Az I. Hungarikum Gálának adott otthont az Operettszínház

A Budapesti Operettszínházban rendezte meg a Hungarikum Bizottság I. Hungarikum Gálaestjét, ez alkalommal először nyújtották át a hungarikumoknak járó elismeréseket. A magyar operett az első és egyetlen színházi műfaj, amely elnyerte e megtisztelő címet.

Különleges, hagyományteremtő este részesei voltak a december 3-i Hungarikum Gála meghívott vendégei. A színpadon többek között Balogh Kálmán, Oberfrank Pál, Herczku Ágnes, Kiss B. Attila, Pál István Szalonna, a Honvéd Banda és természetesen az Operettszínház színészeinek: Janza Kata, Oszvald Marika, Dolhai Attila, Szabó Dávid, Szendy Szilvi, Frankó Tünde, Kerényi Miklós Máté, Dancs Annamari, Faragó András, Brasch Bence és Gömöri András Máté közreműködésével, egy látványos gála műsor keretében adták át az első hungarikum elismeréseket, köztük a magyar operettnek járót, melyet Kerényi Miklós Gábor direktor vehetett át.

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 45 resize
Kerényi Miklós Gábor, a teátrum főigazgatója, a műsor szerkesztő-rendezője elmondta, számára nagy öröm, hogy épp a magyar operett-játszás otthonában kerül sor az eseményre. „Nagyon örülök, hogy a magyar operett, mint műfaj a Magyar Értéktárba került. Számomra megtisztelő, hogy a Hungarikum Bizottság ennek apropóján színházunkat választotta gálaestjének, a hungarikum-címek átadásának helyszínéül, ez egyben a Budapesti Operettszínház méltán kiérdemelt sikereinek elismerését is jelenti” - fogalmazott a direktor, akihez hasonlóan Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke is megerősítette a gála fontosságát az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 175 resize
„A magyarság nemzeti értékeit ünnepli a Hungarikum Gála. Legutóbb a gyulai kolbász, a szikvíz, a magyar operett, a Kassai-féle lovasíjász módszer és Puskás Ferenc életműve került fel a jelenleg 24 hungarikumot tartalmazó listára. A gála figyelemfelhívó, a magyarság önbecsülését erősítő pillanat.  Az elismerés odaítélésekor a hagyomány és a műveltség egészét vizsgálja a bizottság azon előterjesztéseknél, amelyek a magyarság értékeinek megőrzőitől, egyesületektől származnak. A Hungarikum Bizottság elé azok az értékek kerülnek, amelyek túllépik a települési és megyei, valamint külhoni értéktárak kereteit, és bekerültek a magyar értéktárba” - mondta Fazekas Sándor miniszter.

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 53 resize
A gála Kodály Zoltán: Háry János Intermezzo nyitánnyal kezdődött mialatt Áder János Köztársasági elnök köszöntő beszédét olvasta fel Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Ezt követően Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondott köszöntő beszédet, majd Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke átadta az első 11 hungarikum képviselőinek a díjakat.

A Táncház módszer, a Busójárás, a Matyó népművészet, a Solymászat, a Hortobágy, a Hollókő-ófalu, a Tokaji kulturtáj, a Tokaji Aszú, a Pannonhalmi Főapátság és a Szikvíz értékeinek képviselői mellett, a Magyar Operett nevében Kerényi Miklós Gábor is átvette a hungarikumot méltató kisplasztikát és oklevelet. 

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 161 resize
Ezt követően a gála műsorvezetői, Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor, blokkokra osztva konferálták fel a fellépőket. A klasszikus részben Herczku Ágnes és Balogh Kálmán valamint Bartók hegedű kvartettjével Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Kokas Dóra lépett fel, végül Kiss B. Attila énekelte Hazám, hazám-at. Ezt követte a klasszikus operett blokk, melyben Oszvald Marika, Dolhai Attila, Szabó Dávid, Szendy Szilvi, Frankó Tünde, Faragó András, Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari énekelték Huszka Jenő, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Szirmai Albert örökzöld slágereit.

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 49 resize
A második rész az Operettszínház népszerű rockoperájával a Veled, Uram!-mal indult. Szomor György produkciója után a további 13 hungarikum díjazása következett, köztük a Herendi porcelán, a Fertő-tó kulturtáj, a Pálinka, a Pécs Ókeresztény temető, a Budapest helyszínek, a Béres csepp, a Csabai kolbász, a Gyulai kolbász, a Puskás Ferenc életút, a Hízott liba, az Aggteleki karszt, a Karcagi birkapörkölt és a Kassai-féle lovasíjászat. Ezt követően a Táncok, Vidékek, Énekek blokkban az erdélyi Szellő Együttes, Patonai Bátor, Pál István Szalonna, Berecz István, Kiss Zsejkó Zsiga és Takács Zsuzsa mutatták be a Kósteleki táncokat, a Szentesi tekerőmuzsikát, a Szatmári muzsikát és táncokat, valamit a Doroszlói táncokat.

 

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 58 resize
Az ezt követő Ölelkező műfajok blokkot Janza Kata nyitotta, Lévay Szilveszter Elisabeth musicaljének Már nem én lennék című nagy dalával. Ezután Kerényi Miklós Máté, Brasch Bence és Gömöri András Máté adott ízelítőt Tolcsvay László Ördögölő Józsiás című rockoperettjéből, majd Frankó Tünde és Pataki Adorján énekelte Kodály Zoltán: A Csitári-hegyek alatt című gyönyörű népdalát. Végül a Honvéd Banda varázsolt Mezőségi Táncházat a színpadra.

20131203 OPERETT Hungaricum gala fotokredit MTVA Galos M Samu 67 resize
A fináléban a terézvárosi zeneiskolák közreműködésében, 80 fős gyermekkórussal kiegészülve az gála összes szereplője énekelte Máté Péter, Ez itt az én hazám című dalát.

A Hungarikum Bizottság I. Hungarikum Gálájáról az MTVA készített összefoglalót, melyet a Duna és a Duna World csatornák tűznek műsorra több alkalommal is december végén és januárban.


Forrás: Budapesti Operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása