"Minden jogsértés tárgyában intézkedünk!" - Csurka örökösei írtak

Csurka István örökösei közleményben tudatták, hogy november 15-től az író szerzői, alapítói jogait ők gyakorolják, és intézkednek minden jogtalan névhasználat, vagy akár színházi bemutató tárgyában. Ez átmenetileg korlátozhatja Csurka István műveinek megjelenését.

 

Csurka István örököseinek közleménye:


Csurka István tisztelőinek figyelmébe!


Csurka István író, politikus gyermekei, örökösei, jogutódai, - a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján - tudatjuk, hogy 2013.11.15-én Csurka István László hagyatéka felett, így különösen a szerzői, alapítói jogokat a mai naptól mi gyakoroljuk.


Törvényes örökösökként kijelentjük, hogy édesapánk halála óta eltelt időben Csurka István írói, politikusi életművével kapcsolatban megjelent egyetlenegy közreadott, bemutatott műhöz a hozzájárulásunkat nem kérte és nem is kapta meg senki. Ebből következően minden Csurka István nevével fémjelzett esemény, bemutató, ősbemutató, emlékkönyv, emlékbizottság akaratunk ellenére, beleegyezésünk, velünk kötött szerződés nélkül, jogtalanul jött létre.

 

Csurka Istvan

Fotó: hirado.hu

 

A fentiekre tekintettel a sajtóközlemény megjelenését követően intézkedünk a jogtalan névhasználat, közlés, színdarab-bemutatás, ősbemutató és egyéb jogsértések tárgyában. Ezen intézkedések átmenetileg korlátozzák Csurka István műveinek közlését, megjelenését, bemutatását.


A törvényes örökösök felkérik a tisztelt sajtó munkatársait, hogy elégedjenek meg a jelen közleménnyel. Az ügyek lezártáig semmiféle további nyilvános szereplést, interjút, cikket nem adunk, ilyen felkéréseknek nem teszünk eleget. Az ügyben eljáró ügyvédünket sem hatalmaztuk meg nyilatkozat tételére.

 

Kérjük a tisztelt közönség és a sajtó szíves megértését.

 

Budapest, 2013.11.15.

Csurka Endre István, Csurka Eszter, Csurka Dóra

 

süti beállítások módosítása