Elhunyt Georges Baal pszichoanalitikus, rendező, színházi szakember

75 éves korában elhunyt Georges Baal (Balassa György), Franciaországban élő magyar származású pszichoanalitikus, rendező, színész, színházterapeuta, egyetemi tanár - közölte családja az MTI-vel.

Georges Baalt a Párizs közeli Saint-Mandéban található otthonában pénteken érte a halál, amelyet szívroham okozott.

 

A színházi szakember 1938. május 17-én Budapesten született. Anyja Meller Rózsi, az egykor ünnepelt drámaíró, civilben mikrobiológus, kutató vegyész, apja Balassa László pszichiáter volt.

 

georgeb

 

Georges Baal Budapesten érettségizett, 1956 decembere óta élt Franciaországban, ahol 1965-ben biológiai, 1974-ben pedig pszichológiai doktorátust szerzett. A tudományos akadémiának megfelelő Centre National de Recherche Scientifique (CNRS) munkatársaként a színjátéknak a pszichoanalízisben és terápiában való felhasználásának lehetőségeit, valamint a francia és magyar szürrealista színházművészet történetét kutatta.

 

A párizsi Pompidou Központban több magyar drámát is bemutatott felolvasó-előadásokon: Madách Imre Az ember tragédiáját 1984-ben, Déry Tibor Óriáscsecsemő, Ébredjetek fel, Mit eszik reggelire című műveit 1987-ben, Göncz Árpád Pesszimista komédia című drámáját 1992-ben.

 

Több mint négy évtizedes színházi munkássága Magyarországon a Szkéné Színházhoz, a 25. Színházhoz, Franciaországban pedig saját társulatához, az 1973-ben alapított ATRAAL színházi csoporthoz (Atelier de Recherche Théatrale) köthető. Velük dolgozta ki pszichoanalízisre és mozgásszínházra alapozott terápiás módszerét, amelynek lényege, hogy a részvevők saját személyiségük legmélyebb, legrejtettebb vonásait is szabadon és veszélytelenül mutathatják be. Shakespeare, Lautréamont, József Attila vagy Déry Tibor örökérvényű gondolatai mellett a terapeuta a darabot játszók szövegeire építi fel a játékot. Elméleti alapvetései Moreno, Freud és Lacan inspirációjával születtek.

 

Tanított New Yorkban, és az utóbbi húsz évben rendszeresen tartott Magyarországon is színházi műhelyeket, többek között az OPNI-ban, az IDMC-n (International Dance and Movement Courses), valamint a drogfüggőket kezelő komlói rehabilitációs intézet színházterápiás közösségének, amely mintegy 150 előadást mutatott be. Az ATRAAL francia színészei 2001-ben egy többnyelvű, közös produkciót is létrehoztak a komlóiakkal a Szkéné Színházban.


Georges Baalt december 13-án délután a Saint-Mandéi temetőben helyezik örök nyugalomra.

 

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelentette

süti beállítások módosítása