Három szín: trilógia – Az Operaház, a Müpa és a Zeneakadémia együttműködéséről

Az Operaház, a Müpa és a Zeneakadémia intézményi együttműködésének krónikáját foglalta össze Zsoldos Dávid az Opera magazinban. Az írást másodközlésben olvashatják.

Három szín – trilógia (Zsoldos Dávid írása)

Bármilyen különös, a Müpa és az Opera hagyományosan szoros partneri viszonyának „alaphangját” Cecilia Bartoli adta meg még 2009-ben. A világklasszis szoprán három budapesti koncertje a két intézmény között kialakult együttműködésnek köszönhetően jöhetett létre: az első hangverseny helyszíne az Operaház volt, ennek műsorát Haydn és Mozart kompozícióiból állította össze a művésznő, akinek partnere a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, az Opera együttese volt Fischer Ádám vezényletével. A következő két koncerten – immár a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – Bartoli az elsőben Händelnek, a másodikban pedig a mindössze huszonhat évesen elhunyt, mégis ikonikussá vált 19. századi énekesnőnek, Maria Malibrannak állított emléket.

A következő évi együttműködés apropóját a Müpa talán legkiemelkedőbb sorozata, a Budapesti Wagner-napok Trisztán és Izolda-előadása adta, amelyről László Ferenc kritikájában így írt: „az ötödik MüPa-beli Wagner-sorozat nyitánya egyszersmind az Opera idei utolsó premierje volt, az árokban Fischer Ádámmal és a Magyar Állami Operaház Zenekarával. S ezzel máris az est egyik legfontosabb, legüdvösebb mozzanatához értünk: az együttes nem önmagához képest, s nem is valamiféle más, megengedően rugalmas mércéhez mérten nyújtott pompás produkciót, hanem jószerint a legszigorúbb elvárásokhoz képest is.”

Trisztán és Izolda (fotó: Posztós János, mupa.hu)

2011 októberében a Müpa évadnyitó sajtóeseményén Káel Csaba fontosnak tartotta kiemelni: „Az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata a koprodukciók létrehozása; a hazai és nemzetközi intézményekkel közös előadásokban összeadódik a résztvevők kulturális tőkéje és tapasztalata, míg a költségek és a bevételek megoszlanak”. Az eseményre meghívott Ókovács Szilveszter – akkori kormánybiztos – egy példaértékű gesztussal erősítette a vezérigazgató mondatait: „a 2011/12-es évadba korábban beállított Ring-produkciójának első darabját az Opera visszavonja addig, amíg a Művészetek Palotája műsorán tartja a Tetralógiát, hiszen ugyanakkor a Müpa Wagner-produkcióiba addig is meghívják a legjobb magyar énekeseket, és e tekintetben bírjuk Káel Csaba ígéretét”.

Alig pár héttel később, 2011. november 21-én a Zeneakadémia Baráti Köre az Operaházban tartotta meg A Liszt-családfa ágai című gálaestjét, amelyen Marton Éva Kossuth-díjas énekművész mellett a Zeneakadémia zongoratanárai: Baranyay László, Dráfi Kálmán, Falvai Sándor, Farkas Gábor, Lantos István, valamint Vigh Andrea és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara lépett pódiumra. Az est két házigazdája Batta András, az ekkor már felújítás alatt álló Zeneakadémia rektora és Ókovács Szilveszter volt. A rendezvény bemutatta, hogy a liszti örökség idehaza a tanítványokon keresztül ma is élő, elérhető hagyomány, hiszen a fellépő zongoristák valamennyien olyan mesterektől tanultak, akik maguk is egyenes ágon Lisztig – sőt rajta és Czernyn keresztül Beethovenig – egyenes ági leszármazottai ennek az iskolának. A koncert teljes bevételét a Zeneakadémia – az egyetlen Liszt nevét viselő és általa alapított intézmény – nagytermi orgonájának helyreállítására ajánlották fel a szervezők.

Hamarosan újabb koprodukció körvonalazódott: 2012 márciusában a Magyar Állami Operaház huszonhat énekkari és negyvenkét zenekari művésze az ománi fővárosba, Maszkatba utazott, hogy két alkalommal bemutassa Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékát a nemrég átadott, lenyűgöző kivitelű Királyi Operaházban. Miközben tizenhat, a színpadi technikáért felelős operaházi munkatárs irányítja a Csikós Attila által 2002-ben tervezett díszlet építését és a világítást, az előadás rendezője, Káel Csaba a sajtóbeszélgetésen elmondta: „Egy nemzetközi tanácskozáson váltottunk szót Ahmed Abouzahra művészeti tanácsadóval a még megnyitás előtt álló maszkati operaházzal való együttműködés jövőjéről. Nyolc nemzetközi ajánlat közül döntöttek végül az Opera Szöktetés a szerájból című produkciója mellett”.

Szöktetés a szerájból (Fotó: Csibi Szilvia, opera.hu)

Nemcsak a Zeneakadémia, hanem a hazai operajátszás történetében is mérföldkő volt a 2012-es operavizsga. Hosszú idő után ismét az Andrássy úti palotában vizsgáztak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakának hallgatói, akik a kiváló fiatal zeneszerző, Bella Máté A tavasz ébredése című egyfelvonásos operáját, valamint – igazi kuriózumként – Janáček A ravasz rókácska című, ritkán játszott dalművének részleteit mutatták be az Operaház zenekarának közreműködésével. A vizsgaprodukciót megnyitó beszédében Marton Éva külön kiemelte az Operaház és a Zeneakadémia együttműködésének nélkülözhetetlenségét.

2012 októberében az egész zenei világ Solti György, azaz Sir George Solti születésének századik évfordulójára emlékezett, aki a Zeneakadémia falai között tanult, már világszerte ünnepelt maestróként tért vissza az Operaházba vezényelni, hagyatékának jelentős részét a fiatal magyar muzsikusokra hagyta, s végakaratának megfelelően ma ott pihen Bartók mellett a Farkasréti temetőben. Az Operaház egy egész napos programsorozatot szentelt október 26-án az évfordulónak, amelyben a Hazatért című kerekasztal-beszélgetést Bogyay Katalin, Marton Éva, Alexandru Agache, Daróczi Tamás, Héja Domonkos és Kováts Kolos részvételével Batta András vezette.

2013 tavaszán egy rendhagyó közös programon kalauzolták a Magyar Turizmus Zrt., az Opera, a Müpa és a Zeneakadémia vezetői a sajtó és a kulturális turizmus képviselőit: Liszt útjai címmel. „A Liszt-év eseményei messze túlmutatnak az évfordulón, hiszen Liszt Budapesten vett rész a Zeneakadémia létrehozásában, első elnöke volt, öröksége a jelen és jövő nagy ereje lehet itthon és a nemzetközi színtéren” – fogalmazott Káel Csaba. Batta András, a Zeneakadémia rektora még korábban kiemelte: „A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – a Zeneakadémia – a magyar zenei élet tudásbázisa. A Müpa pódiumára, az Opera színpadára képez énekeseket és hangszeres muzsikusokat, zenetanárokat minden szintre, zeneszerzőket, akik a magyar zeneszerzés jeles hagyományát vihetik tovább. (…) Történelmi jelentőségű összefogásunkkal azt akarjuk kifejezni, hogy a zene szellemében ebben a széthúzó országban is megteremthető a harmónia.” És valóban: alig pár hónappal később Marton Éva, a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi tanára, Corvin-lánc, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas énekművész hetvenedik születésnapja alkalmából nemzetközi sztárok és tanítványai részvételével tartottak nagyszabású gálakoncertet a Dalszínházban. Az est rendezője Káel Csaba, műsorvezetője Batta András, a program életre hívója pedig Ókovács Szilveszter volt.

Ókovács Szilveszter, Káel Csaba, Batta András (fotó: Beliczay László, MTI)

Néhány nappal később futurisztikus látványvilág, „bolygóközi” vizuális hatások uralták el az Opera színpadát: a korszak- és műfajteremtő Rameau-mű bemutatását egy hagyomány első jelentős lépéseként aposztrofálta a főigazgató: „Ezentúl minden évadunk végén szeretnénk műsorra tűzni egy barokk művet (…) remélve, hogy ez a varázslatos zenei világ, igazi szakértők tolmácsolásában megtalálja az útját a hazai nézőkhöz. Bár a műfaj régi, a mondanivaló és a hangzás nagyon is modern, a rendezés pedig különösen friss kontextusba helyezi a művet”.

2013 decemberében ismét rendhagyó eseményre került sor: a budafoki Borváros pincéjében a Verdi–Wagner kettős bicentenárium jegyében állítottak emléket a két szerzőóriásnak. Káel Csaba Verdire emlékezve elmondta: „A Verdi-életmű egyik kevésbé ismert gyöngyszemét, az Attilát a Sanghaji Nagyszínházzal két éve tartó szoros együttműködés eredményeképp áprilisban a budapesti közönségnek, novemberben pedig a kínai publikumnak mutattuk be.” Ókovács Szilveszter a Wagner-szobor leleplezése előtt utalt arra, hogy a két szerző – noha sosem találkozott, „megférnek ők békésen az Opera ormán, illő magasan – s most már a Borváros pincéjében, a megértés illő mélységében is. Az Opera pedig nem tett mást a hosszú, kétszezonos, dupla bicentenáriumot hozó jubileumi esztendőben, semmint mindkét oszlopára támaszkodott”.

Aki már állt életében többedmagával színpadon, tudja: az előadó-művészet egyben az együttműködés művészete is, legyen szó akár egy Mahler-szimfóniáról, egy Mozart-kvartettről, vagy az Álarcosbál fináléjáról. Egy színpadon szerepek vannak, ott mindenki tudja, hogy mi a saját feladata-felelőssége, ahogy azt is, hogy a saját sikere nagyrészt pont azon múlik, hogy mennyiben tudja segíteni a többiek munkáját. A hazai zenei élet színpadán az Opera, a Müpa és a Zeneakadémia tercettje csak akkor fog jól szólni, ha továbbra is legalább annyira odafigyelnek egymásra és sokszínűségükre, mint saját magukra – a szereptévesztés itt éppúgy azonnal megbosszulná magát, mintha a tubás akarna felugrani az árokból és átvenni a balerina szerepét. A három intézmény önálló karaktere – és körülöttük a hazai zenei élet sokszínű forgataga, a szimfonikus zenekaroktól a kamarakórusokig – ugyanannak a múzsának szolgál, pódiumaikon minden tekintetben kinyílik a világ: hiszen világra szólnak – értünk, zenerajongókért.

Szerző: Zsoldos Dávid

Az Opera és a Zeneakadémia új közös produkciójáról:

Késő éji zene
Late Night Mozart – Mozart-show egy egészben, 18 éven felülieknek

Az Opera és a Zeneakadémia közös produkciójában, szinte napra pontosan a Színigazgató 1786-os bécsi ősbemutatójának évfordulóján kerül színre a Solti György Kamarateremben az az előadás, amely igazolni kívánja Kierkegaard szavait, aki az érzéki zsenialitás zeneszerzőjének nevezte Mozartot. A stand-up comedy világában és íróként is ismert Litkai Gergely által abszurd komédiává rajzolt történet akár egy mai szappanoperában is megállná a helyét: fiatal énekesek vetélkednek magánéleti félreértések és komikus szituációk közepette, miközben az örök kérdés is terítékre kerül: vajon a darab megrendelője – azaz a szponzor – mennyire szólhat bele a művészet magasztos kérdéseibe? A megrendelő végül is dönt: Mozart Hat notturnójának erotikus előadását kéri a társulattól – ez eredetileg egy dalciklus, amely szerelem hat stációját mutatja be –, a társulat pedig teljesíti a kívánságot az este második felében. Hat éjszaka története, hat dalban, miközben az énekesekhez két pár táncos is csatlakozik. Konklúzió, spoiler? A pénz és a protekcionizmus karikatúrája valószínűleg az idők végezetéig aktuális marad, a szerelem utolsó stációja a csalódás, Mozart zenéjét pedig nem kell félteni.