Gálffi László: "A színészet az én politikai szerepvállalásom"

Alkatánál fogva magányos hivatást választott volna, mégis színész lett Gálffi László. A Szabadföld kérdezte.

A Szabad Föld interjújából:

24 év vígszínházi tagság, majd némi szabadúszás után a kezdetektől az Örkény Színház tagja. A kérdésre, mit jelent számára ez a színház, Gálffi László úgy válaszolt: "Az Örkény Színház a szívem csücske, már csak azért is, mert alapító tag vagyok. Kezdetben nem gondoltam, hogy önálló színház lehet belőle. Emlékszem, miközben a Mi újság, múlt század?-ot próbáltuk, a televízióban a szeptember 11-i terrortámadást közvetítették. Most elég furcsának tűnik, hogy Kerényi Imre, az akkori igazgató tette a nagylelkű ajánlatot Mácsai Pálnak - aki mellesleg a növendéke volt - a leválásra a Madách Színháztól. Három évvel később megalakultunk. Azért is érzem a magaménak az Örkényt, mert mint egy kariatida, a színház valamelyik sarkát tarthatom. Pozitívum, hogy kis társulat vagyunk, de ebből kifolyólag rengeteg a munka. Az is fontos számomra, hogy egy bizonyos színvonalat, minőséget képviselünk".

Legutóbbi alakításáról, a mániákus lepkegyűjtő Arganról is szót ejtett, amelyet a Mohácsi testvérek A képzelt beteg c. előadásában játszik, amely erősen ironizál az elmúlással, a halállal. "Természetesen engem is foglalkoztat a halál gondolata, hiszen nem vagyok mai gyerek. 2008-ban kritikus állapotban kerültem kórházba a szívemmel. Azóta megnőtt az élni akarásom. Nem tudom és nem is akarom túl komolyan venni a halált. Annyi jó barátom, hozzám közel álló ember ment el…" - fogalmazott Gálffi László, akit hamarosan Mundruczó Kornél Fehér Isten és az első nagyjátékfilmes Zomborácz Virág Utóélet című filmjében is láthat a közönség.

Gálffi László és Debreczeni Csaba (fotó: Örkény Színház)

"Megtiszteltetés, hogy egy fiatal rendező rám gondol. Visszatérve a halálra, Zomborácz Virágnál (a film rendezője - a szerk.) januárban halállal kezdtem, A képzelt betegben pedig halállal zártam az elmúlt évet. Az Utóéletben az első tíz perc után szívrohamban meghalok, és mint szellem térek vissza a fiam életébe. Csak ő lát engem. Nagyon különleges a rendező látásmódja, a humora mellett ez egy elég szívszorító történet. Mndruczó filmjében, a Fehér Istenben rendkívüli módon élveztem, hogy Liszt II. Magyar Rapszódiáját kellett vezényelnem a zeneiskolásokból álló zenekarnak. Eleinte csak a kottát nézték, de két nap után már engem" - árulta el a színész.

A kérdésre, tudatosan tartja-e távol magát a közéleti megnyilvánulásoktól úgy felelt: "Nagyon indulati ember vagyok, távolról sem diplomatikus alkat. Ha netán kiállnék, olyanokat mondanék, amitől én magam is zavarba jönnék, amit megbánnék. Szegény édesapám volt ilyen típus. Bizonyos ünnepeken még a szocializmusban féltünk kiengedni őt az utcára, nehogy elvigyék a rendőrök. A kollégáim is kerülik velem a konfliktushelyzeteket. Magamnak való ember vagyok. A színészet az én politikai szerepvállalásom, például, hogy részt veszek egy Mundruczó-filmben. Ha netán annyira kemény lenne a helyzet, biztosan lépnék. Kíváncsian, várakozással nézek a választások elé. Hozhatnak különböző intézkedéseket, de olyan kompromisszumra nem vagyok hajlandó, amitől megváltoztatnám a véleményemet. Ha majd nem tudok dolgozni, kitalálok valamit. Az élettől már nem félek".

A teljes interjú a Szabad Földben olvasható.