Csákányi László nevét veszi fel a Szentgotthárdi Filmszínház

Csákányi László színművész nevét veszi fel a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Szentgotthárdi Filmszínház - közölte az MTI-vel Huszár Gábor, a Rába-parti város polgármestere kedden.


A névadó ünnepséget egy gálaműsor keretében tartják szombaton, amelyen részt vesz a névadó lánya, Csákányi Eszter színművész és Koltai Róbert színész-rendező is. A rendezvény keretében levetítenek egy Csákányi Lászlóról szóló filmet is, majd lánya és színésztársa beszélgetnek az 1992-ben elhunyt művész életéről, pályafutásáról.

 

csakanyi 1984


Huszár Gábor elmondta, hogy a névadó egykor a szentgotthárdi gimnázium tanulója volt, ezért szeretnék a filmszínházat róla elnevezni. A polgármester szólt arról is, hogy a szentgotthárdi mozi felépítését 1913-ban a helyi óragyár két alkalmazottja kezdeményezte, majd a filmszínházat az óragyári munkások saját kezűleg építették fel. A megnyitó előadást december 8-án tartották. 

 

Hozzáfűzte: a szentgotthárdi mozi az elmúlt száz évben folyamatosan működött, a nehézségek ellenére sem zárt be soha, így egyike annak a 12 magyarországi filmszínháznak amelyek évszázados múlttal rendelkeznek.


A polgármester szavai szerint nemrég 25 millió forintot fordítottak a 3D-s technika beszerzésére, így a moziban most is a legújabb, legnépszerűbb filmeket vetítik. Vasárnap az évfordulóra tekintettel, száz forintért nézhetnek filmeket a moziba betérők.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása