Mesterek nyomában - Beszélgetés Tomasz Mannal

Január 13-án a kaposvári Csiky Gergely Színház a Jurányi Inkubátorházban vendégszerepelt a lengyel író, Tomasz Man 111 című darabjával. Az előadást beszélgetés követte, melyen a rendező, Tóth Géza, és a fordító, Pászt Patrícia társaságában jelen volt a szerző is. Az alábbi interjú a beszélgetés azon részleteit rögzítette, melyekben Tomasz Man vall pályájáról.

A 111 című darabról

Miért? Miért? Miért?

Ezt kérdezzük értetlenül nap mint nap, amikor iskolai, otthoni erőszakról hallunk. Amikor látszólag minden rendben van tanár és diák, szülő és gyermek között. És mégis megtörténik a baj. Mint ebben a történetben, amiben a Fiú születésétől feltételezett haláláig követjük sorsát, egyúttal a család sorsát is. Miért van az, hogy a Fiú nem akar emberek között élni, tizennégy évesen lelő egy szarvast, tüzet rak szülei ágya alá, pisztolyt lop és közben egyre inkább Istenhez fohászkodik, majd előveszi a pisztolyt, és… Miért? Miért? Miért?

Az előadás megtekintését 14 éven felülieknek ajánlják!

A darab sokakat érintő, komoly problémákkal foglalkozik, ezért minden előadást beszélgetés követ az alkotókkal és drámatanárokkal. A kollégiumi előadásokhoz egy 10 alkalomból álló drámapedagógiai feldolgozó foglalkozás kapcsolódik, melynek keretein belül a darab által felvetett problémákat kiinduló pontként használva a diákokkal közösen dolgozunk fel olyan kérdéseket, mint iskolai erőszak, áldozattá válás, megelőzés, konfliktuskezelés.

Tomasz Man (1968) lengyel filológia és rendező szakon végzett. Drámái gyakran kerülnek bemutatásra a legfontosabb lengyel színpadokon. Legismertebb műve, ­a 111 − amelyet a varsói Nemzeti Színház is műsorára tűzött − Tadeusz Słobodzianek Dráma Laboratóriumában készült.

2003-2005 között a Teatr im. Wandy Siemaszkowej vezető dramaturgja volt Rzeszówban, 2004-2005 között a a częstochowai Teatr im. Adama Mickiewicza programtanácsadójaként dolgozott. 1997-2002 között számos írása megjelent a „Teatr”, „Dialog” és „Notatnik Teatralny” színházi folyóiratokban. Drámái gyakran kerülnek bemutatásra a legfontosabb lengyel színpadokon, sokszor a szerző saját rendezésében.

Tomasz Man szavaival:

Kérdező: Bérczes László

Mielőtt a drámaírásról, a kortárs lengyel drámáról, azon belül is a 111 című darabról és annak most látott kaposvári előadásáról szót ejtünk, meg kell kérdeznem azt, amit valószínűleg ezerszer megkérdeztek már tőled, de ami mindenkiben kérdésként megfogalmazódik, amint meglátja a nevedet: írói álnév ez vagy tréfás kedvű szüleid életedet végig kísérő ajándéka?

Megvan erre a szokásos vicces válaszom: anyám normális szláv nevet szeretett volna, apám viszont azt akarta, hogy legyen végre egy híres ember a családban. Az egyik munkatársa azt mondta neki, hogy volt egy Thomas Mann nevű híres író, és apám, talán „alkoloholos befolyásoltság alatt” ezt választotta. Ezzel a névvel pedig nem lehetett belőlem molnár, noha azt a szakmát tanultam ki, és azt feltételezve, hogy a névvel az írói véna is az enyém lett, kénytelen voltam írással foglalkozni. 

Ezzel a névvel nem lehetsz már a leghíresebb író, viszont ha maradtál volna eredeti szakmádnál, ma a világ leghíresebb molnára lehetnél.

Hát ez az! Az a baj, hogy most már író vagyok, olyan, amilyen.

Az viszont jó, hogy a nagy előd drámákat nem írt – te viszont a színházi világban kötöttél ki. Ebben döntő szerepe volt a kortárs lengyel dráma mesterének, Tadeusz Slobozianeknek, aki 2003-ban létrehozott egy nagyon jelentős színházi műhelyt, a Dráma Laboratóriumot. Ebben a műhelyben született a 111 is. Hogy kerültél Slobodzianek csapatába?

