DVD-n is megjelentek a 2013-as év versei

Év végén DVD-n is megjelent a 2013-as Az év versei című kötet. A költészet napi Versmaratonon, a Thália Színházban készült hangfelvételen mások mellett Ágh István, Mezey Katalin, Oláh János, Kemény István és Szentmártoni János olvassa fel a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelenő könyv verseit - közölte a Magyar Nemzet.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Rádió és a Magyar Írószövetség közreműködésével szervezett Versmaratonnak először a Magyar Rádió márványterme adott otthont a költészet napján 2011-ben, majd a Thália Színházba költözött a költészet napi rendezvény, ahol tizenkét órán át váltották egymást a színpadon az alkotók. A közönség a Kossuth rádióban élőben is követhette a felolvasást, a költők által megszólaltatott versek bekerültek a közmédia archívumába. A felolvasott művekből már az első Versmaraton után, 2011-ben is megjelent egy három-négy órás válogatás az ünnepi könyvhétre. A decemberben kiadott DVD a második része a hangoskönyvsorozatnak. Kereskedelmi forgalomba nem került, a Magyar Napló Kiadónál rendelhető meg.

 

év versei


A Versmaraton alapjául szolgáló válogatás több, mint egy évtizede jelenik meg minden évben április 11-re, a költészet napjára. A Magyar Napló folyóirat szerkesztősége az irodalmi lapok előző évi számait szemlézi, így állítja össze évente a kiadványt.

 

Forrás: Magyar Nemzet

süti beállítások módosítása