Színházi programra, magyar remekművek előadására és közös Himnusz-szavalásra várják az érdeklődőket Baranyában a magyar kultúra napja alkalmából.
Pécsen szerdán a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) Molnár Ferenc Doktor úr című klasszikus színművének előadását tartják, a Kodály Központban pedig ezen a napon magyar remekműveket, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Nagy László és mások mellett Buda Ferenc verseit hallhatja a közönség.
Fotó: pecs.hu
Az eseményen közreműködik Érdi Tamás zongoraművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Mecsek Kórus, Gulyás Dénes operaénekes, Márta István zeneszerző, a PNSZ és a Pécsi Balett több művésze, Sólyom Katalin, Uhrik Dóra, Stenczer Béla és Mikola Gergő.
Pécs vezetése és a fellépők este fél tízre a Széchenyi térre várják a lakosságot, hogy gyertyaláng mellett együtt, bensőséges hangulatot teremtve szavalják el a 191 évvel ezelőtt született Himnuszt.
Komlón szerdán délután öt órától a színház- és hangversenyteremben a Súgólyuk Színház Határtalan hazaszeretet című zenés összeállításával, Mohácson egy nappal korábban a Mohácsi Jenő Könyvtárban irodalmi esttel ünnepelnek.
A magyar kultúra napját hivatalosan 1989. óta ünnepeljük január 22-én. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Forrás: MTI