Radó Vilmos 100 - Kecskeméten emlékeznek

Születésének 100. évfordulója alkalmából Radó Vilmosra, a Kecskeméti Katona JózsefSzínház egykori legendás igazgatójára emlékeznek szombaton.

Az egykori direktort idézik

 

A színház társulata délelőtt fél 10-kor tart megemlékezést a színház melletti emlékhelynél (a művészbejáróval szemben).

 

Emlékező beszédet mond Sirkó László színművész, közreműködnek Körtvélyessy Zsolt és Pál Attila színművészek.

 

Délután 4 órától a Gyólay Viktória Színészmúzeumot működtető Az örök Életű Kecskeméti Színházművészetért Alapítvány rendez ünnepi emlékestet a Szentcsalád Plébánia közösségi termében. Fellép a Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar, Sas József, Erdős Melinda, Kremsner József, Harmath Albert, Moór Marianna, Hollai Kálmán valamint Radó Vilmos unokahúga, Radó Denise.

 

radovilmos

 

Radó Vilmosról

 

Színészcsalád sarja. 1930-ban indult színészi pályája, édesapja, Radó Béla társulatában játszott, később elszerződött Debrecenbe. Színészi oklevelét 1931-ben nyerte el, 1945-ben pedig megszerezte a rendezői diplomát. Sógora magántársulatának vezetését 1948-ban vette át és az államosítás idejéig igazgatta. 1949-ben gazdasági igazgató lett a kecskeméti Katona József Színháznál, később művészeti, majd szervezőtitkári tisztet töltött be ugyanott. 1958-tól nyugállományba vonulásáig, 1974 januárjáig állt színház élén. A kecskeméti színház örökös tagja, érdemes művész (1984).

 

Igazgató működésének 16 éve alatt több ősbemutató kapott helyet a színházban. Számos színész kezdte pályafutását nála, akik később rendre neves színművészekké váltak. A tiszteletére tartotta meg a kecskeméti színház 1992. március 16-án a Volt egyszer egy színidirektor c. gálaestet, melynek alkalmával a magyar színészek zöme fellépett.

 

Forrás: Színház.hu, Wikipédia

süti beállítások módosítása