Klasszikustól a könnyűig - Mivel vár decemberben a szegedi színház?

Hangversennyel, operettel, számos vendégjátékkal és gálaműsorokkal várja a közönséget decemberben a Szegedi Nemzeti Színház - mondta Gyüdi Sándor igazgató a teátrum sajtótájékoztatóján.


Az év végi programok a klasszikustól a könnyűzenéig, a komolyabb hangvételű darabtól a humorra épülő előadásig széles skálán kínálnak szórakozást.

 

December 2-án jubileumi kórushangversenyt tartanak, amellyel a 150 éve alakult Szegedi Dalárdára emlékeznek. December 6-án a színházban zajló Verdi-hetek záró előadásaként a Luisa Millert láthatja a közönség. Ezzel a világhírű szerző 23 művéből 17 szólalt meg a szegedi színpadon, ami egyedülálló Magyarországon – mondta Gyüdi Sándor.

 

szegedi nemzeti szinhaz

Fotó: szeged.hu


Hat nappal később a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka várja az érdeklődőket, a Maga az ördög - Pass-port Europe című produkció rendezője Urbán András. Az előadásban a 2012-ben bemutatott trilógia két részét, a Szabadkára és Szegedre fókuszáló darabot láthatja a közönség. A mű a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyaival, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozik.

 

December 13-án a szegedi Nagyszínházban az idei utolsó bemutató, Huszka Jenő Bob hercege kerül színre. A népszerű operettet Ács János rendezi, a kettős szereposztásban Szélpál Szilvesztert és Formán Bálintot, illetve Hekler Melindát és Széles Flórát láthatja a közönség.

 

A szegedi színház ünnepi kínálatában fellép a Thália Színház Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékával. Láthatja a közönség a Robert James Waller regényéből készült A szív hídjai című produkciót Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével, december 29-én pedig a Belvárosi Színházból érkező előadás, Richard Baer Hitted volna? című darabja szerepel műsoron: ezt Verebes István rendezte, a főszerepben Hernádi Judit és Kern András látható. Az év immár hagyományosan dixie-gálával, majd szilveszteri gálaműsorral zárul.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása