Tizenegy Veszprém megyei középiskola százhetven diákja lép fel január 25-én a Veszprémi Petőfi Színházban az Ádámok és Évák Ünnepe - Gergők és Vicuskák iskolaszínházi programban a magyar kultúra napja alkalmából.
Az idén Gergők és Vicuskák címmel meghirdetett programban magyar írók, költők regényeiben, novelláiban, verseiben szereplő szerelmi történetekből játszanak el jeleneteket a fiatalok - jelentette be a teátrum sajtótájékoztatón hétfőn Veszprémben.
"Tavaly az Emberek az embertelenségben címet viselő előadásban a mintegy 150 diák a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézte fel megrázó erővel" – idézte fel Kéri Kitty dramaturg, rendező a sajtótájékoztatón. "Ehhez képest az igazi, naiv szerelem ábrázolása nagyon nehéz feladatnak bizonyult. El kell gondolkoznunk mindannyiunknak, hogy miért beszélünk nehezen a szerelem szépségéről" – vélekedett az alkotó.
Emberek az embertelenségben (fotó: petofiszinhaz.hu)
A január 25-én bemutatandó előadás két síkon mozog: a balatonfüredi Lóczy Gimnázium az Egri csillagok szerelmi szálával készült, ezzel kezdődik a darab. A szerelmi történetet snittekre szedték szét, s ezekbe fonták bele a többi iskola produkcióját – ismertette Kéri Kitty.
A kétrészes darab egy modern, izgalmas, pergő előadás lesz; a díszlet nem statikus, monumentális lesz, hanem nagyobb szabadságot biztosító üres tér, s a fellépőket vetítéssel, mozgófilmmel, zenei bejátszásokkal segítik a mondanivaló megjelenítésében – magyarázta a rendező. Hangsúlyozta: a színjátszó köröknek nemcsak kultúraközvetítő szerepe van, hanem segít a fiataloknak abban, hogy önbizalmat, magabiztos megnyilvánulási képességet szerezzenek, amire a mai, kommunikatív világban nagy szükségük van.
A programban részt vesznek veszprémi, várpalotai és balatonfüredi iskolák, mindegyik csoportnak 10-15 perces fellépése van az előadásban. A Petőfi Színház színészei (Halas Adelaida, Módri Györgyi, Csarnóy Zsuzsanna, Máté P. Gábor, Keresztes Gábor, Szeles József) szakmai segítséget nyújtanak az iskolák csoportjainak az előadás létrehozásához.
Májusban az általános iskolások számára is hirdetnek hasonló programot, az ebből születő előadást gyermeknap környékén mutatja be a színház.
Forrás: MTI