Ellopott órák - Danyi Judit és Magyar Éva karácsonya

A kecskeméti színház két művésze karácsony előtt válaszolt a kérdésre, mivel kezdődik az ünnepvárás és mikor indul újra a munka.

kecskemet

Magyar Éva:


A karácsonyi készülődést idén is november elején kezdte meg Magyar Éva. Az ünnepi menetrend épp úgy az elmúlt években kialakult családi hagyomány szerint alakul, mint a karácsonyi menü összeállítása.

- Mivel kezdődik az ünnepvárás?

- November elején a kisfiammal, Bendegúzzal kimegyünk az arborétumba terméseket gyűjteni. Advent első vasárnapja előtt ezeknek a terméseknek a felhasználásával adventi koszorúkat készítünk a barátainknak, családunknak, s persze magunknak. Ezután Bendegúz levelet ír a Jézuskának, amelyet kiteszünk az ablakba, hogy Jézuska magával vihesse.

- Hosszú a kívánságlista?

- Tavaly például azt írta, hogy „Kedves Jézus! Add, hogy szeressek olvasni!” Sajnos ez a kívánság egyelőre nem teljesült, de azért reméljük, hogy idővel mégis csak megvalósul. Idén húsevő növényt, dorombot és ásványgyűjtő készletet kért Bendegúz.

- Hol és hogyan telik a szenteste?

- Idén is tófalui házunkban töltjük a karácsonyt. Párom két héttel ezelőtt megvásárolta a földlabdás fenyőt, amelyet a teraszon fogunk feldíszíteni, mert az ünnep után – ahogy minden évben – idén is kiültetjük a kertünkbe. Szenteste napján együtt elmegyünk a templomba, majd este Bendegúz az apukájával elindul angyalnézőbe, s mire hazaérnek, megérkezik hozzánk a Jézuska. Az idei különleges ünnep lesz, hiszen párom Erdélyben élő szülei is velünk töltik a karácsonyt. Másnap, 25-én kisétálunk a temetőbe, édesanyám sírjához, majd meglátogatjuk édesapámat és a testvéremet.

 

eva
- Mi lesz az ünnepi menü?

- Ebben is az elmúlt években kialakult hagyományokat követjük: libamáj, kacsacomb, töltött káposzta, sült pisztráng. Tavaly egyedül álltam helyt a konyhában, de idén anyósom is besegít, párom pedig magára vállalta a libamáj elkészítését.

- Meddig tart a karácsonyi szünet?

- December 27-én már próbálunk: a Páratlan páros második részének szilveszterkor lesz a bemutatója, úgyhogy az ünnep után a főpróbahétbe csöppenek vissza. 

 

Danyi Judit:

Délelőttönként a Páratlan páros második részét próbálja a szilveszteri bemutatóra, esténként, és időnként délután is játszik. A karácsonyi készülődésre Danyi Juditnak csupán ellopott órái maradnak. De amikor kigyúlnak a fények, és összegyűlik a család, az elmúlt napok minden egyes tervezéssel és szervezéssel töltött perce értelmet nyer.

- Milyen lesz idén a karácsony forgatókönyve?

- Szenteste nálunk gyűlik össze a család: együtt ünnepelünk a szüleimmel és férjem édesanyjával. Az ünnepi menü elkészítéséhez kapok egy kis segítséget: anyósom gondoskodik a töltött káposztáról, a bejglit pedig anyukám süti meg. A többi rám marad, úgyhogy amit csak lehet, előre elkészítek, illetve előkészítek, hogy az ünnep alatt minél kevesebb időt kelljen a konyhában töltenem. 25-én még többen üljük majd körül az asztalt, hiszen csatlakozik hozzánk sógorom és családja. 

- Elkészült a gyerekek kívánságlistája?

- Már december elején megírták a levelüket. Mindketten azzal kezdték, hogy „Kedves Jézuska! Idén nagyon jó voltam.” Ennek megfelelően hosszú a kívánságok sora, amelyek közül kiválaszthatjuk, melyeket váltjuk valóra.

 

judit
- Pihenésre is jut majd egy kis idő?

- Karácsonykor folyamatos a vendégjárás, hiszen 26-án van a születésnapom. A családi nyomásnak engedve el is határoztam, hogy névnapomat inkább júliusban ünnepelem. Ha már a születésnapom egybeesik karácsonnyal, legalább a névnapom legyen egy kicsit távolabb. 

- Mikor kezdődik a munka a színházban?

- December 27-én folytatjuk a Páratlan páros második részének próbáit, hiszen szilveszterkor bemutatót tartunk. Utána sem lesz sok szabad időm: január másodikán játsszuk a Jövőre, Veled, Itt című előadást a Kamaraszínházban férjemmel, Hegedűs Zoltánnal. Februárban pedig megkezdődnek a Lüszisztraté próbái.

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása