"Nem kötelező mindent elvállalni" - Halász Judit válaszolt

Halász Judit a Képmás magazinnak adott interjút. Lapszemle.

A Képmás cikkéből:

Az interjúban a színésznő többek között arról mesélt, időnként milyen nehéz volt megosztania az idejét a rengeteg munka és a család között. "A színész élete olyan, hogy vagy túl sokat dolgozik, akkor az 24 órás munka, és nincs másra ideje, ha meg keveset, akkor kétségbe van esve. Ez a két állapot váltja egymást. A főiskola után azt gondoltam, hogy a világon a legfontosabb a szakma, a hivatás, de amikor az embernek gyereke születik, ez kétfelé osztódik. Azért persze el kellett döntenem, hogyan folytassam tovább, hiszen amikor próbál az ember, akkor megszűnik körülötte minden más, azt nem lehet félgőzzel csinálni... Ha pedig társulatba tartozik, nem etikus szerepet visszaadni. Viszont minden más választás kérdése. Szinkront, filmszerepet, televíziós munkát vissza lehet utasítani, nem kötelező mindent elvállalni. A döntésben segített, hogy amikor a fiam megszületett, még fiatalok voltak a szüleim,(...) és anyósom meg a nővére is nagyon aktív volt. Sokat tudtak segíteni. A gyereknek a figyelem és a szeretet a legfontosabb. Úgy érzem, én is jelen voltam, amikor szükség volt rám. Mert ha elmulasztod az élményt, amikor hároméves, ötéves vagy tízéves, nem tudod pótolni többé. Azért persze voltak nehéz helyzetek. Például a szülés utáni első bemutatóm, amelyre eljött az egész család. Egy néni vigyázott a fiamra. Tudta, hogy a premieren mindenki ott lesz. Kivárta a kezdés előtti pillanatot, és hét előtt tíz perccel felhívott, hogy »én most azonnal elmegyek, mert délután az anyósa engem nagyon megsértett«. Az egyik nagymama végül hazarohant - ez volt a legrémesebb történet" - emlékezett Halász Judit.

A beszélgetésben az is kiderült, hogy Halász Judit épp akkor kezdett el gyerekeknek énekelni, amikor fia született, bár nem közvetlenül gyermeke inspirálta első dalait. A kérdésre, szerinte mi az oka annak, hogy kezdettől fogva jól értett a gyerekek nyelvén, a színésznő így felelt:  "Az édesanyám mindig olyan figyelemmel, szeretettel és megértéssel nevelt, hogy azt hiszem, a véremben volt később is, hogy csak így érdemes megszólítani a gyerekeket. Én nem tudtam, hogy ez nem mindenhol van így. Egyszer lovaglás közben felbuktam, eltörtem két helyen is a kulcscsontomat, megoperáltak, és egész nyáron kórházban kellett feküdnöm. Édesanyámnak erre itt fájt, ott fájt, nem tudom, mi volt igaz ebből, mindenesetre tény, hogy befeküdt mellém, és kivették a vakbelét. Soha nem tudtam olyankor kérni valamit tőle, hogy arra ne lett volna ideje. Ha ruha kellett, megvarrta, ha nem akartam valahova egyedül elmenni, eljött velem. Nem volt magas irodalmi műveltsége, de úgy tudott segíteni a verstanulásban, ahogy senki, azóta sem. Olyan jól értette, ahogy egy rendező sem. Mindig meghallgatott és jó tanácsokat tudott adni. A koncerteken azt tapasztaltam, hogy sokszor nincs is többre szükségük a gyerekeknek, mint hogy elmesélhessék a problémájukat. Hogy meghallgassa őket valaki, megértse, esetleg biztassa."

Halász Judit arra is kitért, hogy a gyerekekkel való kapcsolatteremtés néha nem várt fordulatokat is vehet. "Egyszer valaki írta rólam, hogy amikor a gyerekek este lefekvés előtt hallgatják a lemezem, nagyon közel vagyok hozzájuk, de a színpad olyan távoli, sokkal személytelenebb az egész. Akkor kezdtem őket megszólítani, kérdezgettem őket, kértem, hogy énekeljenek, bár soha nem erőltettem, ha nem volt hozzá kedvük. Mostanában volt pár olyan élményem, ami arra intett, hogy óvatosabban kérdezzek. Az Apa figyelj rám! kapcsán megkérdeztem, a közönséget, hogy »hát a ti apukátok milyen?«, és egymás után két gyerek is azt mondta, hogy »az én apukám verekszik«. Viccelődni próbáltam, hogy »miért, bokszoló?« A közönség nevetett, de a gyerek felelt: »Nem, engem ver meg, meg az anyukámat is«. Hirtelen nem tudtam, mit kellene válaszolnom." - fogalmazott Halász Judit.

Szóba került az is, hogy a Halász Judit miért tartotta fontosnak, hogy elkészítse az apákról szóló, Apa figyelj rám!  című lemezét. "Ezt a lemezt pont azért csináltam, hogy azt üzenjem: egy családban mindenkire szükség van, az anyukára, az apukára, a nagymamára, a nagypapára. Nem elég egy anyuka, azoknak sem, akiknek az anyukája úgy gondolja, hogy mindegy kitől, de szül egy gyereket. A gyereknek család kell, különben nehéz élete lesz. Nem tudhatjuk, hogy milyen felnőtt lesz azokból, akiknek ez nem adatik meg. Én az apámmal csak olyan hatévesen kerülhettem közeli kapcsolatba, mert a fronton volt, aztán vidéken dolgozott, de tudtam, hogy van, és szeret minket" - mesélte a színész-énekesnő.

A teljes interjú a Képmás 2013. decemberi számában olvasható.