Váltságdíj a katalán könyvünnepen

November 13-án könyvbemutatóval egybekötött előadással ünnepli a katalán hagyományok szerinti könyvünnepet a Neptun Brigád.

Régi katalán szokás szerint Szent György napján a férfiak egy szál vörös rózsával köszöntik a nőket, a nők pedig könyvvel a férfiakat. Azért vörös a rózsa, mert egy IV. századi legenda szerint a leölt sárkány véréből sarjadt. A sárkányölő lovag ezzel hódolt az általa megmentett királylánynak.

A Neptun Brigád független társulat hét éves pályafutása során öt kortárs katalán szerző művét mutatta be, mindet Bakucz Dóra fordításában, aki sokat tett ezeknek a drámáknak a népszerűsítéséért Magyarországon. A társulat ma két katalán művet tart repertoáron: Jordi Galceran A Grönholm-módszer című darabját a Szkéné Színház műsorán, és ugyanettől a szerzőtől a Váltságdíj című krimit a Thália Színházban láthatja a közönség.

 

valtsagdij

Neptun Brigád: Váltságdíj

 

November 13-án jelenik meg a L'Harmattan kiadó gondozásában a 6 katalán dráma című fordításkötet, mely ezeknek a színdaraboknak a szövegét is tartalmazza. Sergi Belbel drámaíró személyesen is ellátogat a magyarországi könyvbemutatóra, melynek vendége lesz a Neptun Brigád alapító-rendezője Baksa Imre is.


A könyvbemutatóra Kossuth Klubba (Budapest, Múzeum utca) várják az érdeklődőket, a könyvünnepi rendezvénysorozatot pedig a Neptun Brigád Váltságdíj című előadása zárja. Az internet világával foglalkozó dráma 20 órakor látható a Thália Színház Új Stúdiójában.

A katalán könyvünnep idei programja:

2013. november 13.

ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtára (Múzeum
körút 6-8., I. emelet, 115., 117.)

13:30 - 15:00
Tudományos elődás
Borhy László: Római lakoma katalán módra – egy Komáromban feltárt pannoniai
falfestmény értelmezési lehetőségei
Kalmár János: Habsburg szolgálatban álló spanyolok és katalánok a 16-18. századi
Magyarországon

15:00 - 16:00
Műfordítás katalánról magyarra. Kerekasztal-beszélgetés az első közvetlen fordítás harmincötödik évfordulója alkalmából. Résztvevők: Bakucz Dóra, Flamich Mária, Hoffmann Rita, Nemes Krisztina és Tomcsányi Zsuzsanna. A beszélgetést Déri Balázs vezeti.


Kossuth Klub (Múzeum utca 7., I. emelet)

17:00 - 18:00
Könyvbemutató
A 6 mai katalán dráma című antológia bemutatása. Házigazda: Bakucz Dóra, a kötet válogatója és fordítója. Meghívott vendégek: Sergi Belbel drámaíró, rendező és Baksa Imre rendező. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói drámarészleteket olvasnak fel.

 

Thália Színház, Új Stúdió (Nagymező utca 22–24.)

20:00
Jordi Galceran Váltságdíj című darabját előadja a Neptun Brigád független társulata Baksa Imre rendezésében.