Látványtervező Művész szak is indul a Színművészetin

Látványtervező Művész szak MA képzés indul M. Tóth Géza animációs filmrendező irányításával a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

latvany

 

A szakról:

Ezen a szakon elsősorban játék- animációs- és reklámfilm, valamint a televíziós és színházi produkciók készítése iránt érdeklődő szakembereket képeznek.

 

A szak jelentősége az utóbbi évtizedekben megváltozott színházi, filmes, televíziós és más multimediális elvárások miatt különösen aktuális napjainkban, amikor a szöveg és a verbális reprezentáció mellett a látvány egyre hangsúlyosabb szerepet kap. A digitális technológiák térhódításával a látvány megtervezése művészi, professzionális működtetése képzett szakembereket igényel.

 

 

 

A négy féléves kurzus intenzív gyakorlati munkára épül. Az általános elméleti tárgyak, és a speciális ismereteket oktató elméleti és gyakorlati kurzusok mellett a leghangsúlyosabb tárgy a „Látványtervezés gyakorlat”, aminek keretében a hallgatók a saját maguk által meghatározott művészeti programmal foglalkozhatnak. A látványtervező szakos hallgatók rendelkezésére áll egy technikailag jól felszerelt tanterem, magas szintű prezentációs technikával, és a gyakorlati képzéshez szükséges, megfelelő szoftverállománnyal felszerelt számítógépes munkaállomásokkal. Egyéb technikai felszereltség (kamerák, világítási kellékek, speciális effekt, stb.) az egyetemen adott, a műtermi gyakorlatokhoz a Film Főtanszak által használt műtermek biztosítják a helyszínt. A mesterszakos hallgatók országos fórumokon, nemzetközi kiállításokon, projektekben vehetnek részt tanulmányaik során.

 

szfe
A szakra meghatározott főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők jelentkezhetnek, a felvételi vizsga többfordulós, alkalmassági és gyakorlati megmérettetésből áll.

süti beállítások módosítása