101 évesen elhunyt Eggerth Márta, az operett Callasa

New Yorkhoz közeli otthonában 101 éves korában meghalt Eggerth Márta magyar származású koloratúrszoprán énekesnő, színésznő.

Eggerth Marta

 

Az 1930-as évek operettdívája, a zenés vígjátékok hajdani sztárja a New York városától északra fekvő Rye-ban, családja körében hunyt el csütörtökön - értesült az APA osztrák hírügynökség a hozzátartozóktól.

 

 

A szőke Carmennek, az operett Callasának nevezett világsztár Budapesten született 1912. április 17-én. Csodagyereknek tartották, 11 éves korában már színpadon állt. Kamaszlányként komoly sikerekkel lépett föl az Operaházban, a Magyar Színházban. Majd megismerkedett Bécsben az ott élő Kálmán Imrével, és a zeneszerző támogatásával nemzetközi pályafutása rakétaszerűen indult el.

 

Az első magyar hangosfilmek egyikében, 1930-ban Jávor Pál oldalán énekelte a címadó dalt: Csak egy kislány van a világon. Hamburgban és Berlinben is fellépett, a korabeli német filmgyártás számos zenés alkotáshoz szerződtette.

 

Eggerth Martal

 

Pályafutása során Eggerth Márta több mint 40 hangosfilmet készített. 1934-ben A szívem téged hív című film forgatásán ismerkedett meg férjével, Jan Kiepurával, a nála 10 évvel idősebb híres lengyel operasztárral.

 

Az 1930-as évek álompárjának számító házaspár 1938-ban a nácizmus elől kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol második, igen sikeres karrierjüket együtt építették föl. Kiepura oldalán a Broadway-n Lehár Ferenc operai igényű operettje, A víg özvegy Glavari Hannáját több ezerszer énekelte, Robert Stolz vezényletével. 1954 és 1956 között férjével visszatértek egy időre Bécsbe, ahol a Raimund Theterben léptek fel.

 

 

Jan Kiepura 1966-ban hunyt el. Az énekesnő-színésznő ezután két fiának, Jan Tadeusznak és Mariannak szentelte életét. De kétszer még visszatért a színpadra, 1979-ben egy Broadway-musicalben lépett föl, majd Bécsben egy Robert Stolz-revüműsor sztárja volt a Volksoperben. 1997-ben és 2001-ben egy bécsi gálaműsorban még pódiumra lépett. Részt vett a 200 éves Theater an der Wien évfordulós ünnepségén.

 

Eggerth Marta2

 

A világsztár 100. születésnapján két bypassműtét után lábfájósan, de teljes szellemi frissességgel üzente a Salzburger Nachrichten című osztrák lapon keresztül Európába: "Engem most is jobban érdekel a ma, mint a múlt."

 

Forrás: Színház.hu, APA, MTI

süti beállítások módosítása