"Áruba bocsátják" a roma-cigány jelzőt - Performansz az etnicizálás ellen

A Sostar?/Why? roma nemzetiségű művészcsoport különleges performanszot tart pénteken Budapesten a tranzit.hu nyitott irodájában, a Majakovszkij 102 elnevezésű galériában, ahol a csoport művészei és meghívott alkotók mintegy 20 fotója, írása és különféle művei február 14-ig lesznek láthatók.


A program helyszínén egésznapos szimpóziumot is tartanak a Metszéspontok I-III. programsorozat részeként. A kiállításon többek között Tihanics Norbert filmrendező Berlinben forgatott rövidfilmjét, Kállai András képzőművész "dagadt Barbie" performanszát, valamint Stalter György fotóművész önarcképét mutatják be - mondta Raatzsch André Berlinben élő képzőművész, a kiállítás kurátora az MTI-nek.


"A kiállított munkák nagy része a szabadságról szól. Nemcsak a romákéról, hanem mindenkiéről, például arról, hogy egy kisebbség miként válhat részesévé a mai európai demokráciának" - hangsúlyozta a kurátor.

 

gardista barbie

Fotó: Sostar? Why? (roma)


A tárlat meghatározó eleme Bari Károly költő 1972-ben írt Szabadság című verse, amelyben a szerző a szabadság és a demokrácia hiányát fogalmazta meg. Tihanics Norbert The Opened door of the Roma Studio Museum of Berlin (2013) című rövidfilmjében különféle intézmények ajtói (múzeum bejárat stb.) nyílnak, csukódnak. Staltler Györgytől a Bekötött szemű Önarcképe lesz látható, amelyen a művész úttörőnyakkendővel takarta el a szemét és fényképezőgépének objektívjét is - sorolta a kurátor.


Kállai András Kiegyensúlyozási kísérlet című performanszában egy dagadt Barbie-val egyensúlyoz, de elejti azt. A széttört szobor az alkotó szerint jelképezi "az etnicizáló roma reprezentálással való szakítást" - idézte fel a művész gondolatát a kurátor.


A kiállítás megnyitóján egy ünnepélyes szerződéskötés is történik, amelynek keretében a Sostar-csoport "áruba bocsátja" a roma-cigány jelzőt. Ehhez berendeznek egy úgynevezett szerződéskötő termet, ahol a meghívott művészek, valamint kulturális intézmények munkatársai különböző "fogadalmakat" tesznek majd egymásnak hosszú vagy rövid távra. A kurátor szerint a performansz célja, hogy segítsenek megteremteni azt a hiányzó művészeti, kultúrpolitikai és társadalmi diskurzust, amely a roma írókat, művészeket a kortárs magyar művészeti és irodalmi kánon részeként határozza meg.


A Sostar?/Why?(roma) művészcsoport 2013-ban Berlinben alakult nemzetközi, magyar és magyar-roma, lovári, beás, kárpáti-cigány és romungró származású írókból, költőkből, képzőművészekből és filmesekből.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása