A franciaországi Rennes-ből érkező Compagnie KF Association vendégelőadását láthatja hétfőn a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a közönség.
A színház közleménye szerint Carlos Liscano Ma Famille (Az én családom) című színdarabjának cselekménye Uruguayban játszódik, ahol a darab szerint az emberek a túlélés érdekében adják-veszik a gyermekeket. A gyermekkereskedelmet erkölcsileg nem ítélik el, a gyermekek, akárcsak a szüleik, természetesnek élik meg ezt az állapotot.
A darab narrátora saját gyermekkorát meséli el, amikor szülei azért nem bocsátották áruba, mert csúnya volt, majd felnőttként úgy döntött, ő adja el az apját.
Carlos Liscano 1949-ben született Uruguayban, jelenleg Montevideóban és Barcelonában él. 1972-ben huszonhárom évesen börtönbe került, és csak a diktatúra bukását követően, 1985-ben szabadult. Börtönévei alatt kezdett el írni, Ma Famille című drámájával 1996-ban elnyerte a Montevideói Színház díját.
A Ma Famille-t Camille Kerdellant és Rozenn Fournier rendezte, ők a produkció előadói is. A magyarul és románul feliratozott előadást a gyermekjogok világnapja alkalmából mutatják be a Kolozsvári Francia Intézet és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésében.