Együtt Szaval a Nemzet - Határokon átívelő, új program indul

A magyar kultúra napján a Himnusszal indul útjára az Együtt Szaval a Nemzet program, amelynek keretében a világ magyar nyelvű általános és középiskoláinak tanulói együtt szavalhatnak az internet segítségével.


Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó hétfői közleménye szerint a közös szavalat Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett valósul meg. Az iskolák a Google+ Hangouts on Air - azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló - funkcióján keresztül kapcsolódhatnak be a programba. Január 22-én 7 és 10 óra között a kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon várják a közös versmondáshoz csatlakozó iskolákat, osztályokat és iskolai közösségeket.


Az Együtt Szaval a Nemzet YouTube-csatornán a vezénylésnek helyet adó iskola - idén, első alkalommal a Budajenői Általános Iskola - jelenik majd meg, amelynek diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalják a Himnuszt. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is megtekinthetők lesznek akár Székelyudvarhelyről, akár Melbourne-ből, vagy Tokióból. A világban számos helyszínen zajló eseményről a közszolgálati média több csatornája is beszámol - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

egyutt szaval a nemzet


A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán keresztül visszanézhetővé válik. Április 11-ig - a magyar költészet napjáig - a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.


"Célunk a kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont" - írta Szőcs Géza, hozzátéve, hogy a következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki.


Mint rámutatott, a programmal szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápolva és továbbadva kultúránk tárgyi és szellemi értékeit. A programról további részleteket a www.egyuttszavalanemzet.hu oldalon találhatnak az érdeklődők, ott lehet regisztrálni is a szerdán 10 órakor kezdődő közös szavalásra.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása