Elindult a Mamma Mia! éve

Bár augusztusig kell várni a Mamma Mia! Dóm téri bemutatójára, a produkció előkészületei már javában zajlanak, 2014 pedig az ABBA musical éve. Ennek szellemében, a Mamma Mia! jegyében rendezte a Madách Színház évnyitó rendezvényét, amelyen népszerű dalok mellett, Geszti Péter próbálta megfejteni a svéd együttes sikerének titkát.

A Mamma Mia! évét harangozta be múlt héten a Madách Színház. A rendezvény házigazdája, Magyar Attilla színész személyes élményeivel felidézte a 70-es évekbeli házibulikat, az ABBA – lázat, és egy rövid, improvizált „ki tud többet az Abbáról” vetélkedőt is összehozott. Kiderült, hogy Geszti Péter volt az, aki az összes kérdésre jól válaszolt, és később azt is elárulta, ő miben látja az ABBA sikerét, amely az együttes feloszlását követően is töretlen. Szirtes Tamás a Madách Színház, és Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri igazgatója pedig megosztott néhány részletet az előkészületekről.

 

A Mamma Mia! évadnyitón természetesen nem maradtak el az ABBA dalok sem, amelyeket azok a fiatal művészek adtak elő, akik részt vettek a produkció castingján - ám azt, hogy a színpadon kik éneklik majd ezeket a dalokat, egyelőre nem tudni -  a musical szereposztását ugyanis februárban jelentik be.

 

MM magyar attila

 

 

Szirtes Tamás, a musical rendezője elmondta, a Mamma Mia! című musicalt 1999 óta játsszák világszerte nagy sikerrel, a Madách Színház pedig tíz éves várakozás és egyeztetés után kapta meg a lehetőséget, a világon először, hogy saját felfogásban, vagyis non-replica változatban állítsa színpadra a produkciót. „Ez olyan hír volt, amelynek hatására egy hirtelen elhatározástól vezérelve műsort változtattunk, mert úgy véltük nem érdemes mással foglalkozni, ha a színházunk egy ilyen lehetőséget kap” –fogalmazott Szirtes Tamás, aki hozzátette, egy ilyen produkció előkészületei 1-1.5 évig tartanak, most azonban lényegesen kevesebb idő áll a rendelkezésükre.

 

„Mint minden darabnál, a bemutatót itt is egy komoly alkotói folyamat előzi meg, illetve a szereplőválogatás, ami jelenleg is zajlik – több mint kétszázan jelentkeztek a castingra, részben meghívott művészek, részben olyanok, akik maguktól jelentkeztek egy-egy szerepre”-  árulta el a Madách Színház igazgatója, és hozzátette a tervek szerint január végére kialakul a szereposztás, februárban pedig a színház bejelenti kik játszanak majd a musicalben.

 

MM dalok2

 

Az előkészületek kapcsán azt is elmondta, hogy a Mamma Mia! díszlettervei már elkészültek, és mivel ez a musical tele van szeretettel, frissességgel egy „elragadóan romantikus” környezetet álmodtak hozzá. „Romantikus festményt idéző díszletei lesznek az előadásnak, amelyek teljes mértékben illenek a musical pozitív, életigenlő, örömet sugárzó hangulatához” – avatott be a darab rendezője.

 

MM dalok

 

A Mamma Mia!  augusztusban, a Szegeden, a Dóm téren debütál, a Madách Színházban pedig szeptemberben lesz a bemutató.

 

Herczeg Tamás a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója ennek kapcsán elmondta, régóta keresték azt a darabot, amivel elindulhat a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri között ez első nagyszabású együttműködés, és felidézte, hogyan értesült arról, hogy a Mamma Mia! lesz az. „Éppen Budapestre tartottam, és megálltam tankolni, amikor Szirtes Tamás hívott telefonon, és megkérdezte ülök-e. Mondtam, hogy nem, de ha egy komoly rendező azt mondja az embernek, hogy üljön le, akkor leül. Leültem az egyik büféasztalhoz, mire a Tanár úr azt monda: megvan! Jó, de mi? – kérdeztem. A Mamma Mia! non-replica joga, a világon először mi csinálhatjuk!!” – emlékezett vissza a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, aki hozzátette, a musical már most sikeresnek mondható, hiszen a hat meghirdetett előadásra már alig maradt jegy, pedig a hatodik előadást azért kellett beiktatni, mert az eredetileg meghirdetett ötre elkapkodták a jegyeket. „A Mamma Mia! sikere így megfogant, most a Tanár úron és a csapatán a sor ” – foglalta össze Herczeg Tamás.

 

MM Herczeg Tamás 

A Mamma Mia! évadnyitón az alkotók arra is keresték a választ, mitől válhatott „elképesztően sikeressé” az ABBA  – ezt Szirtes Tamás felkérésére Geszti Péter próbálta megfejteni.  „Az ABBA az egyetlen olyan együttes a világon, amely nem Angliában vagy az USA-ban született és fél milliárd lemezt adott el a világban. Az Egyesült Királyságban nemrég letaszította a minden idők legtöbb példányban eladott albumainak listájáról a Beatlest a második helyről. Az első helyen egyébként a Queen áll” – kezdte Geszti Péter, aki elmondta, a svéd csapat volt az első olyan banda, amely mögött tudatos marketingkampány állt, és olyan slágereket énekeltek angolul, amelyeket világszerte megértettek az emberek.

 

MM geszti

 

„Bár dalszövegeik banálisak és a giccs határán mozognak, mégis hitelessé teszi őket az, hogy házaspárok adták elő” – fejtette ki Geszti, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy ha az ember az ABBA olyan zenéjét szétszedi darabjaira és megpróbálja újra összerakni, nem fogja tudni ezt másként megtenni, csak úgy, ahogyan azt a szerzők kitalálták. „Ennek a zenének egyetlen egy megoldása van” – fogalmazott Geszti Péter, aki az ABBA sikerének titkát abban látja, hogy zenéjükben különböző a műfajok jelennek meg, a popzenétől a rockon és a folkon át a reggae-ig. „Bár elsőre az ABBA dalok nagyon könnyen énekelhetőnek tűnnek, mégsem azok. Ez a musicalből készült filmben is bebizonyosodott, hiszen a színészeknek nagy erőfeszítésébe került egy-egy dal előadása”  - fejtette ki Geszti Péter, aki reméli, hogy a filmhez hasonlóan a Madách Színház Mamma Mia! produkciója is olyan sikeres lesz, mint maga az ABBA, azaz „a svédcsavar az angolszász popzene egén”.

 

MM összkép

 

A Mamma Mia! musicalt a közönség augusztus 15-én láthatja először a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban rendeznek premiert.

 

Kodova Michaela / Színház.hu
Fotó: Madách Színház
 
 
 

süti beállítások módosítása