A Fővárosi Nagycirkusz is megünnepli a magyar kultúra napját

Speciális, magyar népzenével, néptánccal és népdal elemekkel fűszerezett programot szervezett a Fővárosi Nagycirkusz a magyar kultúra napjára.


"A nagy hagyományokkal rendelkező magyar cirkusz a magyar kultúra szerves részét képezi, így más területekhez hasonlóan ennek az ágnak is meg kell adni a támogatást" - hangsúlyozta az ünnepi program megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár, aki ezzel utalt arra, hogy a fővárosi intézmény tavaly óta állami fenntartásúvá vált.


"Öröm látni, hogy a Fővárosi Nagycirkusz évről évre bővül és gyarapodik, a színvonalas programok egyre több nézőt vonzanak" - tette hozzá a politikus.

 

supersilva

Super Silva (fotó: fnc.hu)


A szerdai ünnepi előadás a Himnusszal vette kezdetét, majd az államtitkári köszöntő után a Honvéd Néptáncegyüttes műsorát és a Baross Imre Artistaképző tanulóinak előadását láthatta a közönség.


Az ünnepi előadás gerincét A fesztivál csillagai című műsor adja, azonban a magyar kultúra napja alkalmából a különböző produkciók között magyar tánc- és dalbetétek színesítik a programot.


Porondra lép többek között a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál több díjazottja is; az aranyérmes kínai Qingdao csoport, a német Casselly család és az ezüstérmes brazil Super Silva levegőakrobata is.


Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása