Wéber Kata: "A színész is szeretné megőrizni a pozícióit"

Wéber Katát kérdezte a Magyar Narancs. Lapszemle.

A Magyar Narancs cikkéből:

"A gimnáziumi színjátszó kör egyik előadása után Zsámbéki Gábor mondta, hogy próbáljak meg felvételizni a színire, ha van kedvem. Kacérkodtam a gondolattal, de az irodalom, a filozófia is érdekelt. Sajnos nagyon fiatalon kerültem a főiskolára, ott lettem 18. A valódi döntés, hogy színész vagyok, és az maradok, talán egy évtizeddel később következett. Addig csak ambivalencia volt bennem a pályával kapcsolatban. Ma már nincs" - felelte Wéber Kata a kérdésre, mennyire indult tudatosan a színészi pályán.

"A főiskolán egyértelműen meghatároz, hogy kinek az osztályába jársz. Számomra mégis a főiskola után Nyíregyházán töltött két év volt az igazi próbatétel. Azt éreztem, hogy nem tudok megfelelni a szakmai elvárásoknak" - mesélte Wéber Kata. A színésznő elmondta, a főiskolán nem arra számított, ami ott fogadta.

"Azt hittem, hogy egy szabad, kísérletező helyre kerülök, ehhez képest a szakmát magas színvonalon ismerték ugyan, de csak egyféle, meglehetősen szűk skálájú mesterségbeli tudást vártak el. Ez idegen volt tőlem, főként, mert ügyetlen voltam ehhez a 'szakmaisághoz', illetve jobban szerettem volna kísérletezni. Ebből adódtak sikereim és kudarcaim egyaránt" - mondta a színésznő.

A Mundruczó Kornéllal való közös munkáiról Wéber Kata így mesélt: "Hol röhögnek a darabjainkon, hol jegesen fogadják, hol az égbe küldik, hol nem értik. Számomra ez a művészet: nem lehet mellette elmenni, kezdeni kell vele valamit, nem lehet egyből kategorizálni."

Wéber Kata az interjúban arról is beszámolt, miért jött el a Radnóti Színházból. "Szerintem Bálint András mindig törekedett arra, hogy ebből a polgári színházi keretből kimozduljon, de nem mindig sikerült. Voltak bátor vállalások, de nem mindig jöttek be, a közönsége sem fogadta el könnyen az új ambíciókat. Érzékelem azonban, hogy a biztosból kilépni pozícióvesztés is lehet. Volt, amikor a Radnótiban rettentően terheltek, 28-akat játszottam egy hónapban, de közben tudtam, hogy másra is vágyom. És az utóbbi időben sajnos nem voltak nagy szerepajánlatok sem. De szerencsére nem volt ez valódi szakítás. Barátokként váltunk el, akiket továbbra is izgat a találkozás lehetősége. Erre példa a most elkészült Ibsen-bemutató is. És biztosan lesz folytatás."

"Kérdés, hogy mennyi valódi választása van Magyarországon egy embernek, illetve meddig lehet függetlennek maradni, tűrni az intoleranciát. Nagy hibának látom, hogy nem nőtt fel egy új rendező- és színészgeneráció. Saját felismerésekkel, saját esztétikákkal. Erős, fiatalokból álló társulat, fiatal vezetéssel. Valami egészségesség hiányzik ebből, valami folytonosság, valami normális. Ahogy a színházvezetők cserélődnek - és ez hangsúlyozottan nem politikai állítás -, vagy ahogy a rendezők kinevelik a következő generációt, és hisznek abban, hogy a másféle állítások is őket erősítenék. Kicsi szakma, pozíciókat őriznek emberek - mellesleg minőségi emberek -, de nulla a valódi vérfrissítés. Ezért a színész is szeretné megőrizni a pozícióit. Furcsa magyar elitizmus ez, ősi reflexekkel" - fogalmazott Wéber Kata.

A teljes interjú a Magyar Narancs nyomtatott számában olvasható.