Indul a Monodráma Fesztivál a Bárkában
Október 12–16. között a Bárka Színház és a Café Budapest közösen szervezésében rendezik meg a Nemzetközi Monodráma Fesztivált.
Október 12–16. között a Bárka Színház és a Café Budapest közösen szervezésében rendezik meg a Nemzetközi Monodráma Fesztivált.
Robert Dubac: A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? című darabját mutatja be október 12-én a Thália Színház. Az egyszemélyes vígjáték főszereplője Csányi Sándor, az előadást Szirtes Tamás rendezte.
Koltai Tamás a 168 órában írt a Vígszínház-pályázat kapcsán, majd a Népszava oldalán arra is reagált, hogy Tarlós István, szintén a pályázatról szólva, rá hivatkozott az ATV-ben.
A Kolibri Színház idei első bemutatója a Pont, pont, vesszőcske volt, amelyet a német Helios Theater művészeti vezetője, Barbara Kölling rendezett. A 35 perces csecsemőszínházi darabban a színészek csupán agyaggal és faágakkal mesélnek a legkisebbeknek a világ keletkezéséről, a két anyag…
'Pattogzik a szó zománca' című, első verseskötetével jelentkezett Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója.
Saját muzsikájával ünneplik Giuseppe Verdit Olaszország terein csütörtök éjszaka a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóján.
A Drága Gizám! című kétszemélyes játékot tűzi műsorára a Veszprémi Petőfi Színház október 10-től a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Örkény István Macskajáték című kisregénye alapján a darabot Berényi Gábor állította színpadra Meszléry Judit és Palásthy Bea főszereplésével.
2005. áprilisában mutatta be Béres Attila rendezésében a Budapesti Operettszínház Huszka Jenő operett-fantáziáját, a Lili bárónőt. Az operett irodalom egyik legnépszerűbb darabjának slágerei 8 éve csendülnek fel a Raktárszínházban és a Nagymező utcai teátrum összes sztárja megfordult a darabban az…
Az európaiság kérdését a nemzeti identitások tükrében vizsgálja a Raped Europeans című előadás. A nemzetközi koprodukcióban készült koreográfiát október 18-án, 19-én és 20-án tekinthetik meg a MU Színházban. Az előadásról Gergye Krisztián rendezőt kérdezte tartalmi partnerünk, a Fidelio. Lapszemle.
A Kováts Kriszta Kvintett Budapest bámészko című koncertjét október 15-én hallgathatja meg a közönség a Pepita Ofélia Bárban.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vetélkedőt hirdet nyugdíjas klubok, 60 év fölötti baráti társaságok számára.
Október 12-én a Jászai Mari Színházban mutatják be Cervantes világhírű regényének musical változatát, a La Mancha lovagját Szűcs Gábor rendezésében. Don Quijote szerepében Jegercsik Csaba, Sanchoként pedig Barát Attila György lép színpadra.
Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális - tudhatja meg a közönség a Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban című vígjátékból, amelyet október 5-én mutatott be a Thália Színház.
Október 18-án lesz először látható Az iglic, a Katona és a Budapest Bábszínház közös produkciója. A kifejezetten felnőtteknek szánt előadásról a címszereplőt, Pelsőczy Rékát kérdeze a Katona blog.