Vízkereszt, vagy amit akartok - A Marton-osztály a Pesti Színházban

Január 10-én mutatták be a Pesti Színházban a Vígszínház és a Színművészeti Egyetem koprodukciójában készült előadást, Marton László rendezésében.

„A Vízkereszt, mint hibátlan egységbe szerkesztett komikai nagykoncepció, a szakmai tudathasadás remekműve. Vezérmotívuma a hibbanás, melyet fölényes logikával és táncos eleganciával forgat meg többször is önmaga körül: mintha most is a gondolkozás szabad ege alatt növeszthetné ki magából a témát, mintha szellemének szabad mozgását legkevésbé sem zavarná az egymást tagadó ikervilágok tébolyult összenövése. Shakespeare sokat tudott, és nagyon bízhatott magában. Tragédia vagy komédia? Kipróbált elmeéllel, mint »egy puszta tőrrel«, alkalomadtán megvan a módja elvágni »ettül ezt«. Géher István

Ajánló az előadás elé:

Szerelem és ábránd, álom és valóság, álöltözet és félreértések, pimasz becsapások és egy végzetesnek tűnő szerelmi sokszög – mind együtt egy varázslatos történetben, Shakespeare egyik legköltőibb vígjátékában.

Viola hajótöröttként partra vetődik Illíriában, s azt hiszi, ikertestvére, Sebastian hullámsírba veszett. A fiatal nemes lány férfiruhát ölt, és Cesario néven elszegődik Orsino herceg szolgálatába. A herceg régóta reménytelenül ostromolja Olivia grófnőt, ám az nem fogadja az udvarlását, mert bátyja halála után egyéves gyászt fogadott. Olivia nagybátyja, Nemes Böffen Tóbiás ivócimboráját, Nemes Keszeg Andrást arra bátorítja, hogy pályázzon Olivia kezére. Ugyancsak Olivia házának lakója Malvolio, a grófnő mereven erkölcsös udvarmestere, akit Tóbiás úr és Mária, a tűzrőlpattant szolgáló és a bölcs Bolond segítségével csúnyán becsapnak: Mária, úrnője nevében, egy Malvoliónak szóló szerelmes levelet hamisít, mire az udvarmester boldogan rohan Oliviához, de így – természetesen – hülyét is csinál magából. Közben végzetesnek tűnő szerelmi háromszög alakul ki: Orsino Oliviát, Olivia a fiúnak hitt Violát, Viola pedig Orsinót szereti...

A főszereplők az előadásról:

A Vízkereszt egyetemi vizsgátok volt. Hogyan jutott el az előadás a Pesti Színház színpadáig?

Zsigmond Emőke: Másodév végén lett tananyag a Vízkereszt, és bár ismertük a darabot, minket is meglepett, milyen nehéz egy ilyen gazdag, összetett, költői szöveg feldolgozása. Ráadásul Marton tanár úr különleges próbamódszert kért tőlünk: mindenkinek különböző karaktereket kellett kidolgoznia, a fiúk egyszerre játszották a bolondot és a herceget, a hajóskapitányt és Böffen Tóbiást stb., amíg el nem dőlt, hogy melyik az a két-három szerep és jelenet, amelyet végül játszottunk a vizsgán. Mi négyen, lányok, az összes női szerepet próbáltuk, az egyik jelenetben hol Oliviaként, hol Violaként, hol Máriaként léptünk színpadra – váltott szereposztással. Eleinte, a szabad ötletelés, az asszociációs játékok fázisában sokat dolgoztunk egyedül. 

Mészáros Blanka: Aztán Marton tanár úr rakta a helyére az építőkockákat a színészmesterség-órákon. Elmondta, hogy mit erősítene meg, miből venne vissza, tehát korrigált, helyre tette a karaktereket, és végül ő alakította egy izgalmas montázs-előadássá a különálló jeleneteket. (…)

Tehát a Pesti színházi bemutatótok már a harmadik feldolgozása lesz a Vízkeresztnek. Hogy érzitek, Kanada óta, ahol szintén játszottátok az előadást,  „értetek”? 

M. B.: Persze! Ez most megint egy vadonatúj helyzet. Azt hiszem, az egyetem, de még Kanada is afféle tapogatózás, kutatás volt. Most jön az igazi mélyvíz. Amire az a bizonyos 36-os terem lehetőséget adott, ami ott, az egyetemen működött, az egyáltalán nem biztos, hogy a Pestiben is működik. Ezt kellett megtanulnunk. És persze az együttműködést a profi kollégákkal. 

ZS. E.: Eleve összetartó, jó közösség vagyunk, és ezt csak erősítik a víges kollégák. Biztonságban érezzük magunkat mellettük, húznak minket magukkal, kölcsönösen nyitottan viszonyulunk egymáshoz. Egyszerűen jó érzés igazi, jó színészek mellett állni a színpadon!

M. B.: A szakmáról is rengeteget tanulunk tőlük; elemi dolgokra tudunk rácsodálkozni, például arra, hogyan kell egyáltalán megszólalni egy ilyen hatalmas színpadon... Én az elmúlt két évben, amióta a Vízkereszt „jelen van” az életemben, sok mindent átgondoltam az emberi kapcsolatokról. Violát, a szerelmes lányt játszom, aki a darabban férfibőrbe is bújik, és minden nap eltöprengek azon, hogy az ember hányféleképpen tud szeretni, hol gőgösen, hol kétségbeesetten, hol odaadóan, és hogy ennek mennyire különböző következményei lehetnek.... Egy másik egyetemi vizsgánkban, a Hamletben négy karaktert alakítok, de mondhatom, még az sem olyan nehéz, mint Viola megformálása, mert ez a „fiú-lány” afféle katalizátor a darabban, tehát az események jelentős része az ő döntéseitől függ. 

Folytatást itt talál.

Próbafotók: