4 napig Budapesten vendégeskedik az M Studio Mozgásszínház

A Bethlen Téri Színház másodszor rendezi meg a Vendégváró Fesztivált, mely minden alkalommal egy-egy határon túli előadóművészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A színház vendége január 23. és 26. között a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgássszínház lesz.

A Bethlen Téri Színház célja a határainkon túli magyar művészek által létrehozott értékek hazai bemutatása. A minifesztivál koncentrált módon – előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval - kívánja megismertetni az érdeklődőkkel a meghívott társulatot.


A négynapos rendezvény vendége ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház, amely többek között a legújabb előadásával vendégszerepel a színházban.

  

A társulat 2005-ben alakult Sepsiszentgyörgyön Uray Péter művészeti vezetésével, Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból. A csapat az addig Erdélyben ismeretlen műfaj, a mozgás- és táncszínház meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott.

 

A fesztivál fővédnöke: Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező

 

vendég

 

Program:


Január 23. csütörtök 19.30 Esetlenségünk krónikája (magyarországi bemutató) - mozgásszínházi előadás egy részben


"Az előadásban a jelenetek kollázsszerűen kapcsolódnak egymáshoz, a zuhanás, esés témájának lehetőségeit sorakoztatva fel. Az esés összefüggésbe hozható a gravitációval, de más szempontokat is figyelembe vehetünk. Milyen lehet egy esés pszichológiai, szociális, morális, vagy neurológiai értelemben? A gravitáció megtanított bennünket arra, hogy magától értetődőnek tartsuk eséseinket. Azt viszont, hogy mi késztet valakit a talpra állásra, kitartásra és honnan származhat a remény, saját magunknak kell megfejtenünk." -  Yves Marc, rendező

Szereplők: Claudia Ardelean, Bajkó László, Gáll Katalin, Sebastian Marina, Fatma Mohamed, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Sânziana Tarta, Veres Nagy Attila

Dramaturg: Balázs Nóra
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár
Ügyelő: Bartók Enikő
Fény: Szabó Huba
Hang: Chiritescu György 


Rendező, koreográfus: Yves Marc

 

esetlen M Studio: Esetlenségünk krónikája

 

Január 24. péntek 19.30 Kecsevecse

 

"Magunk vagyunk. Néha kimenekülnénk önmagunkból. De váratlanul felbukkan egy játszótárs. Játszunk. Bár nem együtt. Egymás ellen. Mintha egy pillanatig együtt is. Aztán valahol elveszünk a játék hevében. Szilánkokra törnek. Ledarálnak. Bábut csinálnak belőlünk. Majd új játszótárs után néznek. Újra magunk vagyunk." - Márton Imola

 

Az előadás alatt állni kell!


Férfi 1: Szekrényes László
Férfi 2: Orbán Levente

Rendezőasszisztens: Márton Imola
Ügyelő: Bartók Enikő
Fény: Szabó Huba
Hang: Chiritescu György

 

Rendező: Veres Nagy Attila

 

kecsevecse

 M Studio: Kecsevecse

 

Január 25. szombat 19.30 Kampf

 

"Jelentése: harc. 

Protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Jutalom nincs!
Bírnod kell a mindennapi kihívásokat, a megaláztatást. Bírnod kell a mindennapi gúnyolódást.
Bírnod kell a mindennapi játszmákat, mert azok mindig változnak.
Ez csak játék! Ne vedd komolyan!

Mint egy óriás, aki egy nagy nadrágot és egy hatalmas inget húz magára, hogy nagynak tűnjön. Ne félj! Itt csak játszanod kell! A játékszabályok oly egyszerűek. Játssz, akár a gyerekek! Tudod, a gyengék lassan kiesnek a körből, erősek pedig nincsenek. De ki lesz akkor a győztes?"

Szereplők: Bajkó László, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila
Zeneszerző, fénytervező: Kovácsovics Dávid
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár

 

Rendező, koreográfus: Fehér Ferenc

 

kampf

 M Studio: Kampf

 

Január 26. vasárnap 19.30 A behajtófizikai színházi előadás


"Bérház, élettérnek már nem nevezhető nyiladékokkal, ablaktalan, ajtó nélküli lakásokkal... s az egyikben egy nő és egy férfi. Naponta eladott apró kacatok, tehetetlen körök valami kis kölcsönért, kínos játékok a látszat megtartásáért.., s aztán már a látszat sem fontos... amikor csönget a Behajtó.
Udvarias, érzékeny és elegáns. Nem visz el semmit, nem rombol, semmi erőszak; ez misszió, együttérző keresése a lehetséges megoldásoknak.
A Behajtó beépül. Részt vesz és alkalmazkodik, figyel és memorizál. Együtt lélegzik velünk. Értünk és nem ellenünk. 
A történet a résztvevők mindegyikének bonyolult játszma-technikáját, túlélési reakcióit követi végig."

Szereplők: Veres Nagy Attila. Polgár Emília, Bajkó László 
Forgatókönyv: Uray Péter 
Tér-Jelmez: György Eszter 
Hang: Chiritescu György 
Fény: Szabó Huba 


Rendező: Uray Péter


behajto

M Studio: A behajtó

A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án, 18.00 órakor az M Studio kilenc évadának kiemelkedő előadásaiból készült fotókiállítást Novák Ferenc fővédnök nyitja meg.
A válogatás Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművészek alkotásaiból készült.

Jegyár egy előadásra: 2000 Ft
2 napra: 1600 Ft/ előadás
3 napra: 1400 Ft / előadás
4 napra: 1200 Ft / előadás

süti beállítások módosítása