Öngyilkos lett egy színház Kínában

Május 16-án kerül sor a Magyar Színház következő premierjére: a Nero, a véres költő ősbemutatójára készülnek.
Az év versei 2013 című kötetben szereplő 92 költő olvassa fel verseit a harmadik Versmaratonon, amelyet a költészet napján, április 11-én rendeznek meg 11 és 23 óra között Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán.
Rendhagyó beszélgetéssorozat indult a Zsolnay Kulturális Negyedben a közismert televíziós riporter-újságíró, Veiszer Alinda vezetésével.
A 2013-2014-es évadban tíz új produkciót tűz műsorára a Hevesi Sándor Színház társulata. Folytatódik az ifjúsági előadássorozat, a "Tantermi deszka", lesz stúdió- és lakásszínházi előadás, a nagyszínpadon pedig ősbemutatót, gyermekelőadást, zenés kalandjátékot, passiójátékot, musicalt és komédiát is…
Sándor György Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, humoralista április 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját.
Nagy sikert aratott a kritikusok körében Tom Hanks bemutatkozása a Broadwanyn, a darab, amelyben játszott, azonban nem nyerte el maradéktalanul a hozzáértők tetszését.
Május 4-én 13 színház és a Jurányi Inkubátorház részvételével jön a második Színházak Éjszakája. Cikkünkből kiderül, mi lesz az idei program.
Az Utcaszínházi Alkotóközösség műhelysorozatot hirdet színészek, táncosok, cirkuszi előadók – színpadi emberek számára.
Április 6-án, szombaton 11 órakor tartják a Katona József Színház új nagyszínpadi bemutatójának, A nép ellensége című darab nyílt próbáját.
Április 10-én mutatja be az Orlai Produkció Bozsik Yvette rendezésében a Minden ötödik órában című előadást az Átrium Film-Színházban. A darabban táncosok és színészek közösen dolgozzák fel a családon belüli erőszak témáját. Rába Roland színész beszélt a készülő produkcióról.
A Szörényi-Bródy szerzőpáros két színpadi művét is láthatja idén nyáron a közönség Alföldi Róbert rendezésében.