"A körön kívüliek szabadok" - Villáminterjú Kiss Marival

A szombathelyi színház alapítója és társulati tagja, közel 40 éve van a pályán - Kiss Marit 5 éve nem lehetett budapesti színpadon látni, most a Gólem Színház új darabjában, a Mamelosn-ban alakítja Lin szerepét, az NDK kommunista rezsimjének egykori színész sztárját. Ennek kapcsán válaszolt.

Lin életét a kommunista múlt eseményei határozzák meg. Az Ön karrierjét hogyan befolyásolta a történelem?

A történelem nem hagyott nyomot a pályámon - soha nem voltam ellenálló, nem vettem részt szamizdatos gyűléseken sem. Fiatalként lelkes voltam és örültem a szakmámnak. Persze a rendszerváltás előtti időkben fontos döntésnek számított, milyen utat választ az ember az érvényesüléshez. Azok a kollégáim, akik a párthoz csapódtak, sokkal előnyösebb helyzetből indultak. Emlékszem, többen például lakást kaptak, mert a rendes párttagokat a Fővárosi Tanács megsegítette önkormányzati lakásokkal. Így ment ez akkoriban. De ahogy látom, ez a fajta uram-bátyám rendszer most is működik. Ha az éppen hatalmon lévő pártnak az uszályába kerülsz, jobb lehetőségeket kapsz. Viszont a körön kívüliek szabad emberek. Ha körön kívül vagy, sok mindenben hátrányt szenvedhetsz, de bátran a tükörbe nézhetsz, hiszen az eredményeidet csakis a saját képességeidnek köszönheted. 

Fotó: Czifrik Balázs

Lint a darabban azzal vádolja a lánya, hogy kihasználva színésznői státuszát a STASI-nak (kelet-német titkosszolgálat) kémkedett. Anno, a magyar színházi szakmán belül lehetett tudni, hogy kik a kegyeltek, hogy kikkel nem szabad bizalmasnak lenni?

Lehetett sejteni. Emlékszem, gyerekkoromban mindenki a Szabad Európa Rádiót hallgatta, mégis behúztuk a függönyöket, titkolózni kellett. Idősebb kollégák gyakran mesélték, hogy a Színművészeti Főiskoláról hogyan rúgtak ki embereket egy-egy rosszul elsült tréfa miatt. Szüleim arra tanítottak, hogy soha ne mondjak senkinek semmit, s ebben a szellemben is éltem. Fontos volt észben tartani, hogyha külföldre utazol, nem ajánlatos leveleket hozni-vinni, nem tudhattad, mi van bennük. Persze amikor kint éltem egy évet Angliában, hoztam haza levelet. De ez már annyira régen volt...

Önt figyelték?

Az angliai tartózkodásom alatt állandóan vízumért kellett folyamodnom. Nem volt kellemes bejárni a Belügyminisztériumba, ahol az ember mindig szorongással ült az ajtó előtt. Tisztában voltam vele, hogy vezetnek rólam aktát, de én ezt már soha nem fogom megnézni. Nem szeretnék úgy élni hátralévő életemben, hogy tudom, ki mit mondott rólam. Ez az egész olyan nevetséges, hiszen én csak egy színésznő vagyok. Annak azért örülök, hogy ma már legalább a besúgók miatt nem kell szorongani.

Ezek szerint a Mamelosn problematikája Öntől sem idegen... 

Ha egy előadás egy igazán emberközeli témával foglalkozik, megtalálja a nézőjét. Én magam is csak olyan alkotásokat tudok nézni, amelyekben sorsokat látunk. Az emberek vágynak az érzelemre, vágynak arra, hogy emberi történeteket élhessenek át. Biztos vagyok benne, hogy a nézők képesek velem tartani a Mamelosn alatt. A színházban ez a varázslat, hogy közösségben történik meg a csoda, a néző együtt lélegzik a színésszel, és ezáltal ő is az előadás résztvevőjévé válik.

Fotó: Czifrik Balázs

Közel 40 éve van a pályán. Mi az, amire a legszívesebben emlékszik?

Szakmailag a Vámmentes házasság c. filmet tartom az egyik legkiemelkedőbb munkámnak, amiért 1981-ben a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon megkaptuk a legjobb női alakítás díját Esztergályos Cecíliával és Margitai Ágival. De valójában nem szoktam osztályozni a munkáimat. Mindig az aktuális előadások élnek a legélénkebben a lelkemben, a fejemben, a többi már elmúlt. A régebbi szerepeket az ember elengedi, el is kell, hogy engedje.

Nyékládházáról került Budapestre, a Színművészeti Főiskolára....

Már nagyon fiatalon azzal töltöttem az időmet, hogy verseket tanultam, aztán elkerültem egy szavalóversenyre, amit a televízió is közvetített. Várkonyi Zoltán volt az egyik zsűritag, ő bátorított, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Akkoriban eléggé elszánt voltam, bár ha nem vettek volna fel elsőre, talán nem maradt volna bátorságom újra megpróbálni a felvételit.

A családja hogyan fogadta, hogy színész akart lenni?

Csodálatos családban nőttem fel... Anyukám egy nagyon intelligens asszony, apukám pedig egy őstehetség volt. Egy kis faluban, Bükkaranyoson, mint műkedvelő kis társaság csináltak színházat. Kulturális életet éltek, közösséget alkottak. Apukám főszerepeket is játszott. Úgyhogy különösebben nem rázta meg őket, hogy színészi ambíciókat táplálok.

Alapító és társulati tagja a Szombathelyi Weöres Sándor Színháznak. Érezhető a "kulturális távolság" Budapesttől?

Szombathelyen fantasztikus előadások készülnek, amelyekről Budapesten, és sajnos máshol sem tudnak, de én ezen a megfigyelésen már minden értelemben túl vagyok. Nekem az a fontos, hogy megtörténjen a találkozás a szereppel, a rendezővel, megszülessen bennem az az élmény, amit a színpadra viszek. Este 7-től pedig csak a közönség számít, legyen a színház az ország, a világ bármely szegletén. Néha persze sajnálom, hogy nem jutnak el darabok még több emberhez, például akkor, amikor olyan nagyszerű és különleges előadások születnek, mint a tavalyi évadban a Zarándokének (avagy a színház elfoglalása), Jeles András rendezésében. Budapesten is megállta volna a helyét...

Fotó: Czifrik Balázs

Milyen típusú munkában vesz részt szívesen? 

Az inspirál igazán, ha a rendezőtől kellő szabadságot kapok. Fantasztikus, amikor úgy lehet együtt dolgozni az alkotótársaimmal, hogy mindannyiunkban jelen van a bizalom a másik iránt. Ha ez valamiért hiányzik, akkor a dolog egyszerűen nem működik. A színészek kilencven százaléka hiperérzékeny, éppen ezért egy tekintettel, egy szóval meg lehet ölni, be lehet zárni. Ha a színész nem képes megnyílni a próbák során, akkor nem jön elő a titok. Pedig mindig az emberi titokzatosság az izgalmas, az, ami képes megmutatkozni a színpadon és talán csak a színpadon...

Mi történik, ha a rendező nem hagyja kibontakozni?

Ilyenkor ellensúlyként ott vannak a kollégák, akikkel szeretsz együtt lenni, és ott van maga az anyag, a mű. A rendezőnek – legyen bármilyen karakter - a premieren el kell engednie az előadást, onnantól az már a színészeké. Akkor már csak a színész, a szerep és a közönség létezik.

A Gólem Színháznak nincs saját társulata, a Mamelosn próbafolyamata alig egy hónapig tartott, de a kritikák szerint, az előadásban Önök hárman, Kerekes Viktóriával és Huzella Júliával mégis egy családdá válnak, pedig először dolgoznak együtt...

Azt hiszem ez a darab minden értelemben szerencsés találkozás. Nagyon szerettem próbálni. Élmény volt felfedezni a szerepet, Lin karakterét. Én először dolgoztam a Jurányi Inkubátorházban, és nagyon jólesett fiatalok között lenni. Borzasztóan örülök, mert rengeteg olyan kollégával futhattam össze, akivel máskülönben nem jöhettek volna létre a találkozások. Ugyan Kerekes Viktóriával már dolgoztam korábban, de Huzella Júliával és Borgula András rendezővel ez volt az első alkalom. Az új élmények mindig felfrissítik az embert. Nagyon örülök annak, hogy Andrásnak volt mersze ezt a három magas, barna nőt kiválasztani...

Szerző: Kern Dóra

Utószerk.: Színház.hu

További híreket, interjúkat a golem.postr.hu oldalon találnak az előadásról.