Karácsonyi misztériumjátékkal vár a Térszínház

Karácsonyi misztériumjátékra várja a közönséget a budapesti Térszínház társulata vasárnap délután az óbudai Fő téren lévő Zichy-kastélyban.


Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója az MTI-nek elmondta: a karácsonyi misztérium-játékot évek óta hagyományosan megrendezik, először még az 1970-es években ünnepeltek együtt a közönséggel, amióta pedig Óbudán dolgozik a társulat - 1987-től - minden évben megtartják.


Mint mondta, az előadásra nincs belépő, színházjegy helyett a vendégek elemózsiás batyut hoznak, amelynek tartalmát az előadás végén közösen fogyasztják el. "A játék végén megkínálják egymást a látogatók, a közönség tagjai. Ez lényegében egy nagy szeretetvacsora" - mondta.

 

térszínház

Fotó: ujpest.hu


Szólt arról is, hogy a program több részből áll: az első a várakozás, amikor adventről, karácsonyról mesélnek egymásnak és együtt énekelnek, ezután következik a karácsonyi misztérium, amely a Kárpát-medencei betlehemes játékokból szerkesztett és színpadra alkalmazott produkció, majd regölés lesz hallható, végül pedig táncház zárja a programok sorát. Kiemelte, hogy az előadásban a közönség részvételére is számítanak. A korábbi években volt, aki verset, éneket, táncot "hozott ajándékba", de az is megtörtént már, hogy betlehemest adtak elő a vendégek.


A színház vezetője az idei év újdonságaként említette, hogy vendégük lesz a Jánosi Együttes, Balla Tibor népművész, tekerős, citeraművész, Vágner Szabó János író és meghívták az eseményre Szidiropulosz Archimédeszt, a Trianoni Szemle főszerkesztőjét is. "Fontosnak tartjuk, hogy a színház emberközeli legyen" - fogalmazott Bucz Hunor, aki a színház család- és közösségépítő szerepéről is szólt kiemelve, hogy erre az advent időszaka, a karácsony különösen alkalmas.


A Térszínházban januárban Túlságosan zajos magány! címmel Bohumil Hrabalról szóló performance látható, szerepel a műsoron a Pattogzik a szó zománca című, Bucz Hunor verseiből összeállított est, majd a Jánosi Együttes a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett koncertjére, valamint könyvbemutatókra várják a közönséget. Az Antigoné, a Tartuffe, A holdbeli csónakos, valamint a Pinkó és a szegényember című bukovinai székely népmese továbbra is szerepel a színház programján.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása