Megnyílt a felújított Erkel Színház

Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a Magyar Opera Napján a zeneszerző által komponált Himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.


Az ünnepi gálaest kezdetén a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter hangsúlyozta: egy álom teljesült be ezen a napon. "Bármely kulturális kincs, múzeum vagy könyvtár, ha zárva van, nem szolgálja a közösség javát. Az Erkel Színházat 2007-ben bezárták, megújításán mintegy ezer ember dolgozott, 290 új munkahely létesült benne."


Kiemelte: évadonként kétszáz estén az Operaház jegyárainak harmadáért-negyedéért az ottanival azonos mérce szerint és színvonalon élvezhet előadásokat a közönség - elsősorban a fiatalok és a nagycsaládosok - az Erkel Színházban. Ókovács Szilveszter kitért arra, hogy több tízezer diák vett részt az OperaKaland nevű projektben, az ifjúság számára videopályázatot hirdettek.

 

A főigazgató azt mondta, a célt, hogy minden fiatal eljusson operaelőadásra, továbbra is munkájuk középpontjában tartják. Az épület teret ad a testvértagozatoknak, azaz a vidéki színházakban, a határon túl működő opera- és balett-együtteseknek, valamint a népszerű műfajoknak is, és igazi közösségi térként fog funkcionálni - jelentette ki Ókovács Szilveszter.

 

erkel1

Fotó: Máthé Zoltán, MTI


Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy 1777-ben ezen a napon nevezte el Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő fiáról, József főhercegről a városrészt. Szólt arról, hogy az 1800-as években Józsefvárosba kerültek, és ma is itt találhatók a művészet és a tudomány legrangosabb intézményei. Józsefváros a jövőben is méltó környezetet kíván az Erkel Színház köré varázsolni: a 236 évvel ezelőtti keresztelőre emlékeztet a kerület zászlaja, amelyet a színháznak ajándékozott a polgármester.


Tarlós István, Budapest főpolgármestere üdvözlő beszédében azt mondta, a jövőre elinduló négyes metró II. János Pál pápa téri állomásán fontos lesz feltüntetni Erkel Ferenc nevét. "Erkel ugyan Gyulán született, de 25 évesen Pest-Budára jött, élete javát Budapesten töltötte. Nemcsak igazgatója volt a Zeneakadémiának, főzeneigazgatója a Királyi Operaháznak, alapítója a Budapesti Filharmóniai Társaságnak és Zenekarának, hanem ő hozta létre az első Pesti Sakk Kört" - idézte fel a főpolgármester.


Úgy vélte, az Operaház valószínűleg a külföldi vendégek, a tehetősebb zenebarátok számára lesz inkább megfizethető, míg az Erkel Színház valóban méltányos helyárakon kínál kulturális eseményeket. "Erkel talán a legtöbbet a magyar nép lelki felemelkedéséért tette" - szögezte le Tarlós István, aki szerint az Erkel Színház újjászületése, a programja méltó folytatását ígéri a zeneszerző munkásságának. A főpolgármester a főváros zászlaját ajándékozta a teátrumnak.

 

okovacs orban

Fotó: Máthé Zoltán, MTI

 

"Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepi gálaesten.

A kormányfő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magukat, a színházak, operaházak és koncerttermek pedig a nemzeti kultúra templomai, ahol a nemzet szelleme, szellemi nagysága nyilvánul meg. A gazdaság önmagában nem cél, inkább egy erős alap, amely a nemzetnek lehetőséget teremt arra, hogy megmutassa nagyságát, hirdesse művészetének, kultúrájának egyedi, megismételhetetlen és nagyszerű mivoltát - fogalmazott.


Ám manapság is hallani olyan hangokat - folytatta -, amelyek szerint felesleges színházakra, sportra, kultúrára költeni, miközben egész Európa súlyos válsággal küzd. Ha azonban valóban megszorítások sújtanák e területeket, akkor fel lehetne tenni a kérdést - idézte Winston Churchill egykori angol miniszterelnököt -, hogy "voltaképpen mi is az, amiért harcolunk, miért küzdünk, dolgozunk nap mint nap".


A miniszterelnök megjegyezte, hogy számos természeti népnek nincs gazdasága, GDP-je, külkereskedelmi mérlege, és gyakran még pénzt sem használnak, de "tíz körömmel ragaszkodnak" saját kultúrájukhoz, hagyományaikhoz, ahhoz, ami megkülönbözteti őket másoktól.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása