Sinkó László a Nemzeti Színház szellemiségéről, példamutatásról, egyedüllétről mesélt a Nemzeti magazin legfrissebb számában.
Sinkó László számára a Nemzeti nem épületet, hanem elsősorban szellemiséget, színvonalat jelent. Ezt képviselte akkor is, ha más színházban dolgozott, és azt a hagyományt tartja követendő példának, amit az 1950-es években tapasztalt, még a Blaha Lujza téri Nemzetiben. Ennek jegyében készül ma is minden szerepre. Filip Gabriella a Nemzeti egyik új produkciója, a Zűrzavaros éjszaka előadása előtt az öltözőben beszélgetett a Halhatatlanok társulatának új tagjával.
– Mennyi idő kell az „átváltozásra”? Mikor lép be a szerepbe?
– Most van 5 óra 2 perc, 6-kor be kell fejeznünk a beszélgetést…
– Tehát minden előadás előtt kell egy óra a ráhangolódásra?
– Ez a szereptől, az adott feladattól függ. Nekem már reggel úgy indul a napom, hogy lesz-e este előadásom?! Minden szerep másfajta erőfeszítést, felkészülést igényel. Például George Tabori Mein Kampf című darabjában, amikor mint Hertzl Schlomo végig beszéltem az előadást, leginkább a szellemi energiáimat kellett mozgósítanom. Amikor a Katona József Színházban az Übü királyt játszottam, rendszeresen futóedzéseket tartottam, mert ott a fizikai állóképességemre is nagy szükség volt… Bármekkora is a szerep, mindig tekintettel vagyok az esti előadásra, úgy osztom be az időmet, attól függ, hogyan étkezem, mozgok, pihenek.
– Minden színházi estének megvan a maga rendje?
– Ez fontos, igen. Ha napközben nincs próbám, akkor általában négyre jövök be. Pihenek egy kicsit, átlapozom a szöveget. Előadás előtt igyekszem minden kollégát üdvözölni, nem szeretem, ha aznap este a színpadon látjuk egymást először. De most már a korom miatt is figyelnem kell magamra. Ötvenegy éve annak, hogy megkaptam a diplomámat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azóta eljátszottam legalább kétszáz szerepet, a többségét színpadon, a többit filmen.
– Évente három-négy szerep?
– Sohasem foglalkoztatott a mennyiség. A minőség annál inkább! Nem vezetek statisztikákat…
– Nem gyűjti a színlapokat, a színházi emlékeket?
– Régebben drága jó szüleim figyelték az újságokat, félretették a rólam szóló cikkeket, most a családom és a húgom is gyűjti a velem kapcsolatos írásokat. Hogy ezeket az otthon felhalmozott dokumentumokat összerendezgessük, kellene egy nagyobb pakolás, szelektálás. De készültek velem televíziós riportok is. Szóval, ha most elszólítana a Jóisten, lenne miből összeállítani a nekrológot…
– Hol van még az?!
– Ki tudja?! De egyre közelebb! Erre egy bizonyos kor után gondolnia kell az embernek. Én pedig már a 74. életévemben járok. Kerülöm a fölösleges idegeskedést, szeretek nyugodtan felkészülni minden előadásra. Ma éppen a Zűrzavaros éjszaka foglalkoztat...
– Nem okozott sok zűrzavart a Caragiale-bemutató? Nem nehezítette meg a dolgát, hogy új kollégákkal, rendezővel kellett dolgoznia?
– Ez soha nem jelentett gondot. Ebben a darabban két olyan fiatal beregszászi kolléga van, akiket korábban nem ismertem, de mindjárt az elején kiderült, hogy nagyon tehetségesek, és jól tudunk együtt dolgozni. A többieket már ismertem. A rendezővel való kapcsolatban az volt a szokatlan, hogy ő nem ismert. Sok idő elment azzal, hogy olyan szakmai dolgokat is elmondott, amelyekről nem tudhatta, hogy én azokat tudom. Annak idején a Katona József Színházban is kellett ahhoz egy kis idő, hogy pontosan értsük egymást, hogy egy nyelvet beszéljünk. Ki is alakult közöttünk egy olyan szakmai szleng, amelyet egy idegen nem nagyon értett volna. A ’70-es években rengeteg tévéjátékban szerepeltem, rendszeresen játszottunk együtt különböző színházakból érkezett kollégákkal – és tudtunk együtt dolgozni. Tehát ez nem probléma. A probléma ott van – igyekszem nagyon diplomatikusan fogalmazni –, ha színészi hiányosságai vannak egy partnernek.
– Mit lehet ilyenkor tenni?
– Nem szeretek senkit megsérteni. Ilyenkor legjobb, ha az ember saját maga tud példaként hatni a kollégára.
– Például?!
– Például a kolléga nem tanulta meg időben a szöveget, és emiatt akadozott a próba. Nem tudta másnap sem, harmadnap sem. Ezután már csak megkérdeztem tőle: a bemutatón is a példányból fogod olvasni?! No, akkor észbe kapott… Ehhez persze nekem pontosan tudnom kellett a magam szerepét. Csak a saját példájával tud hatni igazán az ember. De én nem vagyok békétlen természet. Ha nem muszáj, nem szólok.
– De csak szóvá teszi, ha valami nagyon nincs rendben?!
– Természetesen! Emelt fővel, egyenes gerinccel...
– Ilyenkor azért felemeli a hangját?
– Á, dehogy! Elég az, ha komolyan veszem a játékot, és elkezdek élesben próbálni!.
– Milyen az, ha élesben próbál? Beavatna a titkába?
– Nincs itt semmiféle titok. Meggyőződésem, a próba azért próba, hogy mindent megpróbáljunk – komolyan, „élesben” –, sőt kötelező bátran minden lehetőséget körüljárni, megcsinálni, mert csak úgy lehet megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ha valaki semmit sem csinál, abból nem születik semmi, onnan nem lehet előbbre lépni. A semmihez nem lehet semmit hozzátenni, vagy abból elvenni. A próbán merni kell rossznak is lenni. Ennyi…
– És kell még tehetség is. Azt miről lehet felismerni?
– Ez sosem könnyű! A színházban a tehetség leginkább csak az együttes munkában mutatkozik meg. Annak idején az én felvételimnek nagy híre volt, de utána úgy begörcsöltem, hogy másodikban az is felvetődött: el kell hagynom a főiskolát. Az osztályfőnököm, Várkonyi Zoltán színész-rendező-igazgató azt mondta, ad még egy lehetőséget, hogy bizonyítsak. Na, ez a bizonyítási kényszer és a számonkérés nagyon zavart.
– Később viszont tanított is a főiskolán. Tehát szembesülnie kellett a tehetség vagy tehetségtelenség felismerésének kényszerével!
– Azt hiszem, tehetség ügyben legfeljebb megérzéseink lehetnek. Valaki bekerül egy intézménybe, ott aztán történik valami csoda, és egyszer csak kibomlik a tehetsége, vagy valami rossz hatás miatt végképp begörcsöl, és többé nem tud szabadulni a gátlásaitól. Engem annak idején a hallgatók hívtak meg a főiskolára tanítani. Lehetőséget kaptak arra, hogy maguk válasszanak olyan színészt, akitől tanulni szeretnének. Azért hívtak, mert kíváncsiak voltak, milyen metódussal dolgozunk a Katona József Színházban. Elfogadtam a felkérést, aztán ott ragadtam egy kicsit.
– Az első pillanat, ahol a színészi tehetséget mérik, a felvételi.
– Azt külön kértem, hogy ne kelljen részt vennem a felvételi bizottság munkájában, ne kelljen döntenem mások sorsáról. Nekem már az nagy elégtétel volt, hogy a majdnem kirúgott diákot visszahívták tanítani…
Filip Gabriella interjújában olvashatnak még Sinkó László fivéréhez, Sinkovits Imréhez fűződő viszonyáról, arról, hogy hangja miért volt tanagyag volt a Színművészetin, illetve a Nemzeti Színház szellemiségéről és jelenlegi színvonaláról. A portréinterjúból az is kiderül, a Kossuth-díjas művész az őzikék pártján áll és ki nem állhatja a „büfészínészeket”.
Portré: Fotó: Rózsa Erika
Mikor játsszák a Zűrzavaros éjszakát? - Előadás időpontok:
2014. január 10. (péntek) 19:00
2014. január 15. (szerda) 19:00 Jegyvásárlás
2014. január 16. (csütörtök) 19:00 Jegyvásárlás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.