Móricz adaptációt rendez Horváth Csaba - Megkezdődtek a Pillangó próbái

A Móricz Zsigmond regényéből készült adaptációt Horváth Csaba rendező-koreográfus viszi színre a Vörösmarty Színházban.

Parasztdráma táncban, szóban elbeszélve – így határozzák meg az alkotók a most születő Pillangó műfaját, míg Móricz a következőképpen ad műfajt a Pillangónak: szerelmi idill három felvonásban. "Ám ez nem a környezetre, hanem a fiatalok között kialakuló kapcsolatra igaz. A szerelem oly erőteljesen ragyog ki ebből a szigorú, a szegénység által uralt környezetből, hogy ettől válik idillikussá a történet. A szegénység a táptalaján győzedelmeskedik a líra” – vallja a rendező, Horváth Csaba.

  

pillango proba


„Az előadásban a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű lesz a verbális szövettel, miközben megszólal benne a lírai motívum, a szerelem. Két fiatal történetét meséljük el, akik egymásba szeretnek, de a környezetük minden akadályt eléjük gördít. Mindketten szegény sorból valók, és mindkét család azonos erővel próbálja megakadályozni szerelmük kibontakozását. A fiút egy gazdagabb lánnyal házasítanák össze, a lányt pedig egy jómódú, polgári miliőből származó férfihoz adnák” – fogalmazott az előadás rendezője.

A Pillangó bemutatóját 2014. január 11-ére tervezik.

 

pillango proba 07

 

Pillangó

Móricz Zsigmond regényéből írta: Gyökössy Zsolt

Szereplők:
Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Fehér László e. h., Gál Gergely, Hegymegi Máté e. h., Horkay Barnabás e. h., Horváth Bernadett, Kádas József, Kertész Júlia, Krisztik Csaba, Nagy Norbert e. h., Ostorházi Bernadett e. h., Pallag Márton e. h., Rovó Tamás, Szirmai Irén, Törőcsik Franciska, Varga Gabriella, Varga Mária, Vida Emőke

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

 

Forrás: Vörösmarty Színház

 

süti beállítások módosítása