Megrendezik az idei évad első Széljegyzet-beszélgetését az Örkény Színházban.
"Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt..."
December 14-én, szombaton, 16 órakor kerül sor az első Széljegyzet-beszélgetésre az Örkény Színházban, amelyet A Kék Angyal című előadás kapcsán rendeznek. "Mennyiben határozzák meg a szélsőséges érzelmek az életünket? Tudunk-e józan ésszel uralkodni ezeken az érzelmeken? Lehet-e ésszel szeretni? Gyűlölet nélkül egyet nem érteni? Hogyan hatnak az indulatok az egyénre, és hogyan a közösségre? Képes-e egyáltalán az ember szélsőségek nélkül élni?" - ezekre a kérdésekre keresi majd a választ Bíró Kriszta, Závada Pál íróval, Gáspár Ildikó dramaturggal és Majtényi László jogászprofesszorral együtt.
Az előadásról képekben:
Osvány tanár úr a kisváros gimnáziumában tanít, évtizedek óta. Homérosszal kel, Schillerrel fekszik. Magától értődő módón a diákok, a tanárok, sőt, valaha volt tanítványai – az egész város – Posványnak csúfolja. Eszelősen keresi az alkalmat, hogy tanítványait végre „elkapja”. Bosszúszomjasan lesi ellenfelét – vagyis az egész világot. A Kék Angyal azonban mindent megváltoztat. A Kék Angyal, ahová a diákok járnak. Posvány utánuk ered. A Kék Angyalba, ahol fellép a Lola.
![1](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/1.jpg)
1.
![9](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/9.jpg)
2.
![2](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/2.jpg)
3.
![8](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/8.jpg)
4.
![6](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/6.jpg)
5.
![7](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/7.jpg)
6.
![5](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/5.jpg)
7.
![10](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/10.jpg)
8.
![4](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-12-12/11888695/4.jpg)
9.
Fotók: Dömölky Dániel / Örkény Színház