A karácsony közeledtével a színházakban az év egyik legsűrűbb időszakát élik. Tartalmi partnerünk, a Fidelio sorozatában a Vígszínház társulatának tagjai válaszoltak.
A Vígszínház művészeit a Fidelio kérdezte:
Eszenyi Enikő
- Az Advent a várakozás időszaka. Nálad hogyan zajlik az ünnepi készülődés?
- Három bemutatóra is készülünk ebben az időszakban, sok a teendő. A nagyszínpadon Bodó Viktor rendezi A revizort, a Pestiben Marton Lászlóval Shakespeare Vízkeresztjét próbáljuk, a Házi Színpadon pedig Zsótér Sándor dolgozik egy Jelinek-darabon. Én családi körben töltöm mindig a Karácsonyt, az Újesztendőt pedig itt a színházban a társulattal ünnepeljük együtt. Ilyenkor én főzöm a lencsét, ami szerencsét és gazdagságot hoz.
Majsai-Nyilas Tünde
- Tavaly elkészítette a Vígszínház kicsinyített mását mézeskalácsból. Kitől tanulta ennek technikáját?
- Néhány éve van jelen az életemben az a szokás, hogy Karácsonyra mézeskalácsot készítek. Saját recept alapján gyúrom ki a tésztát, a díszítés pedig a gyerekekkel közösen zajlik. Ez egy nagyon kellemes ünnepi program, a végeredmény pedig szép is, finom is. Először egy templomot készítettem el asztali dísznek, és abból jött az ötlet, hátha a Vígszínházat is meg tudnám formázni. Többnapi munkám volt benne, a kupola például különösen nagy kreativitást igényelt, mert ki kellett találnom, hogyan alkossam meg a megfelelő formát úgy, hogy az ne legyen tömör. Végül egy almára dolgoztam rá a tésztát, a végén pedig a részeket csokoládéval ragasztottam össze.
Fesztbaum Béla
- A karácsonyi időszakban a színészek mindennapjai is valamelyest elcsendesülnek?
- Éppen ellenkezőleg, hiszen míg a karácsonyi ünnepkör másoknak pihenést és elcsendesedést jelent, addig a színházi embereknek ez többnyire a munkáról szól. December 25-én és 26-án is játszunk, a két ünnep között is vannak fellépéseink, nem ritkán dupla előadások, tehát valójában ez extrán megfeszített időszak a színészek számára.
- A színház a színész második otthona, a társulat pedig egy második családot jelenthet számára. Hogyan zajlik a közös ünneplés?
- Nem emlékszem az elmúlt évekből különösebben családias jellegű ünneplésre. Valamivel talán hosszabban maradunk egymással a társalgóban előadás után, de itt azért mindenki magánember is, úgyhogy természetes, hogy sietünk haza a szeretteinkhez. A színházban sok a januári születésű, ezért némileg eltolva, ilyenkor szoktuk megünnepelni a Karácsonyt is.
Presser Gábor, Hegyi Barbara és Lukács Sándor itt mesélnek.