Johanna a máglyán - Főszerepben Tompos Kátya a Nemzetiben

Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című művét mutatja be a budapesti Nemzeti Színház november 29-én.

A rendező az előadásról:

Az előadás azt a pillanatot dolgozza fel, amikor Johanna a máglyára kötözve áll, még mielőtt a lángok elérnék.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek a főpróbahéten arról beszélt, hogy a darab - Paul Claudel szövege és Arthur Honegger zenéje - üzenetét tekintve pontosan, szépen, tisztán illeszkedik a Nemzeti Színház profiljához, hitvallásához, gondolatiságához. Formája pedig az általa mindig is keresett határokon - a prózai szöveg és a zene, ének, valamint a tánc és a mozdulat, gesztus határán - mozog. Mint fogalmazott, maga a mesélési mód, ez a balladisztikus, látomás-színházi forma a mai színházi nyelv szempontjából nagyon izgalmas.

Vidnyánszky Attila elárulta: a mű legfontosabb gondolata számára az, amely a darab végén elhangzik. "A szeretet nevében feláldozni magad egy közösségért, egy nemzetért, egy országért, egy hazáért, annak mindenekfelettvalósága, Isten nevében, az ő akaratában fölszabadulni, szabaddá válni és tenni."

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az előadás egyik jelenetével konkrétan "a mának szól". A "kártyás jelenet" a darabban azt mutatja be: politikusok machinációi miatt került Johanna a máglyára. "A mai politikusok machinációja sem különbek a pár száz évvel ezelőtti politikusok manipulációitól. Mindig vannak áldozatok és mindig vannak manipulátorok, sajnos ilyen szempontból nem változott a világ" - mondta a jelenetről szólva, amelyben az óriás kártyalapokon, európai újságok lapjain európai parlamenti képviselők, többek között Rui Tavares és Daniel Cohn-Bendit karikatúrái szerepelnek.

Vidnyánszky Attila kiemelte: azért választotta a történetnek ezt a feldolgozását, mert egyszerre van jelen benne a vers "a maga száguldásában, gyönyörűségében" és a zene: operaénekesek és prózisták játszanak együtt a színpadon.

Az előadást Bozsik Yvette koreográfiájával, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Stúdió Kórus, a Honvéd Férfikar, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkara és a Bozsik Yvette Társulat közreműködésével mutatják be.

A produkció díszlet- és jelmeztervezője Olekszandr Bilozub, a maszktervező Varga-Járó Ilona. Az előadást Kocsár Balázs és Strausz Kálmán vezényletével láthatja a közönség. Szent Johannaként Tompos Kátya mellett Kiss Emma lép színpadra, a további szerepekben Blaskó Péter, Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula is látható.

Tompos Kátya szerepel a Nemzeti Magazin aktuális számának címlapján.

Tompos Kátya és Johanna:

Musicalszakos voltam a Színművészetin, és az osztálytársaimmal eltökéltük, hogy ránk nem lesznek érvényesek a „zenés” sztereotípiák. Ránk ne legyintsenek, hogy persze, énekelni, táncolni tudnak, na de prózát mondani, csak azt ne! Sokat dolgoztunk azon, hogy erre rácáfoljunk. A Johannában énekelnem ugyan csak egy kicsit kell, mégis óriási hasznát veszem a zenés múltamnak.

Úgy kell ebben az előadásban prózát mondanom, mintha kottából beszélnék. Az ének mindig fennköltebben szól, aki énekel, magasabban rezgő lelkiállapotban van, míg a próza inkább olyan, mint amikor két lábbal állsz a földön. Most egyszerre kell a zene és a próza „tulajdonságai” között megtalálnom az utamat. Azt kutatom például a próbákon, hogy hol kell a zene, az ének felé emelnem a szöveget, és hol jobb azt a prózához hajlítanom.

Érdekes megfigyelnem magamat a próbákon: mit hoz ki belőlem, hova juttat, mit erősít fel bennem a mögöttem, alattam, felettem, mindenütt szóló hömpölygő hangfolyam, Honegger műve. A zene itt a legfőbb „rendező”, az lök és húz, az teremt teret, amiben léteznünk adatik szereplőként. Mindig sokfelé irányuló figyelmet követel a színpad, ám ez most még bonyolultabbá válik.

Nagyzenekar, operaénekesek, színészek, a kórus és a táncosok mind együtt alkotják meg azt a bonyolult víziót, amit Johanna élete utolsó pillanataiban, a máglyán állva végigél. Egymástól függünk – száznál is több résztvevőn keresztül szólal meg az előadás.

Hatalmas bizalmat érzek az egész mű iránt. Bele tudok süppedni. A próbák során az a dolgom, hogy belelássak Johanna fejébe. Meg kell tanulnom az ő fejével gondolkozni. Elképzelem, hogy miként éreznék, cselekednék én az ő helyében. Ha kellő alázattal viszonyulok a munkához, a történethez, a műhöz, az segít. Egyszerre kell tudnom benne lenni Johanna lelkében és testében, ugyanakkor ki kell tudnom lépni belőle, mintha mások szemével is figyelhetném magamat.

Sokszor látom, hogy emberek, akik előtt ott a kiszabott pálya, mégsem mernek nekivágni igazából az életnek. Johanna azonban bátor és tántoríthatatlan. Egyre inkább sejti ő, hogy mi várja. Ennek a rémületnek a tudatát megérteni, megérezni nagyon nehéz.

Mi vezeti őt? A hit. Könnyű ezt rávágni. De hogyan lehet ezt még tovább bontani, hiszen Johanna nem csupán lélek, hanem test is. Fájdalmat, kínokat él át. A kétségbeesés, amikor szembesül a ténnyel, hogy meg akarják ölni, felmérhetetlen. Talán nem is érti, kicsit még csodálkozik is, hogy miért akarja bárki az ő vérét ontani, holott azt is kívánhatná, hogy lélegezzen, mosolyogjon – éljen.

Lejegyezte Kornya István - Blaskó Péter színészi vallomását a nemzetiszinhaz.hu-n érhetik el.

Képek az előadásból:

(Fotók: nemzetiszinhaz.hu, eoszfoto)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

Fotók: Nemzeti Színház

Forrás: MTI