Háromezren láthatják a Főnixben az Abigélt

Most először viszik színpadra Debrecenben Szabó Magda Abigéljét: a darab szombaton több mint háromezer néző előtt debütál a Főnix Csarnokban.


A közönség újra találkozhat az 1978-as tévésorozat Torma Piroskájával, Bánfalvy Ágnessel, továbbá olyan neves színészeket láthat a színpadon, mint Trokán Péter, Harmath Imre, Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Pindroch Csaba és Gregor Bernadett - közölte Horváth Csaba, a bemutatót szervező Bánfalvy Stúdió ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel.

 

Abigel


A nagy érdeklődés miatt a tervezettnél több szektort kell megnyitni a Főnix csarnokban, hogy minden érdeklődőnek helyet tudjanak biztosítani - mondta az ügyvezető, aki szerint figyelemreméltó, hogy egy színházi előadás, ráadásul egy hazai mű számíthat ekkora érdeklődésre. A jobb láthatóság érdekében a darab díszleteit is átalakították erre az alkalomra - jegyezte meg Horváth Csaba.


A Matula Leánynevelő Intézet és Vitay Georgina jól ismert történetét Szikora János rendező a legendás tévésorozat Torma Piroskáját alakító Bánfalvy Ágnessel állította színpadra. Utóbbi most Horn Mici bőrébe bújva segíti a főszereplő boldogulását a leányiskola falai között.


"Amikor az ifjúsági regényt színpadi művé alakítottuk, a lehető legnagyobb hűségre törekedtünk. Egy csipetnyi frissesség mellett olyan szellemiségben mutatjuk be a Matula leánynevelő intézet növendékeinek és tanárainak második világháború alatt játszódó történetét, ahogyan azt Szabó Magda megálmodta és megírta. Külön megtiszteltetésnek vesszük, hogy ezt a darabot idén az oly sokak által szeretett író szülővárosában is előadhatjuk" - nyilatkozta korábban a debreceni bemutatóról Bánfalvy Ágnes.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása