350. alkalommal játssza a Portugált a Katona

Január 21-én, kedden 350. alkalommal tűzi műsorra a Katona József Színház Egressy Zoltán művét, a Portugált.

 "Ahol nagy boldogságot érezek, az a Portugál. Az, hogy sok éve megy, és ennek a részese vagyok, hatalmas öröm". (Pelsőczy Réka - tovább a Színház.hu interjújára)

 

A darabot Lukáts Andor rendezésében, 1998. október 18-án mutatták be a Kamrában, majd néhány évvel később, a hatalmas érdeklődés miatt átkerült a Katona nagyszínpadára. A produkció sikerét jól jelzi, hogy eddig közel 100.000 néző tekintette meg az előadást.

 

1
Az eltelt 15 év alatt több szerepben cserélődtek a színészek: a Pap figuráját Rába Roland, Lukáts Andor, Takátsy Péter és Mészáros Béla játszotta, illetve játssza. Ugyanígy először Dévai Balázs alakította Becét, majd 2003-ban Hajduk Károly, 2011-ben pedig Keresztes Tamás vette át a szerepet. A Feleséget elsőként Ónodi Eszter, ezt követően pedig Fullajtár Andrea és Szandtner Anna játszotta, 2007 óta pedig Jordán Adél, illetve váltásban újra Ónodi Eszter látható a szerepben.

 

2
Ami 1998 óta nem változott: Bán János, Lengyel Ferenc, Szirtes Ági, Pelsőczy Réka, Csuja Imre, Varga Zoltán és Kása Gyula 350. alkalommal játsszák az előadást, s szintén az eredeti csapat tagja a minden előadáson kellékesként, ügyelőként, súgóként és a rendező munkatársaként közreműködő Tóth Judit is.

4
A darab a Színikritikusok Díját két kategóriában is elnyerte 1999-ben: a legjobb női mellékszereplő kategóriában Szirtes Áginak, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Varga Zoltánnak ítélték a díjat az Asszony és a Sátán szerepekért. Ugyanebben az évben film is készült belőle.

Az előadás számos meghívásnak tett eleget, így többek közt járt Pilsenben, Strasbourgban, Pozsonyban, Stuttgartban, Szombathelyen, Győrben, Szentendrén és Lendván.

 

3
Egressy Zoltán darabját a Katona ősbemutatója után több hazai és külföldi társulat is színpadra állította, többek között a szegedi, a miskolci és a győri Nemzeti Színház, az RS9 Stúdiószínház, illetve bemutatták Grazban, Pozsonyban, Prágában, Kassán, Poznanban, Szatmárnémetiben, Londonban és Újvidéken.

A jubileumi előadást követően a Portugál legközelebb január 27-én, február 17-én, március 4-én és március 18-án látható a Katonában.

 

 

süti beállítások módosítása