló gyilkos?
Erről szól ez az este, erről szól ez a - Andrew Lloyd Webber csodás zenéjével átszőtt - szenvedélyes és látványos musical.
Cameron Mackintosh a kezdetekről:
A fantommal való ismeretségem egy hideg februári reggelen kezdődött 1984-ben, mialatt forró fürdőben áztattam magam. Andrew Lloyd Webber hívott egy kis traccsolásra. Beszélgetés közben bedobta az ötletét, hogy az Operaház Fantomjából musicalt csinálna. Még aszalt szilva állapotomban is felismertem, hogy Andrew ismét jó ötlettel áll elő.
Levetítettük az eredeti Lon Chaney féle néma filmet és a későbbi Claude Raines féle verziót. Bár nagyon élveztük, mégsem rikoltottunk fel, hogy heuréka! Így hát elhatároztuk, hogy megkeressük az eredeti Leroux regényt. Meglepetésünkre a könyv régen kifogyott. Végül Andrew rábukkant egy példányra egy New York-i antikváriumban, én meg találtam egyet a nagynéném garázsában. Mindketten sokkal jobban szerettük az eredeti történetet.
´84 kora nyarán Ken Hill roppant szórakoztató színpadi verziója ment Londonban az East Enden. Megnéztük és eldöntöttük, hogy sürgősen nekilátunk a regényen alapuló saját verziónknak.
Amikor Andrew először beszélt nekem az ötletről, feltételeztem, hogy már hozzáfogott a partitúra írásához: valójában ez korántsem volt így. Az 1984-ben kiadott első sajtóközleményünkben az állt, hogy "Az Operaház Fantomja létező és eredeti zenét fog tartalmazni." Andrew-nak az volt az első gondolata, hogy főként ismert klasszikus műveket használ zeneanyagként, esetleg némi összekötő zenét ír majd, ha szükséges. Mindezek alapján az eredeti regényhez Gounod Faust operája szolgált volna hátterül. A legtöbb hétvégénket ezen az őszön azzal töltöttük, hogy Andrew lemezgyüjteményének operai gyöngyszemeiből toldozgattuk a zeneanyagot. Nagyon élvezetes munka volt, de nem bizonyult gyümölcsözőnek...
Forrás: Madách Színház, színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.