Felhívott, lenne-e kedvem csatlakozni ahhoz a társasághoz, amelyik éppen azt tervezte, hogy Tadeusz vezetésével elutazik egy tóhoz, hogy ott nyári táborozás keretében drámák írásával kísérletezzen. Tíz fiatal drámaíró és tíz fiatal rendező…

Az ember azt gondolná, hogy a kezdő drámaíró hívja fel a Mestert és nem fordítva…

Szerencsém volt, ő látta az első darabomat, amit én magam rendeztem. Tetszett neki, ezért hívott. Annyit azért megjegyzett, hogy írjak, de ne rendezzek.

Ha jól tudom, most is épp egy rendezésből kiszakadva utaztál Budapestre.

Hát igen, az ember nem mindig fogadja meg a mestere tanácsát. Mindenesetre megmaradt a kapcsolatunk, ennek következménye, hogy három évvel ezelőtt „megrendelt” tőlem egy Faust-változatot. Már megint a név, ugye? A nagy Thomas Mann is írt Doktor Faustust, úgy látszik, nekem is követnem kell őt. Ám Mefisztóval ellentétben, Slobodzianek nem íratott alá velem szerződést, egyelőre szabad a lelkem, igaz, nem is írtam még egy sort sem a darabból. Halogatom a dolgot.

A Dráma Laboratórium így fogalmazza meg célját: „hidat akarunk képezni drámaíró, rendező és színész között”. Hogyan működik ez konkrétan a gyakorlatban?

Erre a közös „nyaralásra” megírtam öt oldalt, ezt vittem magammal. „Írj még huszonötöt, és meglesz a darab” – mondta Slobodzianek, de a biztonság kedvéért rámlőcsölt egy rendezőt és négy színészt. Együtt írtuk-próbáltuk a megszülető darabot. A színészek és a rendező jelenléte egyrészt kényszerítő erő volt, másrészt gyakorlati segítséget jelentett. Sokat tanultam a közös munkából. Mondok egy példát: „Apa szerette, ha énekelek.” – volt egy ilyen mondat az eredeti szövegben, de az egyik színész elégedetlenkedett: „Ne azt írd, mit szeretek, mit érzek, hanem azt, hogy mit csinálok. Legyél minél konkrétabb, az érzést bízd rám.” Nagyon tanulságos megjegyzés volt: „Apa vett nekem egy mikrofont.” – ez lett a mondatból. Azaz történés – érzés és állapot helyett. Vagyis a mondat nyisson ki egy lehetőséget a színész számára, ahelyett, hogy végrehajtásra kényszerítené. Nagyon jó iskola volt ez nekem. Minden mondat terítékre került, és én megtanulhattam, mi segíti, mi gátolja a színészt. A címmel is sokat bajmolódtunk. A 111 arra utal, hogy a főszereplő 111 zlotyért veszi meg azt a pisztolyt, amivel aztán megöli a szüleit. Németországban például Ötödik parancsolat: ne ölj”-re változtatták a címet, talán mert a 111 náluk egy pornócsatornára utal, ami így félrevezette volna a nézőt.

Hogyan reagálsz arra, ha akár a címet, akár a szöveget megváltoztatják egy adott előadásban?

Örülök neki. A Dráma Laboratóriumban éppen ezt tanultam meg. A konkrét előadás kikövetelhet bizonyos változtatásokat, és ez – jó esetben – a szöveget szolgálja. Ehhez persze jó előadás kell. Itt kell elmondanom, hogy a kaposvári nagyszerű előadás, nagyon örülök, hogy láthattam. A mondatokat persze nem értettem, de a színészek jelenlétének intenzitása, az elhangzó mondatok ereje meggyőző volt. 

Mi Magyarországon csak ezt a darabodat ismerhetjük. Mennyiben tekinthető ez jellemzőnek? Gondolok itt az elkészülés módjára (író, rendező és színészek közösen alkotják meg a szöveget) és a beszédmódra (nincs dialógus, a szereplők egymás mellett mondják monológtöredékeiket).

Nem jellemző. Igyekszem az adott témához adekvát formát találni. Legfrissebb darabom, Az én Abbám hagyományos dialógusokra épülő komédia, de például a Szex Machine-ban a görög drámák formáját alkalmaztam. 

Azt is jelenti ez, hogy búcsút intettél Slobodzianek Dráma Laboratóriumának?

Abban az értelemben igen, hogy otthon, az íróasztalomnál, egyedül dolgozom a szövegen. Illetve ott van mögöttem a feleségem, aki a legszigorúbb olvasóm. Más kérdés, hogy a Faust megírására vonatkozó felkérés újra azt a helyzetet teremti majd meg, ami a 111 esetében működött: a rendezővel és a színészekkel közösen hozzuk létre a szöveget. Nagy kihívás, ezért is halogatom. De egyszer eljön a pillanat, és akkor meg kell majd kötni a szerződést – ha nem is az ördöggel, de a színházzal. A tét nem kevesebb.