Itthon a Szputnyik - Véget ért a Social Error projekt útja

A Szputnyik Hajózási Társaság Social Error elnevezésű nemzetközi projektje a végéhez ért.

9 foto BalintDaniel
December 4-én Pármában befejeződött a Szputnyik több mint két éves Social Error elnevezésű nemzetközi projektje, amelyet Bodó Viktor rendezett és amelyben a Szputnyik teljes társulata részt vett. 

Az alkotók laptopján található dokumentumok azt bizonyítják, hogy az első anyag 2011. október 26-án született, persze az eredeti projektleírás még egészen más volt, mint a megvalósult produkciósorozat. A Társasjáték címet viselte, hiszen az alapötlet szerint az előadás egy óriási színpadi stratégiai társasjátéknak indult. 

 

8 foto BalintDanielFotó: Bálint Dániel

 

 

Három hónappal később 2012. januárjában a projekt az 1984, avagy Az utolsó ember Európában címet viselte, ám az Orwell-regény címének használatához végül a jogokat nem kapta meg a társulat. Egy évvel az első tervek után, 2012. októberében már Social Error-ként kezdét el a próbákat. "Célunk az volt, hogy a körülöttünk levő világra reagáljunk, fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy nem feltétlenül mennek rendben a dolgok, túl sok a „social error-jelenség”, és hogy valamit tennünk kell. Közösen és külön-külön egyaránt. Egy stratégiai társasjáték, egy valóságshow és egy szociálpszichológiai kísérlet elemeit próbáltuk összegyúrni, így lett az előadás műfaja végül társadalmi túlélő show. Grazban és Mainzban még egy pirosoverálos műsorvezető kötötte össze a különböző feladatokat és jeleneteket. Budapesten, a Nemzeti Színházban jelent meg először hangban és feliratban a Nagy Testvér, aki aztán Lipcsébe, Kolozsvárra és Pármába is elkísért minket, és mindenhol az adott ország nyelvén adta ki felülről az utasításokat" - közölte a társulat. 

7 foto BalintDaniel
Az előadás a különböző helyszíneken egyfolytában alakult. "A produkciót előkészítettük a Szputnyikos színészekkel, hozzájuk csatlakoztak a külföldi színházak színészei. Néhol három ún. bevándorló, új beszálló játékos volt, néhol öt, akár hét. Ők, azaz a feketeoverálosok sok szempontból nehezebb helyzetben voltak, mint a fehérek. Fel kellett ismerniük a Social Error világának játékszabályait, alkalmazkodniuk kellett hozzá, stratégiákat kellett kitalálniuk. Ezzel a félig kötött, félig improvizatív, állandóan változó utazóelőadással azt akartuk kipróbálni, mi történik akkor, ha két társulat nem kéthónapos próbaidőszakra találkozik, hanem csupán három-négy nap áll rendelkezésünkre, hogy egy közös produkciót megalkossanak. A menetrend ugyanis mindenhol a következőképpen nézett ki: megérkeztünk egy új helyszínre, ahol öt-hat próbát tartottunk a beálló színészekkel, akik ennyi idő alatt megtanulták a játékszabályokat, és megismerték az improvizációk kereteit" - áll a Szputnyik közleményében.

 

2 foto BalintDaniel
A társulat a Social Error előadással megfordult a Schauspielhaus Graz-ban, a Staatstheater Mainz-ban, a budapesti Nemzeti Színházban, a lipcsei Centraltheater-ben, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a pármai Teatro Due-ben, akik partnerek voltak a projektben.

A Szputnyik Hajózási Társaság Társulata jelenleg két premierre készül. Januárban, három nap különbséggel mutatják be Gogol A revizor című drámáját a Vígszínházzal közösen, Bodó Viktor rendezésében, valamint a 011 Alkotócsoport és a Füge együttműködésével a Párnaember című Martin McDonagh-művet, amit Radnai Márk visz színre.

 

Forrás: Színház.hu, Szputnyik

 

süti beállítások módosítása