Hétfő hajnali nevetés - Momentán Fesztiválnapló, 1. rész

Hétfő hajnal, 5 óra 20. Lenyomom a vekkert. Nincs az az isten, hogy én most felkeljek! Ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta? Hogy engedhettem, hogy rávegyenek erre a baromságra? Ez egy TÉVEDÉS. Nem megyek és kész… - a 10 éves Momentán Társulat ünnepi fesztiválnaplójának első részét olvashatják.

A Momentán Társulat ünnepi improvizációs rendezvénysorozatának programjairól itt olvashat.

Momentán Fesztiválnapló, 1. rész:

A fenti agymenés közös pont nézők és játszók között: mindannyiunk fejében ez jár a Momentános hétfő hajnali Nulladik Óra előadás előtt. Aztán valahogy mégis átbillennünk, és egyszer csak már ott állunk az IMPRÓ klubjában, tejeskávéval a kezünkben, kakaós csigával a gyomrunkban, és azzal az érzéssel a szívünkben, hogy mi azért elképesztően jófejek vagyunk, hogy ezt bevállaltuk. És tényleg. J


Ez a reggel több dolgot is újrarendez a fejemben, amikről eddig azt képzeltem, hogy már ott vannak és nem fognak változni. Például, hogy színházba este jó járni és kész. Vagy hogy amikor színházban vagyok, akkor a helyemre érve szépen bevetem magam a székembe és onnantól fogva meg nem mozdulok. Igen, ezt képzeltem, gondolom másokkal egyetemben. Ehhez képest az előadás harmadik percében a műsorvezető Bódy Gergő határozott, de kedves felszólítására kivétel nélkül (!) minden néző feláll, hogy a zongorista Pirisi László által prezentált Tévétorna zenéjére reggeli tornagyakorlatokat végezzünk! Fejkörzés, vállkörzés, derékkörzés, térdkörzés. Ééééés elég. Rejtély. Az első rejtély az, hogy vajon miért csinálom? Csak nem vezettetnek ki, ha nem veszek részt. A még furcsább, hogy jól esik. Ja? Jó. Nézek körbe, elég jófej társaság gyűlt itt össze, úgy látom. (Hátul a székek mögött a Momentán színészei is szorgalmasan köröznek az éppen megfelelő végtagokkal.)

Aztán elkezdődik maga a show – fellépnek a színpadra a játszók. Elsőként Nemes Takách Kata kap feladatot. Zúzós rocknótát kell énekelnie a nézők által javasolt súlyos problémáról: a kora reggeli kerékbilincs fájdalmáról. Ha eddig nem, hát ettől a daltól biztosan felébredünk: azt hiszem a refrén még sokáig fog visszhangozni metálos tónusban az agyunkban: Odanézek, de azt mondom, ilyen nincs! Az autómon ott van egy kiba…ott kerékbilincs!!! Aaaaaaghh.


(Most azt, hogy ott a helyszínen egy teljesen improvizált zenére teljesen improvizált szöveg születik, ami rímel – és k. jó, és nem hiszed el – mindezt most nem részletezem, mert aki volt már Momentánon, az úgyis tudja, hogy ezek a srácok így működnek. Aki „Momentán-szűz”, ahogy ők nevezik új nézőiket, az úgyis azon sokkolódik, hogy vajon hogy lehet egyáltalán improvizálni? Hogy lehet, hogy négy ember úgy mesél jó és rossz fordulatokat váltogató morbid kórházi történetet a karjáról a gipszet lekívánó nézőlányról, hogy egymás szájából veszik ki a szót, mintha valójában egyetlen ember lennének? Vagy hogy hogyan tudnak egyetlen beállított mozdulatból 8 különböző, teljesen más típusú történetet felvonultatni? Amik szereplői között ezúttal volt villamosba beragadt utas, szétszakadó Superman, egyszerre vasaló és gyereket nevelő apuka, padból kieső stréber tanuló és még ki tudja micsoda is. Szóval a Momentán-szűz azon gondolkozik, hogy nyilván ki van találva, és nyilván vannak beépített nézők, és nyilván van egy csomó előre begyakorolt poén. De az edzett Momentán néző (=én) már rég tudja és azt élvezi, hogy tényleg minden ott születik, és azt figyeli megfeszített izgalommal, amikor képes összeszedni magát a folyamatos könnyfakasztó röhögőgörcsök közepette, hogy vajon melyik csávából hogy jönnek ki a Momentánosok. Mert valahogy mindig kijönnek. 


A reggel elsuhan, van űrben játszódó melodráma, zaklatott tévéhíradó magát karate kidnek képzelő sportriporterrel és békából reinkarnálódott időjárás-jelentővel, szexi dalos összecsapás Nemes Takách Kata és Várady Zsuzsi között a Szurdokpüspökiből érkező Tibor kegyeiért és még ezer ötlet és nevetés, nevetés, nevetés. Nem érdemes részletezni, mert az örömöt és az egész szépségét a pillanat varázsa adja – más szóval, visszaadhatatlan. Látni kell, ennyi. Ha muszáj csúcspontot választani, akkor az a műfajváltó játék, ahol Kiskovács Attila és Harsányi Bence egy ártatlan autós koccanás fázisait játsszák le úgy, hogy közben csengőszóra mindig a közönség által javasolt filmes műfajban kell folytatniuk a történetet. Így lesz a hátsó lámpából lézerpajzs (sci-fi), a koccanó vezetőből a másik halottnak hitt féltestvére, Juan Antonio Fernandez (szappanopera), a masszív káromkodásból magvas tanulságlevonás arról, miért kell mindig körülnézni (ifjúsági film) és a kesztyűtartóból előkerülő szendvicsből gyilkos mutáns lény, aki mindent elpusztít (horror) Az előadást megkoronázza a főnökök iránt érzett indulatainkat levezetni hivatott – „hogyan grimaszoljunk a főnök háta mögött” játék – amelyhez Bódy Gergőnek ezúttal sikerült egy olyan nézőt kiválasztania témaadónak, aki a kollégáival jött és a főnöke is ott ült a nézőtéren!!!! Kapott a főnök mindent, amit néma mozdulatokkal ki lehet fejezni, reméljük nem vette magára.

Ha egy színházmenedzsernek a társulat azt mondja, hogy figyelj, mi lenne, ha csinálnánk egy reggeli színházat!? Akkor a menedzser röhög egyet, és azt mondja, felejtsetek el. Azért is menő a Nulladik Óra, mert itt valami tényleg történik. Az történik, hogy egy elvetéltnek tűnő ötlet elkezd működni, csodálatosan működni, mert pár elhivatott ember hisz benne és mert ez az elhivatottság ragályos, és aki egyszer kedvet kap, az utána függő lesz és aki függő lesz, az hírét viszi és egyrészt jókedvűen indul a hete, másrészt elhatározza, hogy nem dobja el a következő elvetéltnek tűnt ötletét, mert sose lehet tudni.

Hétfő reggel, 8 óra 15 van. Hú mennyi dolog történt. És még csak most kezdődik a nap.

Szerző: F.N.

Forrás: Momentán Társulat