„A Diótörő egy beavatási szertartás” - Villáminterjú Magács Lászlóval

Diótörő az Átriumban – december 28−30. Színpadi játékra hívja a legkisebbeket a két ünnep között az Átrium Film-Színház. 

A Margit körúti játszóhely és a Közép-Európa Táncszínház közös Diótörő produkciójában, a gyerekek nemcsak nézői, de aktív szereplői is lehetnek az előadásnak. Csajkovszkij - E.T. A. Hoffmann klasszikus meséjét, négy művészeti terület - klasszikus balett, kortárs tánc, próza és mozgókép - bevonásával állítja színpadra Magács László. 

Az alkotók ajánlója:

Mese – Volt egyszer egy Diótörő, akit megátkozott Egérfül asszonyság. Az átkot azonban feloldani csak egy módon lehet. Veszélyes úton, sötét helyeken és félelmetes birodalmakon át Marika és a Diótörő a Marcipán-palotába érkezik, amely fényes ugyan, de vajon biztonságos is?

Tánc – A klasszikus és a kortárs tánc prózával és bábokkal való ötvözete nemcsak izgalmassá teszi az előadást, hanem a fantáziánk kiterjesztését is szolgálja.

Játék – Az előadás teret nyit a játszani vágyó gyerekek számára, hiszen akinek kedve tartja, részt vehet az Egérfejek és a Diótörő párbajában. Azt, hogy ki melyik oldalon harcol majd, ki-ki eldöntheti saját belátása szerint.

Csajkovszkij zenéjét és E. T. A. Hoffmann meséjét a Közép-Európa Táncszínház és az Átrium Film-Színház közösen dolgozza fel. Az összetartozás öröme és nehézsége, az emlékezés csalafintasága és a játék feszültsége a meghatározója az előadásnak, amely egyaránt szól kicsiknek és nagyoknak. A négy művészeti terület egy kétrészes produkcióban válik mesévé.

Magács László a produkcióról:

Akárhányszor újraolvasunk egy gyerekkorunkból jól ismert történetet, mindig máshova esnek a hangsúlyok. Rendezőként mi volt számodra az új ebben a klasszikus mesében?  

Magács László: Lehet, hogy furcsán hangzik, de én nem találkoztam a Diótörővel gyerekként, számomra ez egy új anyag. Emiatt sem ellene nem dolgozom egy tradíciónak, sem érte. Úgy fogtam hozzá, ahogy mindig szoktam, vagyis többször elolvastam a szöveget, és elgondolkodtam azon, hogy egy adott zenével - Csajkovszkij muzsikájával –, hogyan tudom izgalmasan elmesélni. Szerintem a Diótörő arról szól, hogy ha következetes vagyok, kitartok valaki mellett, és végigjárom mellette az utamat, akkor elnyerem méltó jutalmamat. Úgy is mondhatnám, hogy aki megdolgozik valamiért, az meg is kapja. Ha úgy tetszik, a Diótörő egy beavatási szertartás, és arra figyelmeztet, hogy mindenkinek szembesülnie kell bizonyos kihívásokkal.

Négy művészeti ág van jelen a Diótörő feldolgozásotokban...

Magács László: Nyilván nagyon sokféleképpen elkészülhet egy Diótörő előadás, de nem véletlenül hívják Átrium Film-Színháznak ezt a helyet, ahol rendezem. Nemcsak mondogatom ezt a film a színházban, színház a filmben szlogent, hanem komolyan is gondolom, hogy olyan produkciók készüljenek itt, amelyekben meghatározó az erős vizualitás. Ebben a darabban a mozgóképekkel elsősorban a jelenetek atmoszféráját teremtjük meg. Ahhoz, hogy komplex élményt nyújtson az előadást keretbe foglaló látvány, sok vizuális ingerre van szükség. Amennyiben jól kitaláljuk ezeket a képeket - amelyeket a darab hátteréül szolgálnak -, elképzelhető, hogy a nézők olyan utalásokat is felfedeznek, amelyek a felnőttekhez is szólnak, ugyanakkor megragadják a gyerekek fantáziáját. Szerintem az is egy érdekes játék az előadásban, hogy összekeverednek a szerepek: egyformán izgalmas, ahogy a táncosok megszólalnak a színpadon, vagy ahogy a színészek stilizált mozgása kibontakozik. 

Hogy osztjátok meg a munkát Kun Attila koreográfussal?  

Magács László: Meggyőződésem, hogy Attilával egy olyan párost alkotunk, ami unikális. Képesek vagyunk nem alá-fölérendelt viszonyban dolgozni, harmonikusan kiegészítjük egymást. Ez nem az első közös munkánk, hanem bizonyos értelemben egy korábbi együttgondolkodás folytatása. ("the abyss within" c. táncelőadást, 2004-ben mutatták be a Merlin Színházban - Magács László rendezésében, Kun Attila koreográfiájával – a szerk.) 

Azt nem tudom, hogy a Diótörőt koreográfusnak vagy rendezőnek kell-e színre vinnie, de abban biztos vagyok, hogy az a stílus, amit mi most ebben az előadásban próbálunk képviselni, az kettőnk közös alkotói folyamatában tud jól kiteljesedni. S hogy Attila szól-e bele többet a színészvezetésbe, vagy én a koreográfiába, az egyáltalán nem érdekes. A lényeg az, hogy ha izgalmasan meséljük el ezt a történetet, akkor abban mindenki – legyen akár hat, vagy kilencvenhét éves - megtalálja azt az emléket a saját életéből, amivel össze tudja kötni a darabban megjelenő pillanatokat. 

Az előadásban aktív szerepet játszhatnak a vállalkozó kedvű gyerekek. Beavatsz a részletekbe? 

Magács László: Valóban lesz egy speciális, interaktív része a darabnak, vagyis a gyerekek az előadás egy bizonyos pontján részévé válhatnak a történetnek. Mindez nemcsak örömmel, hanem munkával is jár, ugyanis akik vállalkoznak erre, azoknak fél órával a kezdés előtt be kell jönniük a színházba és Téri Sándor (a Diótörő ezermestere) fogja felkészíteni őket a darabbéli jelenetre. Megpróbálunk egy olyan helyzetet teremteni, ahol úgy tudnak bekapcsolódni a gyerekek, hogy ők is jól érezzék magukat, és ne is bolygassák meg az előadást. 

Terveztek-e olyan előadást, ahol nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is felmehetnek a színpadra? 

Magács László: Amikor fiatal voltam, nagy divat volt a nézők bevonása az előadásokba, ami az esetek 99 százalékában csúfos kudarccal végződött. Szóval lehet, hogy nehezebb dolgunk lenne veletek, mert a gyerekekben még érzem azt a felhőtlen szabadságot, ami a felnőttekből egyre inkább hiányzik. Azért azt megígérem, hogy gondolkodom rajta! 

Kérdezett: Hegedűs Claudia

u. sz: Színház.hu